Abasár–Bolt-tető régészeti lelőhelyének tudományos kutatása

A régészeti kutatások egyik leginkább látványos, de korántsem egyedüli része maga az ásatás. A jelenségek helyszínen történő kibontása, dokumentálása és gyakorta rendkívül látványos leletanyagának elcsomagolása után zárul a tulajdonképpeni terepi munka, ami aztán a feltárást végző intézményekben, műhelyekben, központokban folytatódik tovább. 

Itt történik meg a feltárási dokumentáció összeállítása, a leletanyag restaurálása majd végül az adott közgyűjteményben annak nyilvántartásba vétele. Ekkor kezdődhetnek további vizsgálatok is, ilyenek a többi mellett a természettudományos kormeghatározás, anyagvizsgálat, antropológiai, archeogenetikai, -botanikai elemzések. Ezek teremtik meg az alapját annak, hogy a feltárás eredményei a későbbiekben hasznosuljanak majd mind a szűkebb szakmai közösség, mind a társadalom egésze számára.

Drónfelvétel a feltárt temető részletéről, 2021. április 27.

A folyamatban lévő, vagy a már elvégzett munka eredményeinek kommunikálása különböző módon történhet, igazodva az elérni kívánt célhoz és célcsoporthoz: újságcikkek, nyilatkozatok, tudományos-népszerűsítő kiadványok, előadások, ásatási jelentések, előzetes feltárási beszámolók – vagy valamely részterületet érintő feldolgozások –, végül pedig maga a teljes lelőhelyet közreadó és értékelő publikáció. Utóbbi kiemelkedően fontos, hiszen hiányában az elvégzett munka eredményeként feltáruló kulturális örökségünk rendkívül nehezen válik csak hasznosíthatóvá a tudományos kutatás számára.

A Magyarságkutató Intézet 2019-ben, Prof. Dr. Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások akkori miniszterének kezdeményezésére és támogatásával, Makoldi Miklós vezetésével, Gallina Zsolt, Gulyás Gyöngyi és dr. Ringer István részvételével kezdte meg, majd két évadon át folytatta az abasári ásatásokat. A kutatás legfontosabb eredményeiről már számos alkalommal tájékozódhattak az érdeklődők. A feltárás során előkerült, helyben megőrzött és állagmegóvott emlékek ma is megtekinthetők. A tárgyi leletanyag kiemelkedő része pedig személyesen is megismerhető, hiszen azok egy része a Magyarságkutató Intézet kiállítását követően ma is megtekinthető a Mátra Múzeum tárlóiban. 

A munka következő állomása a feltárt, mintegy 1800 m²-es lelőhelyrész teljes körű tudományos feldolgozása lesz. A lelőhely jelentősége és összetettsége is megkívánja a különböző szakterületek képviselőinek közreműködését, továbbá a munka optimalizálása érdekében annak szakaszokra bontását. Ezért első lépésben a feltárt terület keleti, délkeleti részén elhelyezkedő temetőrészlet közreadására kerül majd sor. 

A temető az államalapítás korának lassú, de szisztematikus átalakulása eredményeképp megszülető, úgynevezett templom körüli temetők közé sorolható. Ezek fokozatosan váltották fel a honfoglalás korától egészen a XI. század végéig, XII. század elejéig tartó időszak egyes periódusaiban használt, változó sírszámú és jellegű, de még nem templom mellett létesített temetőit. A monostor 1042-ben történt alapítását követően természetesen csak bizonyos idő eltelte után nyerte el formáját, így Aba Sámuel testét az 1044-ben bekövetkezett halála után is csak „néhány évvel később” helyezték el ott. Bizonyára nem tévedünk, mikor feltételezzük, hogy a temetkezések is nagyobb arányban csak ettől az időszaktól indultak. [A lelőhelyen talált legkorábbi pénzérmét Salamon (1063–1074) uralkodása alatt verték.] Ezt követően viszont évszázadokon át, jelenlegi adataink szerint egészen a XVII. századig  használatban volt, amit talán csak rövidebb időszakokra szakítottak meg – sajnos ekkor a sírokat és az épületeket sem kímélve – a történelem viharai. A hasonló sírkertekben megfigyelhető gyakorlat itt is érvényesült: a későbbi sírok megásása vagy az egyházi épületek át- vagy újjáépítése során gyakorta dúlták fel a korábbi temetkezéseket, változó mértékben megsemmisítve azokat, vagy az ott talált csontokat egy csoportba helyezve, amire az alábbi fotókon láthatók példák. 

 

Egy korábban eltemetett személy csontváza, melynek koponyáját a későbbi kőkeretes, kőlapokkal fedett temetkezés semmisítette meg. Ugyancsak kőkeretes sírban, behajlított karokkal eltemetett személy váza, melynek északi részén több feldúlt sírból származó csontmaradványokat helyeztek el.

Az elhunytakat a korszak gyakorlatának megfelelően többségében hanyatt fekvő, nyújtott helyzetben temették el, karjukat azonban hajlíthatták a hastájékra vagy a mellkas alsó részére is. Gyakorta megfigyelhető szokás volt a sírok kőkerettel övezése, kőlapokkal történő borítása is. Többségük természetesen már nélkülözte a maradandó anyagból készült mellékleteket, a korszak ékszer- vagy ruhaviseletére utaló nyomok ugyanakkor még fel-fel bukkantak. 

Az Árpád-kor egyik legnépszerűbb ékszertípusát alkotó S végű karika az egyik sírban az elhunyt állkapcsánál és további hasonló leletek a temetőből.

A temetőrészlet feldolgozásának most induló munkájáról, annak eredményeiről a Hírek oldalon folyamatosan tájékoztatjuk majd az érdeklődőket.

Dr. Horváth Ciprián, Magyarságkutató Intézet
a Régészeti Kutatóközpont igazgatója