A Magyarságkutató Intézet Arisztokrata nők mint anyák és nagyasszonyok a XVIII. században című konferenciáján Restás Attila előadása a 17. századi erdélyi kéziratos halotti beszédek világába vezette a hallgatóságot. A kutatás két, eddig kevéssé ismert forrás – Bethlen Farkasné Ostrosith Borbála és Bethlen Elekné Nagy Klára temetésén elhangzott gyászbeszédek – elemzésén keresztül mutatta be, miként jelenítették meg a korszakban az erényes nő eszményét.

Az előadás rámutatott, hogy a halotti beszédek jóval többek voltak egyszerű búcsúztatásoknál. Az elhunyt emlékének megőrzése mellett vallási, irodalmi és közösségi szerepet is betöltöttek, miközben fontos forrásai a mentalitás-, művelődés- és egyháztörténeti kutatásoknak. A kéziratban fennmaradt beszédek feltárása különösen jelentős, hiszen ezek jóval kisebb figyelmet kaptak, mint a nyomtatásban megjelent emlékbeszédek.

Restás Attila ismertette a két eltérő műfajú forrást is: Ostrosith Borbála emlékére egy dicsőítő beszéd, úgynevezett panegyrikusz, míg Nagy Klára temetésén prédikáció hangzott el. Bár a két műfaj elméletileg különböző célokat szolgált, a gyakorlatban számos ponton összefonódott: mindkettő bibliai példák, erkölcsi tanítások és retorikai eszközök segítségével rajzolta meg az elhunyt alakját.

Az elemzett beszédek szerint az ideális főúri asszony legfontosabb erényei a mély vallásosság, a szerénység, a család iránti hűség, a gyermeknevelésben vállalt felelősség, valamint a jótékonyság voltak. Ostrosith Borbála alakját a szerző a keresztény alázat és kegyesség példaképeként állította a hallgatóság elé, míg Nagy Klárát hűséges hitvestársként, gondos anyaként és mértéktartó asszonyként méltatta.

Az előadás arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyászbeszédek nem pusztán általános erkölcsi mintákat közvetítettek. Bár az évszázadokon át öröklődő toposzok és bibliai előképek meghatározó szerepet kaptak bennük, az elhunytak személyes tulajdonságai, családi kapcsolatai és társadalmi helyzete is kirajzolódik a sorok között. Éppen ezért ezek a források értékes adalékokkal szolgálnak a kora újkori magyar arisztokrata nők életének megismeréséhez.

Restás Attila előadása rámutatott arra is, hogy a kéziratos halotti beszédek feltárása még korántsem tekinthető lezártnak. A fennmaradt források további kutatása nemcsak az egyes történeti személyiségek életútját árnyalhatja, hanem a kor nőideáljáról, vallásosságáról és társadalmi értékrendjéről alkotott képünket is gazdagíthatja.