Induló sorozatunkban a honfoglalás és kora Árpád-kor jellemző ékszertípusait szeretnénk bemutatni, amihez elsődleges forrásként a feltárt sírokra – kisebb mértékben a kincsleletekre és telepfeltárások eredményeire – támaszkodhatunk, hiszen a további források erre vonatkozóan alig tartalmaznak adatokat. A fő csoportokat a gyűrűk, karperecek, a nyakban viselt ékszerek és a fülbevalók/fejékszerek képviselik, amelyek természetesen további alcsoportokra oszthatók.

Mivel az elsődleges cél egy összefoglaló tabló felrajzolása, ezért minden egyes, néha csupán minimális számban felbukkanó változatra nem tűnt célszerűnek részletesen kitérni. Az ékszereket főbb jellegzetességeik alapján közös csoportba sorolható altípusaik szerint mutatjuk be, és ahol lehetőség van rá, ott természetesen próbálva időbeli sorrendiséget is felrajzolni, hogy érzékelhetők legyenek a változások mind az ékszerkészletben, mind az ékszerviseleti módokat illetően. 

Hólyagos és négygömbös fejű gyűrűk 

A honfoglaló magyarság egyik leginkább jellemző gyűrűtípusát azok a foglalattal ellátott ékszerek alkotják, amelyek közös jellemzője, hogy oldalukon körben 4 db kidomborodó díszítőelem található, a foglalatban lévő kő- vagy üvegbetétre pedig többségében annak 4 db nyelve hajlik. Az ékszerek feltehetően közös mintára vezethetők vissza, ugyanakkor kivitelük szerint megkülönböztethetjük a több, megfelelő formára vágott és alakított lemezből összeállított, illetve az egy darabból öntött példányokat. A technikai kivitel különbsége az ékszerek megnevezésében is jelentkezik, hiszen a lemezből készült ékszerek oldalán üreges hólyagok, míg az öntött daraboknál tömör gömbök jelentek meg, felosztva így azokat hólyagos és négygömbös fejű gyűrűkre. 

A négygömbös változat esetében az ezüst, ritkábban réz alapú ötvözetből készült darabok az öntőformából kivéve, majd a betétet elhelyezve lényegében késznek voltak tekinthetők, itt a többször csupán jelképesen megjelenő 4 db elem betétre hajtására sem volt szükség. Ezzel szemben a lemezből készült darabok összetettebb ötvösmunkát igényeltek. A döntően ezüst vagy arany alapú ötvözetből készült lemezből kivágott karikát két végén szélesebbre hagyták, ennek méretét gyakran a végeket elkalapálva is növelték, majd a karika ívét itt megtörve összeillesztették, ezért az nem ívelt, hanem a foglalathoz igazodóan sík felületet képezett. A végeket többségében összeforrasztották, ritkábban szegecsekkel vagy egyik végén bevágásokkal kialakított nyelveket létrehozva, a közéjük illesztett másik karikavéget felülről és alulról közrefogva rögzíthették. Ez a rész gyakorta a foglalat alját is alkotta egyben, mint az a betétjét vesztett győri gyűrű esetében látható is a második képen. A foglalat alja további technikai megoldásként készülhetett különálló lemezből is, ezekben az esetekben – mint erre az első képen is látható példa – a karikát ez utóbbihoz forrasztották. A gyűrűk tulajdonképpeni „összeállítási rajza” és a karikák végeinek illesztése is jól látható a két szakáldi gyűrűt bemutató képen.

A karikához képest többször vékonyabb lemezből készült a foglalat, ennek oldalán 4 db kidomborodó részt alakítottak ki, a betétre vagy a betét fölé pedig különböző formára kivágott karomszerű elemek hajlottak. A meghajlított foglalat végeit összeforrasztották – ez látható a már említett győri ékszeren is –, vagy ritkán szegeccsel rögzítették, majd azt a karikához forrasztották. A lemezből készült változatok között két kisebb csoportot külön is érdemes megemlíteni. Egyes arany alapú ötvözetből készült gyűrűknél a foglalat oldalán nem annak kidomborodó részei, hanem arra utólagosan felforrasztott, félgömb alakú elemek találhatók. A másik esetében a kereszt alakú, lemezből készült foglalat felülről helyezkedik a gyűrű karikájára vagy a foglalat arra erősített alapjára, erre az első kép második ábrája mutat példát. 

Mivel a gyűrűből a viselése során elsősorban a foglalat látszott, így talán ebben kereshetjük az okát, hogy az ujjak által jobban takart karika néha nem az előbbi arany alapú ötvözetéből, hanem olcsóbb fémből készült. A foglalatba ritkán került valódi drágakő, rubin a képen látható szakonyi gyűrűben volt, továbbá karneol ismert még néhány esetben. A döntő többséget adó kék vagy zöld színű üveg mellett félbevágott, szemes díszítésű üveggyöngyöt is elhelyezhettek, de hogy eredetileg, vagy az egykori betét pótlásaként, az ma már nehezen eldönthető. Egy ilyen gyűrűt láthatunk a második képen is, míg a hasonló gyöngyök eredeti formája ugyanitt tekinthető meg. Egy további technikai részlet, hogy a színes üveglap alá bordázott fémlapot is tehettek az ötvösök, amely a betétre eső fényt jobban szétszórva tükrözte vissza. A foglalat alja és a kő- vagy üvegbetét közé pedig az üresen maradó teret kitöltő anyag került. Ez rögzítette is a betétet, amire világosan utalnak azok az esetek, amikor az annak ellenére sem mozog a rekeszben, hogy a foglalat közepe felé hajló karmok nem érik el. Ez a világos színű anyag jól látható a szakáldi gyűrű foglalatában, de a magyarhomorogi gyűrű egyik sérült részénél is megfigyelhető. 

Ritka megoldás volt a gyűrű felületének utólagos díszítése, ami a kevés ismert esetben szinte kizárólag a karikára korlátozódik, csupán néhány esetben ismert a foglalaton is utándolgozott ékszer. Esetenként az ezüst alapú ötvözet aranyozása is megfigyelhető.

A lemezből készült ékszerek finomabb technológiai megoldást képviselnek. Bizonyára nem véletlen, hogy arany alapú ötvözetből készült gyűrű – napjainkig – csak ebben a formában ismert. A minőségi különbség a foglalatba került betét kapcsán is érzékelhető: valódi ékkő csak ezeknél bukkant fel. 

Főként női sírokból, ritkábban férfiak mellől ismerjük ezt az ékszertípust, gyermekek körében – jelenlegi adataink alapján – nem feltételezhető a viselete. Bizonyára nagyobb mérete miatt alkalmatlan is lett volna a kisebb kezekre. Ugyanakkor felnőtt méretű gyűrűk más típusok esetében felbukkannak gyermekek sírjaiban is a korszakban, így itt ennek talán egyéb oka is lehetett. Az öntött vagy lemezből formált típus nem köthető kizárólagosan egyik nemhez vagy korcsoporthoz sem. A temetés során – így talán az életben is – a jobb kézre került elsősorban, ritkán viselték ugyanakkor párosan vagy más típusú gyűrűvel együtt. Többször megfigyelhető volt, hogy az ékszer karikáját a temetés során szándékosan eltörték vagy elvágták, ez lehetett a hullamerevség következtében kényszerűen alkalmazott eljárás az elhunyt kezére történő feladáskor. 

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy ezek az ékszerek bizonyára a honfoglaló magyarság leletanyagának már keleti területeken is megfigyelhető típusai közé sorolhatók, ugyanakkor lényeges különbség, hogy míg a Kárpátoktól keletre ezek többségében öntött formában készültek, addig a Kárpátokon belül már döntően lemezből állították elő őket. Vagyis egyfajta váltás történt a technikai kivitelt illetően. A tárgytípus időrendjének szempontjából ma még sajnos nem állapítható meg különbség az öntött és lemezből készült változatok használati ideje között, így az sem bizonyítható, hogy az öntött változat minden esetben korábbi lenne. Sőt a bemutatott szakonyi gyűrű – noha lemezből készült – a temető további jellegzetességeit figyelembe véve talán az egyik legkorábbi ilyen ékszer is lehet. A gyűrűk használata bizonyára már az új hazába költözéstől megfigyelhető lehetett, felső időhatáraként pedig a X. század vége jelölhető ki. Ezt követően már nem kerültek sírba azoknál a tagjaikat gyakorta gazdagabb mellékletekkel útjukra bocsátó közösségeknél, amelyek hagyatékát kisebb sírszámú temetőikből ismerjük. A jelenleg már több mint félszáz példányban ismert ékszerek a Kárpát-medencében főként a Duna vonalától keleti irányban előkerült sírokból származnak.