A Magyarságkutató Intézet tudományos feladatai közé tartozik a múltunkra, kultúránkra vonatkozó ismeretek bővítése, torzításmentes megjelenítése. Ezen túlmenően az intézet természetesen tudományos igénnyel figyeli és értékeli a jelenkor történéseit, összefüggéseket tár fel az egyes tudományos, kulturális területeken regisztrált tényezők között, hogy ezzel szükség szerint segítse a mind tisztább, reálisabb kép kialakítását. 

Magyarországon a felsőoktatási intézmények egyik követelménye, hogy az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók tanulmányaikat a szakdolgozat, diplomamunka megírásával, megvédésével zárják le. A felsőoktatás egyik feltétele tehát, hogy a hallgatók tudományos íráskészsége megfelelő legyen ahhoz, hogy tanulmányaik befejeztével egy saját kutatást ismertető, jól strukturált, a tudományos stílus kritériumait betartó szöveget tudjanak benyújtani.

Ugyanakkor hazai kutatások (pl. Kurtán 2010; Molnár 2006; Rási 2022; Szilassy 2014) eredményei alapján kijelenthető, hogy az érettségizett, felsőoktatási tanulmányaik elején járó hallgatók szövegalkotási képességeiben lényeges hiányosságok vannak. Ezeket a hiányosságokat egyrészt a korábbi tanulmányaik, másrészt a felsőoktatási tanulmányaik okozzák. Például a közoktatásban levő tanulók fogalmazástanítása során elsősorban a retorikus vagy esszéisztikus írásmód oktatása van jelen (Szilassy 2014), és főként a (szép)irodalmi szövegek feldolgozásával foglalkoznak (Molnár 2006). Emellett a hallgatók a felsőoktatásban sem szereznek elegendő tapasztalatot a tudományos szövegek feldolgozásában, ugyanis meglehetősen kevés szakirodalmat olvasnak (gyakran azoknak is csak a tömörített változatát), a mindennapi kommunikációjuk során alkalmazott internetes kommunikáció kedvezőtlenül befolyásolja a tudományos szövegalkotásukat, gyakran szóbeli vizsgáztatás van a tudományos szövegek írása helyett, valamint kevés a tudományos szövegtípusról, a szakirodalmi információkon alapuló szövegalkotás világáról való ismeretük. 

Mint általában minden szövegtípusnak, úgy a tudományos szövegeknek is megvannak a sajátosságai. Ilyen jellemző például az objektív(ebb) hangvétel, az egyértelmű terminológia, a kijelentő mód, a világos szórend, a logikus gondolatmenet, valamint a hangsúlyosan jelölt szerkezeti egységek, amelyek által áttekinthetővé és tagolttá válik a szöveg (Urbán 2009; Kabán 1993). Továbbá gyakori a felsorolások és a vizuális stilisztikai eszközök alkalmazása és a hivatkozások, idézetek használata is (Gyurgyák 2019; Veszelszki 2016). Az idézést tekintve ezekben a szövegekben nem az eredeti diskurzust létrehozó személy, hanem a hozzá köthető, az adott szöveg szempontjából releváns információ kerül a figyelem előterébe (Csontos 2018). A stílust tekintve pedig a tudományos stílus egyneműsége, a stiláris homogenitás számít tipikusnak.

Rási Szilvia (Nyelvtervezési Kutatóközpont) kutatásainak fókuszában a hallgatók tudományos szövegalkotásának feltérképezése áll. Annak érdekében, hogy a témáról minél részletesebb képet kapjon, megvizsgálta a hallgatók tudományos szövegeit (pl. szemináriumi dolgozat, szakdolgozat). A kutatás célja az volt, hogy az egyetemi hallgatók tudományos írásos produktumaiban kimutassa az alkalmazott metadiszkurzív elemek típusait és funkcióit, hozzájárulva ezzel a hallgatói tudományos íráskészség fejlesztésének megalapozásához. 

A tartalomelemzései kimutatták, hogy a hallgatók dolgozataiban vannak a tudományos írás kritériumainak megfelelő elemek és attól eltérő elemek is. Az általuk alkotott címek jellemzően tömör, témakifejtő fő- és alcímek voltak, valamint a hallgatók figyeltek a dolgozatok strukturáltságára, a fő tartalmi egységek (mint pl. bevezetés, elméleti áttekintés, kutatásmódszertan, vizsgálat, eredmények bemutatása stb.) megtartására. 

Mindemellett viszont voltak olyan elemek, amelyek nem jellemzői a tudományos szövegtípusnak. Megfigyelhető például, hogy nagyon magas a szerző jelenlétére utaló elemek száma. A hallgatók előszeretettel hangsúlyozzák azt, hogy a dolgozat, a kutatás a saját munkájuk. Ez a személyes hangvétel hatja át a szövegszerveződést is, viszont egy tudományos jellegű munkában indokolatlan az, hogy a szövegszerkezetben a személyesség ennyire nyomatékosan jelenjen meg. Emellett problémát okozott az idézés, a hivatkozás szabályrendszerében való eligazodás is.

A vizsgálatból kiderült, hogy a hallgatók ismerik a plágium fogalmát, tudják azt is, hogy a plágiumvétség elkerülése érdekében hivatkozni szükséges, viszont sokszor azért képtelenek ezt a műveletet elvégezni, mert nem világos számukra az, hogy mikor, hogyan, kire stb. kell hivatkozni úgy, hogy az minden szempontból megfelelő legyen. Az idézés ráadásul sok esetben nem is járul hozzá a hallgatói érveléshez, hanem inkább helykitöltő szereppel rendelkezik. Megemlítendő továbbá, hogy a hallgatók munkáiban megjelenő vizuális elemek (mint pl. ábra, táblázat, kép) gyakran reflektálatlanul maradnak, a szerzők nem hivatkoznak rájuk a főszövegben. Annak érdekében ugyanis, hogy egy vizuális elem a szöveg szerves részét képezze, szükséges a hozzá kapcsolódó értelmezés, magyarázat, kommentár. Ez hasonlóképpen elmondható az előbb említett idézetekről is, amelyek jelenleg nagyon gyakran reflektálatlanul maradnak, ezáltal nem épülnek be a szövegbe teljes mértékben. Továbbá gyakori a tudományos stílus egyéb stílusokkal való keveredése. A hallgatók által írt tudományos munkákban rendszeresen találkozhatunk a társalgási, retorikai, publicisztikai és szépirodalmi stílusok jellegzetes elemeivel. Ilyen például a retorikai kérdés, a keretes szerkezet, a metaforahasználat, a mesélői magatartás stb.

Végül gyakori a helyesírási és nyelvtani hibák megjelenése is (bár a magyar nyelvtannak és helyesírási szabályzatnak megfelelő szöveg nem kifejezetten a tudományos stílus sajátossága, hanem minden egyéb stílusé is). A leggyakrabban előforduló helyesírási hibák a helytelen kötőjelhasználat, vesszőhasználat, valamint a különírás-egybeírás. Nyelvtani szempontból pedig rendszeres a szám-személy egyeztetésének hiánya és a hiányzó/nem megfelelő rag.

A fentiekben felsorolt vizsgálat alapján kirajzolódó eredmények, valamint a kutatásokból levont következtetések a későbbiekben hozzájárulhatnak a hallgatók tudományos szövegalkotásának fejlesztéséhez azáltal, hogy mindezek figyelembe vehetők és beépíthetők a tudományos írást elősegítő képzések/segédanyagok/kurzusok tananyagába.