A XX. század egyik kimagasló magyar keletkutatója volt, a jelenkor azonban már alig emlékszik rá és munkásságára. Írásunkban Gaál László iráni kutatásait mutatjuk be.

Gaál László 1891-ben Karcagon született, Kolozsvárt szerzett 1913-ban bölcsészdoktori, majd egy évvel később görög–latin szakos tanári oklevelet. Mivel Gaál a pesti egyetemre soha nem járt, ahol 1920-ig Kégl Sándor tanított klasszikus perzsa nyelvet és irodalmat, a régi Iránnal kapcsolatos tudományos érdeklődése vélhetően klasszika-filológiai tanulmányaiban gyökerezett. Karcag, az ottani jászkun hagyományok tovább élése, a török és iráni népcsoportok Kárpát-medencei történelmének megismerése is hathatott rá, de egykori gimnáziumi osztálytársa és haláláig közeli barátja, Németh Gyula turkológus ösztönző hatása is jelentős lehetett.¹

Az első világháború, amikor Gaál rövid ideig katonaként szolgált, majd az ezt követő politikai események vélhetően nem kedveztek ilyen tárgyú terveinek. Mialatt tudós tanáremberként előbb a nagykőrösi, majd a karcagi református gimnázium oszlopos tagja volt, 1923 és 1925 között három féléven át hallgatott iranisztikai stúdiumokat Göttingenben.

Gaál ezek ellenére nem kapott igaz lehetőséget a Horthy-korban a magyar tudományos életben. A nem ideális viszonyokra röviden Borzsák István is utalt 1964-es Gaál-nekrológjában: „Gaál mint többé-kevésbé magára hagyott vidéki tanár... működött, amennyire iskolai elfoglaltsága engedte. De működött, s ezt csak tisztelettel és elismeréssel tarthatjuk számon.”² Gaál elismertségére utal a huszadik század nagy magyar írója, Németh László is, aki „zömök, kissé vérbő, nemcsak nagy, de élő műveltségű, csillogó kedélyű embernek” jellemezte őt³ . Németh személyesen ismerte Gaált, tudott iranisztikai képzettségéről, és az Ovidius-fordításaihoz könyveket is kölcsönzött neki.⁴

Gaál tudományos pályafutása idősebb korában lendült fel itthon. A karcagi református gimnáziumot 1948-ban a kommunista hatóságok államosították, Gaál Lászlót pedig nyugdíjazták. Vélhetően a régi barát és osztálytárs, Németh Gyula segítségével azonban Gaálnak végre lehetősége nyílt egyetemi katedrára állni (1948 előtt tudomásunk szerint nem tanított magyar egyetemeken), ami kedvezett iranisztikai munkásságának is. 1948 és 1956 között az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán óperzsa, avesztai, oszét nyelvi szövegolvasásokat és az indológia tárgykörébe tartozó szanszkrit nyelvórákat tartott, majd 1957 januárjától 1963-ig a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara újrainduló latin szakán lett tanszékvezető.

Gaál László iranisztikai tanulmányai három csoportra oszthatók: nyelvészeti tárgyú írásai alapvetően nyelvészeti és hangtani kérdéseket boncolgatnak. Korai publikációi a Kőrösi Csoma Archívumban és a németországi Zeitschrift für Indologie und Iranistik-ben jelentek meg. Érdeklődésének előterében ekkoriban főképp az avesztai nyelv hang- és alaktana, valamint az óiráni vallástörténet állt.⁵ Később több jelentős tanulmányt publikált az Acta Orientaliában is, utolsó éveiben viszont már az oszét nyelv felé fordult érdeklődése.⁶ 

A ma főleg Oroszország területén élő, iráni nyelven beszélő oszétek az egykor igen jelentős alánok modern utódai, egyben a Magyarországon megtelepedett jászok legközelebbi rokonai. Gaál oszét nyelvtani kérdéseket vizsgáló tanulmánya utolsó jelentős alkotásai közé tartozott.

Gaál ismeretterjesztő tanulmányai közé tartozik a zoroasztriánus vallásról szóló esszéje (A párszi hitvallás), amelyet a Karcagi Reformatus Nagykun Reálgimnázium Értesítőjében publikált 1932-ben, kifejezetten középiskolai vallástörténeti oktatási segédanyagnak szánva; a tanulmány alcíme is ezt sugallja: A középiskolai vallástörténet tanítás egyik fejezetéhez. Diákoknak írt latin nyelvkönyvei sokáig népszerűek voltak és közkézen forogtak, és úgy látszik, hogy iranisztikai tanulmányait is hasznosította gimnáziumi nevelői munkája alatt. A rövid, érthető, világos stílusban megírt dolgozat kiválóan összefoglalja a zoroasztriánus hitelveket. Gaál ezek mellett a Jaszna [a zoroasztrizmus egyik szent könyve] 12. részét is lefordította magyarra. 

Gaál másik fontos népszerűsítő írásaként vált ismertté (szintén a Karcagi Reformatus Nagykun Reálgimnázium Értesítője lapjain) az 1935-ben publikált Az ezeréves Firdauszí, amely eredetileg egy karcagi öregdiák találkozó estélyén hangzott el 1934 november 7-én. Gaál ebben a tanulmányában a legendás perzsa eposzköltőt, Firdauszít (kb. 940–1020) méltatja és mutatja be szintén középiskolai olvasóközönségének.⁷ 

Az idegen nyelvű iráni filológiai-nyelvészeti tanulmányok és magyar nyelvű ismeretterjesztő cikkek mellett a műfordítás volt a tudós tanár iranisztikai munkásságának harmadik pillére, Ovidius-fordításai máig megbecsültek a klasszika-filológiában. Gaált a műfordításra a nagykőrösi és karcagi középiskolai tanári évek is sarkallhatták, hiszen ez olyan elfoglaltság volt, amelyet egyedül is lehetett űzni. A Világirodalmi Antológia 1952-ben megjelent első kötetében avesztai szemelvényeket is fordított a Jasznából. Az egyik (’A két lélek himnusza’, Jaszna 30. rész), a zoroasztriánus teológia egyik alapelvét, az erkölcsi dualizmust érinti, a másik szemelvény, A bika panasza (Jaszna 29.) egy teremtéstörténeti részletet ad vissza magyarul. Gaál e két szép verses avesztai szemelvénye magában áll a magyar tudományban, iranista szakember azóta sem fordított magyarra Aveszta-részletet.⁸ 

Gaál klasszikus perzsa műfordítói tevékenysége szintén igen jelentős, fordításainak zöme 1955-ben a Trencsényi-Waldapfel Imre által szerkesztett Világirodalmi Antológia II. kötetében látott napvilágot. Klasszikus perzsa műfordításai zömében Firdauszínak a Királyok Könyve című művét adják vissza magyarul. A közel hetvenezer párversből álló gigászi eposzból Gaál összesen hét szemelvényt fordított le,⁹ emellett három Háfiz verset, Szádí Golesztánjának és Busztánjának, valamint Nizámí Gandzsaví, a nagy perzsa lírikus eposzköltő Leila és Madzsnún című eposzának néhány részletét is. Műfordításai esetében igaz művészi kvalitásokat észlelünk, ahol a precíz filológusi attitűd költői invencióval, a klasszikus perzsa prozódia ismeretével társul. Mindezeken túl 2014-ben napvilágot láttak addig kéziratban maradt fordításai, amelyek legjelentősebb része ismét Firdauszí Királyok Könyvéből tartalmaz új fordításokat.¹⁰ 

Gaál László mára félig-meddig elfeledett alakja lett a magyar tudománynak. Sokoldalú, nagy tudósa volt ő a Nagykunságnak és Magyarországnak is. A preiszlám iráni filológiában és a klasszikus perzsa nyelvben való jártasságával kimagaslott kortársai közül, e téren írt tanulmányai ma is megállják a helyüket. Számos iráni nyelvben volt jártas, míves klasszikus perzsa műfordításai szintén értékesek. Ismeretterjesztő cikkei, írásai is fontos szerepet játszanak, hiszen láthatóan nagy szeretettel és lelkesedéssel törekedett az iráni kultúra népszerűsítésére diákjai, karcagi barátai körében, egy olyan vidéken, amely ezer szállal kötődött a Kelet világához.