A mai Kína területén, a Muu Us-homokföld peremén állnak Tongwancheng, az egyetlen feltárt, xiongnu néphez köthető főváros romjai. A több mint 1600 éves város története különleges betekintést enged a sztyeppei és letelepedett kultúrák találkozásába, miközben kutatása a hun–xiongnu örökség és az eurázsiai kapcsolatrendszerek vizsgálatához is fontos adalékokkal szolgál. Tanulmányunk a történeti források és a régészeti eredmények alapján mutatja be az egykori fővárost, amelynek feltárása 2025-ben új lendületet kapott.

Tongwancheng romvárosa Kína Shaanxi tartományában, Jingbian megye északi részén, a Muu Us-homokföld déli peremén fekszik. A xiongnu Tiefu törzsből származó Helian Bobo 407-ben alapította meg a Nagy Xia-államot, amelynek fővárosát 413–419 között építették; a lelőhely az egyetlen feltárt, xiongnu néphez köthető fővárosrom. A cikk a kínai dinasztikus krónikák — elsősorban a Jin shu — szövegei, valamint az 1957-től napjainkig megjelent, régészeti folyóiratokban publikált felmérések és ásatási jelentések alapján tekinti át a város történetét, városszerkezetét, tömörítettföld-építési technológiáját és környezettörténeti jelentőségét igen vázlatosan. A 2025-ben újraindult feltárás eredményei egyelőre csak sajtóközlés formájában ismertek, ezért azokat a tanulmány következetesen előzetes adatként jelöli. A környezettörténeti fejezet a Muu Us-homokföld holocén fejlődését és történeti elsivatagosodását nemzetközi folyóiratcikkekre (Geomorphology, Climatic Change, CATENA, Science of the Total Environment) támaszkodva mutatja be.

Tongwancheng kutatása magyar szempontból is kiemelt jelentőségű. A xiongnu–hun világ történetének, államszervezetének és a sztyeppei, illetve letelepedett kultúrák közötti kapcsolatoknak a jobb megismerése olyan keleti történeti folyamatok feltárásához járul hozzá, amelyek a magyar őstörténet eurázsiai összefüggéseinek vizsgálatában is fontosak. Az egyetlen feltárt, xiongnu néphez köthető főváros ezért a Magyarságkutató Intézet keleti irányú kutatásai számára is különleges jelentőségű lelőhely.

Földrajzi és történeti háttér

Tongwancheng a Muu Us-homokföld déli szélén, az Ordosz-fennsík középső részén, a Wuding-folyó mellékfolyója, a Hongliu-folyó közelében, a mai Jingbian megyei Hongdunjie település Baichengzi falujánál fekszik (Tongwancheng Site, é. n.; Wang és Dong, 2001). Korabeli földrajzi helyzete stratégiai volt: az Északi-Wei Pingcheng fővárosa és a Nyugati Térségek felé vezető útvonal mentén, az agrár- és a nomád pásztorgazdálkodás találkozási zónájában feküdt.

A lelőhely keletkezését a IV–V. századi, a kínai krónikákban Tizenhat Királyság-korszakának nevezett időszakra datálják. Helian Bobo 407-ben megalapította a Nagy Xia-államot, Tongwancheng fővárossal. Habár a Nagy Xia-állam 431-ben megszűnt, a város még évszázadokig regionális központ maradt. Egyes kutatók a Han-kori Sheyan megye székhelyét, Sheyan várost jelölik meg előzményként (Dai, 1999).

A városról szóló legközvetlenebb forrást a Xia-udvar levéltárosa, Hu Yizhou készítette, aki saját szemével látta a várost. Dicsőítő szavait Helian Bobo kőbe vésette, azonban az utókor csupán a később keletkezett Jin shu 130. fejezetéből ismeri (Fang, 648/1974, 130. tekercs). A felirat a hagyomány szerint 419-ben, az uralkodói palota elkészültekor keletkezett. Mivel a szöveg műfaja dicsőítő felirat, így költői túlzásokkal írja le mondanivalóját, azonban az épületnevek valószínűleg valósak.

„...Így hát fővárost építtetett, császári székhelyet alapított (Helian Bobo). Háta mögött nevezetes hegy, előtte hatalmas folyó; balján folyami átkelő, jobbján többszörös sáncok. A magas sarok (bástya) elrejti a napot, a fenséges fal a felhőket éri; kőbástyája égi tó, kerülete ezer lǐ. […] Virágzó ligetek és szentelt tavak, magas teraszok és rejtett kamrák, egymásba nyíló termek és összefüggő emeletek, kocsiutak és kertek […] Melléképület-palotát emeltetett a Luqin [csarnoktól] délre, és külön csarnokot a Yong’an [terasztól] északra. Az építmény ezer xun magas, alapzata tízezer ren. Sötét gerendái és faragott ablakrácsai olyanok, mint a felszökő szivárvány felvont szemöldöke; kiugró ereszei és nyúló szarufái, mint a szálló peng-madár meredő szárnya.” (Fang, 648/1974, 130. tekercs)

A várossal kapcsolatban fennmaradt legkorábbi szemtanú feljegyzése Li Daoyuané, aki a Shui jing zhu, azaz a Vízrajzi könyv kommentárja című munkájában a következőket írja:

..A Sheyan-folyó ömlik bele; e folyó nyugaton, Sheyan járás délnyugati részén, a Vörös Homokdomb alól ered, és északkelet felé folyik. […] Északkelet felé folyva elhalad a járás régi városától délre — ez Wang Mang korában Sheyan volt. Helian [Bobo] Longsheng-korszakának hetedik évében e folyótól északra, a Fekete-folyótól délre kiküldte a főépítészt, Liang hercegét, Chigan Alit, hogy építse át a nagy várost, és elnevezte Tongwanchengnek. Gőzölt földdel végezték a munkát. A mellvéd bár régi, a magas fal mégis olyan, mint az új. (Li, 6. sz. eleje/2007, 3. tekercs)

Szintén az elsőként hivatkozott Jin shu 130. fejezete számol be a város alapításáról:

„...Ekkor közkegyelmet hirdetett birodalmában, a korszak nevét Fengxiang-ra („A Főnix szárnyalása") változtatta, Chigan Ali-t a főépítészi hivatal élére állította, és a hegyektől északra fekvő területről százezer barbárt és kínait rendelt ki, hogy a Shuofang-folyótól északra, a Fekete-folyótól délre fővárost építsenek. Bobo így szólt: „Én most egyesíteni fogom a világot, és tízezer országnak leszek ura — nevezzék hát Tongwannak" [azaz „Tízezret Egyesítőnek"]. Ali természeténél fogva rendkívül ügyes volt, de kegyetlen és könyörtelen: földet gőzölve építette a falat, és ahová az ár egy hüvelyknyire behatolt, ott megölte a készítőt, és őt magát is beleépítette. Bobo ezt hűségnek tekintette, ezért rábízta az építkezések irányítását.” (Fang, 648/1974, 130. tekercs)

Tongwancheng ismételt felfedezése

Tongwancheng romjai méltósággal magasodnak a ma már elsivatagosodott környezetben, büszkén jelzik a xiongnukhoz, avagy az ázsiai hunokhoz kapcsolható, egykor forgalmas és élettel teli, eddig egyedüliként feltárt hun főváros maradványait. A város ékes példája a letelepedett és nomád életmódot folytató, igen színes nemzetiségeket magába olvasztó, mind katonai, mind gazdasági szempontok alapján igen fontos stratégiai ponton fekvő multikulturális településnek.

Habár a fehér falaival már messziről felsejlő szellemvárost Baichengzi-nek, azaz Fehér városnak nevezték a közeli faluban, a romok a modern kutatás számára csupán 1845-ben kerültek ismét Tongwanchengként azonosításra. A Qing-dinasztia korában, Daoguang uralkodásának 25. évében (1845) Xu Song (1781–1848), Yulin prefektusa, a kínai történelem egyik legfontosabb földrajztudósa, megbízta He Bingxun járási elöljárót a titokzatos falak felkutatásával. A hivatalnok személyesen járta be a helyszínt, leírta és feltérképezte az egykori települést, illetve megállapította, hogy a fehéren világító romok valójában a történeti Tongwancheng-gel, a Nagy Xia-állam egykori fővárosával azonosak (Xing, 2016; Tongwancheng Site, é. n.).

Az első régészeti felmérés 1956-ban valósult meg Yu Shaoyi vezetésével (Yu, 1957), majd a hatvanas évek elején Hou Renzhi, a Pekingi Egyetem professzora vizsgálta meg a hajdani várost és környékét (Hou, 1973). További terepbejárásokra 1975–79 között több alkalommal is sor került, melyek során próbaásatás és mintavételezések is megvalósultak. Az első pontos térképes felmérést Dai Yingxin végezte, aki az eredményeket 1981-ben tette közzé (Dai, 1981), majd az anyagot 1999-ben bővebben is publikálta (Dai, 1999).

 

A modern tudományos igényű ásatások 2002 augUstusában kezdődtek Xing Fulai vezetésével, amikor a nyugati fal délnyugati sarkán található Yong’an-terasz került feltárásra 600 m²-en (Xing, 2016). Ekkor fedezték fel az egykori védőárok létezését, továbbá elkészült a város első pontos topográfiai térképe is, illetve légifelmérésre került a város körüli 15 km² nagyságú terület is.

Az ásatások 2006-ban, majd 2008-ban folytatódtak, amikor a Sui-dinasztia (VI. sz. vége–VII. sz. eleje) korából származó sírokat fedeztek fel (Shaanxi Sheng Kaogu Yanjiuyuan et al., 2011).

A 2011–2012. ásatási szakaszban 40 sírt tártak fel az Északi-dinasztiák korától egészen a Song-korig (IV. sz.-tól XII. sz.-ig). Ebben az ásatási ciklusban kerül elő az az igen érdekes IV–VI. századra datálható sír, amelynek falfestményén háromlábú varjút, holdbéli nyulat és egy szogdiai alakot azonosíthatunk (Shaanxi Sheng Kaogu Yanjiuyuan et al., 2013; Xing, 2013). Ez is egyértelműen bizonyítja a város Selyemút-menti kiterjedt kapcsolatait.

A 2012–2013. ásatási ciklusban a keleti városrészben egy nagyméretű palota alapjait tárták fel, amely közvetlenül a Tang-kori (VII–X. sz.) rétegre épült. Ekkor határolják be a Nagy Xia-kori város pontos kiterjedését, illetve elemezték a lelőhely hármas falrendszerét (Xing, 2014; Zheng, 2018).

A legfrissebb ásatások 2025-ben folytatódtak a nyugati város déli kapujánál (Huashang Wang, 2025; Sina Shaanxi, 2025). A 2026 januárjában, a sajtóban ismertetett — szakfolyóiratban még meg nem jelent — számos kimagasló eredmény közül néhány: először igazolták, hogy az itteni falak föld alatti alapokkal rendelkeznek: az alapárok fordított trapéz keresztmetszetű. Ugyancsak először azonosították a Nagy Xia-kori váltakozva rétegzett tömörítés technikáját, amelyet faágyazatokkal és erősítő zárványokkal kombináltak; az egymásba fogazott tömörített szakaszok mintegy 4 m-es távolságban követik egymást (China News Service, 2026).

2026. január 16-án Tongwancheng bekerült Shaanxi tartomány 2025-ös év hat jelentős régészeti felfedezése közé (China Daily Shaanxi, 2026).

Az ásatások által napvilágra került leletek nem csupán igen gazdag történelmi és kulturális információkat hordoznak, hanem olyan technológiai bravúrokra világítanak rá, mint a különleges alapanyagú, döngölt falakkal büszkélkedő egyedülálló építészeti megoldásokat rejtő védőmű. Remek példája az ember és a természet közötti kapcsolatra és azok egymásra gyakorolt változásaira, hiszen a város virágzása és hanyatlása is tükrözi ezt.

A Tongwancheng romjaira épült régészeti park és múzeum igen kiváló lehetőséget nyújt mind a kutatás, mind az oktatás számára, hogy megismerhessük a letelepedett, mezőgazdasági tevékenységet folytató hanok és az egykor barbároknak nevezett xiongnuk, valamint más népek közös történelmét, és új ismereteket gyűjthessünk a kultúra, politika, gazdaság, tudomány, technika, hadügy, városépítészet, művészet és az ökológiai környezet területén (Wang, 2019).

A város szerkezete és építéstechnológiája

Városrészek és alaprajz

A romterület három egységből áll: a nyugati városból, a keleti városból és a külső városfal által övezett területből. A régészeti vizsgálatok szerint a nyugati várost és a külső falat a Nagy Xia-állam építette, a keleti város későbbi, valószínűleg késő Tang–Öt Dinasztia-kori (Xing, 2014; Zheng, 2018). A régészeti park adatai szerint a külső városfal kerülete 13 865,4 m, a nyugati városé 2470 m, a keleti városé 2566 m; a maradványok mintegy 9,55 km² területen helyezkednek el (Tongwancheng Site, é. n.). Az egyes falszakaszok hosszát az ásatási összefoglalók adják meg: a nyugati város északi fala 548,69 m, a keleti fala 694,87 m, a déli fala 481,48 m, a nyugati fala 734 m (Shaanxi Sheng Kaogu Yanjiuyuan et al., 2011).

A nyugati város déli középrészén a Yong’an-terasz tömörített föld alapja a mai járószinttől mérve közel 19 m magas; a lelőhely legmagasabb pontja a délnyugati saroktorony, amelynek megmaradt magassága 26,62 m, alapja körülbelül 35×26 m (Shaanxi Sheng Kaogu Yanjiuyuan et al., 2011; Xing, 2016). A feltárás szerint az építmények közvetlenül tavi eredetű homokrétegre épültek (Dai, 1999).

Védelmi rendszer

A nyugati város falai mentén 38, a keleti városéban 22, a falfelszínből kifelé kiálló, mamelonnak nevezett erődítmény sorakozik; a déli oldali mamelonok az alapzattól mérve mintegy 12 m magasak (Shaanxi Sheng Kaogu Yanjiuyuan et al., 2011; Xing, 2016). A várossarkokon saroktornyok, a kapuk előtt barbikánok (üst alakú kapuelővárak) álltak. A falaktól 11,3 m-re trapéz keresztmetszetű, összesen 11,5 m széles várárok (hùchéng háo) húzódott, amelyet a fallal azonos anyagból tömörítettek. Mivel tavi homokrétegre épült, víztartó árokként nem funkcionálhatott (Dai, 1999).

A kapuk nevei a Jin shu 130. fejezetéből, Hu Yizhou által írt városfeliratból ismertek. 

„...Elnevezte déli kapuját Chaosong-nak (a Songhoz forduló kapu), keleti kapuját Zhaowei-nek (a Wei-t magához hívó kapu), nyugati kapuját Fuliang-nak (a Liang-ot leigázó kapu), északi kapuját Pingshuo-nak (az északot lecsendesítő kapu).” (Fang, 648/1974, 130. tekercs)

A fal építéstechnológiája

A ma is impresszív és igen masszív falak, a különböző városvédelmi megoldások már a történelem során is kivívták a tiszteletet. A dinasztikus krónikák a falak építési technikáját gőzölt földként írják le, amely szigorú minőségellenőrzési folyamattal kísérve épült meg (Fang, 648/1974, 130. tekercs).

A régészeti kutatások igen fontos eredményeket hoztak a falkutatás szempontjából is. A város fehér falait alkotó, a korabeli sanhetu-ként megnevezett alapanyag a pekingi Építőanyagkutató Intézet elemzése alapján agyagot, kvarcot és csekély mennyiségű kalcium-karbonátot tartalmaz (Dai, 1999). A falak döngölt technológiával készültek, a külső város döngölt rétegvastagsága 10–15 cm, a belsőé pedig 7–8, illetve 15–20 cm; a külső város földje ugyanakkor lazább szerkezetű és sárgásfehér vagy barnásfehér színű, tehát nem azonos a belső város falának alapanyagával (Dai, 1999). Átlagos nyomószilárdsága 230 kg/cm² (kb. 22,5 MPa). Ez az alapanyag igen hasonló tulajdonságokkal bír, mint az égetett mész, homok és agyag vízzel kevert mesterséges keverékéből készült anyag. A forrásokban jelzett gőzölt föld Tongwancheng esetében nagy valószínűséggel a közelben kitermelt, tavi üledékből származó fehér agyag, nem pedig mesterségesen kevert sanhetu. A jelenlegi kutatások nem támasztják alá ilyen mennyiségű égetett mész helyben történő előállítását. Több mint kétmillió köbméter mennyiség került beépítésre (Dai, 1999).

A városfal közvetlenül az altalaj finomhomokjára épült. Annak érdekében, hogy szilárd alapot teremtsenek a falaknak, az alapokat közvetlenül a homokrétegre emelték. A legalsó több mint egy méter magas falrészt 15 cm átmérőjű kerek, félgömb alakú döngölővel verték. E felett lapos döngölőt használtak, amelynek nyoma 5,8 cm átmérőjű volt. Ezzel az alapozással egyenletes süllyedést biztosítottak, elkerülve a repedések kialakulását (Dai, 1999).

A város utóélete: az Északi-Weitől a Song-dinasztiáig

Helian Bobo 425-ben halt meg; 427-ben az Északi-Wei Taiwu császár hadai bevették Tongwanchenget, a Nagy Xia-állam 431-ben szűnt meg véglegesen (Wei, 554/1974; Sima, 1084/1956, 120–121. tekercs). A hódítók a várost Tongwan-erőddé minősítették, majd 487-ben (a Taihe-korszak 11. évében) Xiazhou prefektúra székhelyévé nyilvánították. A Sui-dinasztia összeomlásakor Liang Shidu innen kiáltotta ki magát Liang császárrá; a Tang-korban a város ismét Xiazhou néven kormányzati, később hadi kormányzósági székhely volt. A Huang Chao-felkelés leveréséért cserébe a 9. század vége felé a tangut Tuoba Sigong a Dingnan hadi kormányzóságot és a Li családnevet kapta — így ez a hatalmi bázis lett a Nyugati-Xia állam megalapításának előzménye.

994-ben (a Chunhua-korszak 5. évében) a Song Taizong császár rendeletben mondott le a városról és lakóit a Suizhou és Yinzhou prefektúrákba telepítette át (Tuotuo, 1345/1977). Ez azonban nem jelentette a város azonnali és végleges elnéptelenedését: a Xiazhou prefektúra intézménye névlegesen tovább működött — a Wujing zongyao szerint a prefektúrai helyőrséget máshova telepítették, de a Xiazhou nevet megtartották (Zeng és Ding, 1044/1983). Ezt követően legközelebb a XIX. századi újbóli felfedezéskor kerül elő az egykori xiongnu főváros.

Környezettörténeti jelentőség

Mint ahogy az előzményekben már említésre került, Tongwancheng közvetlenül tavi üledékes homokrétegre épült, ám megalapításakor a táj még mocsaras legelő volt: a Shiliuguo chunqiu fennmaradt részlete szerint Helian Bobo így ámult a vidéken: „Mily szép ez a domb! Széles mocsár öleli, tiszta folyó szegi." (Li J., 813/2005, 4. tekercs; Li F. et al., 983/1960, 164. tekercs). Az Új Tang-könyv Öt elem-fejezete viszont már homokvihart jegyez fel 822-ből: „A Changqing-korszak második évének tizedik havában Xiazhou-ban nagy szél támadt, a felsodort homok a várfal párkányáig ér." (Ouyang és Song, 1060/1975).

A természettudományos kutatás az elmúlt évtizedekben kvantitatív módszerekkel vizsgálta a folyamatot. A Lanzhoui Egyetem munkacsoportja több szelvény elemzésével igazolta, hogy a Muu Us történeti elsivatagosodásában a mezőgazdasághoz és pásztorkodáshoz köthető terhelés döntő szerepet játszott (Huang et al., 2009a); a tongwanchengi városfal tömörített homokrétegei az Ordosz-fennsík történeti elsivatagosodásának datálására is használhatók (Huang et al., 2009). 

Tongwancheng felemelkedését és pUstulását közvetlenül a Muu Us változásai, illetve a különböző emberekhez köthető folyamatok gyorsították (Wang és Dong, 2001; Zhang és Deng, 2020; Xu és Lu, 2021). A folyamat napjainkban is zajlik, bár az elmúlt évtizedekben a tudatos fejlesztések eredményeként a terület részleges kizöldülése figyelhető meg (Xu et al., 2018; Wang et al., 2022; Chen et al., 2023).

Örökségvédelem és interaktív bemutatás

A lelőhelyet 1996-ban az Államtanács nemzeti kiemelt műemlékké nyilvánította. 2012. november 17-én a Nemzeti Kulturális Örökség Hivatala felvette a megújított Kína világörökségi javaslati listájára (Xinhua, 2012). 2013-ban a lelőhelyparkot nemzeti régészeti lelőhelyparkká minősítették, a végleges minősítést 2023-ban kapta meg; a múzeum a Wuding-folyó déli partján, a romvárostól mintegy 1100 m-re épült (Tongwancheng Site, é. n.). A számos izgalmas programot kínáló régészeti park és múzeum a 2025-ben újraindított ásatással együtt a tudományos kutatás és a nyilvános bemutatás összekapcsolását példázza. (Zhongguo Qingnian Bao, 2024).

Összegzés

Tongwancheng egyedülálló emléke a xiongnu államszervezetnek: a xiongnuk egyetlen fennmaradt fővárosában a nomád hatalmi ideológia a kínai (főváros)építészeti hagyomány eszközeivel öltött formát. A gőzölt föld technológiája, a mamelon–saroktorony–barbikán–várárok védelmi rendszere, valamint a 2025-ben azonosított váltakozva rétegzett tömörítés a kínai építészet történetének sajátos fejezetét képezik. A dinasztikus krónikák és a tudományos jelentések egybevetése azt mutatja, hogy a lelőhely a különböző etnikumú népességek integrációjának kutatásában éppoly fontos kulcshelyszín, mint a történeti elsivatagosodás vizsgálatában: a város betemetődése élő történelmi archívumként őrzi az évszázadok eseményeit.

A cikkben látható képek a Tongwancheng - az idő futóhomokjában kirajzolódó civilizáció című kisfilmből vannak.

Az eredeti, teljes, lábjegyzeteket és irodalomjegyzéket is tartalmazó tanulmány PDF-formátumban ITT tölthető le!