Akikért a harang szól

Az 1456. július 4. és július 22. között zajlott Nándorfehér ostroma előtt néhány nappal, június 29-én III. Kallixtusz pápa „Cum hiis superioribus annis” kezdetű bullájában harangozást, a hívek számára pedig imádkozást rendelt el az oszmánok legyőzéséért és a keresztények győzelméért. A harcra buzdító tárgyi valóság évszázadokkal később a műveltségi fölény metaforájává vált.

„A magyar történeti közgondolkodás a bulla kiadását a nándorfehérvári győzelemhez köti. Azonban történelmi véletlenként a június 29-én kiadott pápai bulla és Hunyadi János július 22-én történt nándorfehérvári győzelmének híre szinte egyszerre jutott el Budára és Bécsbe. Ez a tény azután nagyban hozzájárult a rendelet későbbi értelmezéséhez és a keresztény seregek győzelméért elrendelt imabulla, illetve a nándorfehérvári diadal örömhírét követő ünnepi harangozás összekapcsolódásához. Ezért a déli harangszó a kereszténység katonai diadalának emlékét is őrzi Magyarországon és világszerte is.”1

A középkori keresztény univerzalizmusban mint – szellemi, vallási, politikai – erőtérben akkor talán nem volt annyira markáns a kérdés, hogy kiért szólt pontosan a harang, Hunyadi, Szilágyi, Kapisztrán és a Magyar Királyság keresztény alattvalóinak – katonák, parasztok, keresztesek – óriási diadala egyben a kereszténység sikere is volt. 

A „rendelet későbbi értelmezését” a XIX. századi oktatás is egyértelműen úgy konkretizálta, hogy a déli harangszó a nándorfehérvári diadalért szól. Dr. Galamb Sándor tanár 1925-ben az iskolai Jókai-ünnepélyén mondott beszédében így értelmezte és kötötte – egy látszólag távoli témához – Jókai Mór irodalmi teljesítményéhez a déli harangszót: „Kedves fiúk! Amikor Hunyadi János hadvezéri lángelméje és a magyar csapatok vitézsége 1456-ban Nándorfehérvár falai alatt megverte a keresztény világ, a művelt emberiség legnagyobb ellenségét, II. Mohamedet, s ennek a nagyszerű fegyverténynek tiszteletéül III. Calixtus pápa elrendelte, hogy ezentúl a világ valamennyi katholikus templomában déli tizenkét órakor meg kell szólaltatni a harangokat. […] Milyen különös, ugye? Valaha ugyanezekben a templomokban egészen másféle kapcsolatban esett szó a magyarokról. Pogány őseink kalandozásai alatt ezt énekelték a nyugati népek templomaiban: […] Ments meg, Uram, minket a magyarok fegyvereitől. S most ime ugyanazoknak a fegyvereknek dicsőségét ugyanazok a templomok egész világra szerteható szóval hirdetik. Ez a harangszó azonban, fiúk, nemcsak katonai dicsőséget jelent; jelenti a nyugati műveltségnek diadalát a keleti barbárság fölött! Ez a harangszó a magyarságnak műveltségben való fölényéről zeng! […] Ilyen harangszó minden nagy emberünk is, akinek hite túlhatolt a magyar föld határán! Ilyen harangszó a Bolyaiak neve, ilyen Petőfié, ilyen Liszt Ferencé, Semmelweiszé, Munkácsyé, Madách Imréé és egy ilyen harangszónak emlékére, megünneplésére jöttünk ma is össze. Milyen hatalmas, milyen változatos harangszó Jókai költészete!”2

Dr. Galamb Sándor a Budapesti V. Kerületi Magyar Királyi Állami Bolyai Reáliskola magyar-német szakos tanára volt, számos titulusa mellett az MTA Irodalomtörténeti Bizottságának tagja, 1925-ben a 6. osztály osztályfőnöke volt, 1925-ben pedig csak 9 órát tanított, mivel részt vett az akadémiai nagyszótár készítési munkálataiban.3 Beszédét nagyban befolyásolta a trianoni trauma (1920. június 4.) és a kultúrfölény gondolata. A bevezető rész keretes szerkezetben egy személy – Hunyadi János – lángelméjétől vezet el Jókai Mórig, a beszéd konkrét témájáig. A déli harangszó katonai dicsőségre való referenciáját a „műveltségben való fölényre” értelmezi át, majd a harangszónak mint metaforának egyénre szűkített értelmezést ad, így válik minden kiemelkedő hazai alkotó és szellemi teljesítményük önmagában is harangszóvá. Vagyis egyszerre jelenik meg és tükröződik egymásban magyar nemzet és a magyar „nagy emberek” sikere és „lángelméje”.

Tehát a múlt nagy sikere egy újabb nehéz időszakban, az 1920-as években buzdító példaként aktualizálódott a diákok számára, és vált a kultúra, műveltség, tanulás szimbólumává. 

A magyar Országgyűlés 2011-ben július 22-ét – amikor II. Hódító Mehmed oszmán serege dolga végezetlenül tért haza – a Nándorfehérvári Diadal Emléknapjává nyilvánította.

Dr. Illik Péter, Magyarságkutató Intézet
a Történeti Kutatóközpont tudományos munkatársa
 
 
1 https://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9li_harangsz%C3%B3
2 Dr. Galamb Sándor tanár beszéde a Jókai-ünnepélyen. In. A Budapesti V. Kerületi Magyar Királyi Állami Bolyai Reáliskola ötvenharmadik értesítője. Budapest, 1925. 6.
3 A Budapesti V. Kerületi Magyar Királyi Állami Bolyai Reáliskola ötvenharmadik értesítője. Budapest, 1925. 11, 16, 20.