Igen sajátságos módon látták el a mandzsu dinasztia megalapítójának, Nurhacsinak súlyos sebeit annak idején. A szokatlan „gyógymódra” nálunk is több példa akadt.

Annak ellenére, hogy szinte nincstelen árva volt, Nurhacsi (1559–1626) rakta le a világ egyik legnagyobb birodalmának alapjait. Élete első részét rengeteg harc fűszerezte, többször volt életveszélyben. 

„Nurhacsi felmászott egy ház tetejére, a tetőgerincen lovaglóülésben helyet foglalt, majd az erődben lévő katonákat kezdte nyilával ritkítani, ekkor onnan, egy Orgoni nevű katona fejbelőtte. A lövedék átlyukasztotta a sisakját és a fejét fél hüvelyknyi nagyságú részen felsértette. […] Nurhacsi fejéből ömlött a vér, egészen a talpáig folyt. A füst rejtekéből egy Loko nevű ellenéges katona tört elő, rálőtt, a nyakán találta el, amitől az megreccsent. Amikor a nyakába fúródott nyílvesszőt kihúzta, akkor az a nyakat védő sodronyon felszálkásodott, két oldalán horog támadt, ami két húscafatot tépett ki a nyakából. Mikor ennek híre ment, odasereglettek hozzá a katonái, s le akarták szedni a háztetőről. Nurhacsi így szólt hozzájuk: – Nehogy ide gyertek! Meglátná az ellenség! Most szép nyugodtan lemászok innen. A nyakából spriccelő vért egyik kezével próbálta elszorítani, a másik kezével az íját támasztékul szolgálva ereszkedett le a háztetőről. A katonák vállába kapaszkodva indult tovább, de elfehéredett és elájult. Miután magához tért, így szóltak hozzá az előkelők: – Hogy fogunk így hazamenni?  […] Nurhacsi így válaszolt: – Ne siessetek, jobb lenne, ha előbb a sebem be lenne kötözve! Ez megtörtént, azonban a vérzés továbbra is erős volt. Lótrágyát tettek a sebre, majd úgy kötözték be újra, de a vérzés akkor sem állt el. [Egy nap múlva] a nyaki seb már csak szivárgott, majd a rákövetkező nap juh órájában elállt.”  (A korábbi fenséges uralkodó nemes tettei - Nenehe genggiyen han i sain yabuha kooli).

Nurhacsi végül felépült, de nem tudni, ebben mennyi szerepe volt a lótrágyának. Érdekes azonban, hogy ha a hazai híreket végigfutjuk, akkor itthon is találkozunk nagyon hasonló gyógymóddal:

Rieger György bajai lakos hosszabb idő óta ellenségeskedésben élt a leányával, Katz Józsefnéval. Gyakran perlekedtek, mert Rieger kissé gyengeelméjű, hóbortos ember. Valami családi ügyből kifolyólag tegnap is összevesztek és a könnyen izguló Rieger oly dühbe jött, hogy kést ragadott és menekülő leánya után futva, azt hátába döfte. A házbeliek, hogy a vérzést elállítsák, a tátongó sebre lótrágyát raktak. A később megjelent orvos rémülten látta a népies, barbár sebkezelést, rögtön kimosta a sebet és az életveszélyesen sérült asszonyt a kórházba szállíttatta. (Az ujság. 1913. szeptember 13. XI. évfolyam, 218. szám. 14. old.)

Bakó Mihály mohácsi földművest csütörtökön súlyos baleset érte. Azon szándékból, hogy régóta heverő puskáját kipróbálja, megtöltötte azt puskaporral és söréttel és elsütötte. A rozzant fegyver csöve szétrobbant és szétroncsolta a szerencsétlen ember balkezét. A baj tetézésére környezete — népünk értelmetlen szokása szerint — lótrágyát rakott a tátongó sebre. (Mohács és Vidéke, 1901, XX. évfolyam, 5. szám. 4. old.)

Nyírderzsen folyó évi július 2-án bál volt, amelyen megjelentek Papp József nyírcsászári és Parcsák Bertalan hodászi lakosok is, akik tánc közben az egyik lány miatt összekaptak. Verekedés támadt közöttük, aminek folyományaként Papp József bicskával kétszer beleszúrt Parcsák Bertalan mellébe. A súlyosan sérült legényt nyomban hazaszállították Hodászra, ahol negyednapra kiszenvedett. A szülők ugyanis ottani szokás szerint lótrágyát kötöztek a két nyílt sebre, ami természetesen vérmérgezést okozott és a szerencsétlen legény iszonyú kínok között halt meg. (Nyírvidék. 1923. december 5. XLIV. évfolyam, 276. szám, 3. old.)

A sort még hosszan lehetne sorolni, a hírek, melyek a sebre tett lótrágyáról szólnak, az ország különböző részeiről érkeztek. Az, hogy a mandzsu sebkezelési eljárásnak van-e bármilyen köze a magyaréhoz (akár lehet valami közös sztyeppei örökség is), az további kutatás tárgya. Illetve az is kérdés, hogy ez mennyire volt bevett eljárás, használt-e egyáltalán (és utána nem halt bele a páciens valami fertőzésbe). A forrásokban nem sűrűn szerepel lócitrom, annyi azonban biztos, hogy a XX. század elején praktizáló mandzsu sámánok füstölőnek használták a lovak már kiszáradt végtermékét, ezzel gyógyítottak

No de mi történt a két katonával, aki majdnem megölte Nurhacsit? Később elfogták őket, s a kivégzést az uralkodó parancsára kerülték csak el: „A háborúban az ellenségem engem akar legyőzni, a másik felet akarja megölni, bizony ezért lőttek rám ők! Most miért is végeznénk őket ki? Egy ilyen vitéz nagyon jól tudja, hogy hogyan kell nyíl hegyével kioltani a másik életét! Mást szolgált, rám lőtt. Ha mostantól engem, akkor másra fog lőni, mást fog megölni!” Végül parancsnokká nevezték ki őket, és 300-300 katonát rendeltek alájuk. 

Dr. Kápolnás Olivér, Magyarságkutató Intézet

a Történeti Kutatóközpont tudományos munkatársa