„A diplomácia síkos talaja, a véres harcmező, a tudomány fárasztó útja mind járt terület Brodarics előtt. Oly korban élt, midőn a viszonyok nehézsége közt a gondviselésszerű alakok támadni szoktak. Öntehetsége vitte az emelkedés útján előre; hazaszeretete tűzte ki neki az irányt. […]  ’a szétrongyolt haza’ fönnmaradásának s egységének kérdése foglalkoztatta […] S mielőtt látná, mint foszlik szét mindaz, amiért annyit küzdött, megszakad munkássága, kialszik élete.” ¹

Brodarics István szerémi püspök, II. Lajos (1516-1526) magyar király kancellárja, a mohácsi csata történetének magyar krónikása, majd 1536-tól pécsi, 1537-től váci püspök volt. Részt vett a mohácsi csatában (1526. augusztus 29), túlélte, majd szinte napokkal később elkezdte megírni a csata történetét.

Október 20-án született, de a születés éve bizonytalan, számos utalás alapján többen, többféle időpontot adtak meg. A fent idézett Sörös Pongrác 1471-re datálta, Kasza Péter 2010-es tanulmányában pedig 10 évvel későbbre. ²  Brodarics halálozási dátumának kérdése is érdekes, Kasza szerint ez 1539. november 17. ³ Pongrác ugyanezt a dátumot adta meg már idézett monográfiájában. Oláh Miklós 1539. november 17-én kelt levelében (ebben van a Brodarics-epitaphium címen ismert költemény) Nádasdy Tamásnak azt írja, „hogy nagyon szerette volna látni barátját, Brodarics Istvánt, egyrészt régi barátságukra hivatkozva, másrészt Brodarics előrehaladott kora miatt; az Úr azonban elragadta tőle ezt a lehetőséget: e hónap 7-én Brodarics ugyanis távozott az élők sorából.” ⁴ Az interneten elérhető, népszerű tájékozódási pontok november 7-ét jeleznek, ⁵ tehát vélhetőleg ez utóbbi adat szerepel inkább a köztudatban. Ugyanakkor Brodarics utolsó ismert levele október 17-i datálású. ⁶ Tehát a halálozás bizonyosan október 17 és november 17 közé tehető.

Brodarics „Leghitelesebb leírásának” („Igaz leírás”) ⁷ is megvan a maga hányatott története és kérdőjelei, mint a szerző születési és halálozási dátumainak. A szövegváltozatok és fordítások kapcsán élénk történészi vita alakult ki, amelynek egyik eredménye az elmúlt években Brodarics művének egy újabb fordítása, amely számos kevéssé ismert vagy elsikkadt információra hívta fel a figyelmet. ⁸ Ez a fordítás egyrészt korrigált korábbi félreértelmezéseket, például az oppidum szó itt már mezővárosként szerepel, továbbá a katonai tisztségek megfelelői is érthetőek. Másrészt pedig a pontosítások révén új információkhoz is juttat: kiderül, hogy a csata előtt felmerült annak lehetősége, hogy a csatasort kívánták szekerekkel védeni és nem a katonai tábort. Továbbá tisztázódik az is, hogy a II. Lajos testőrségéül szánt, Ráskay Gáspár, Török Bálint és Kállay János vezette csapat hozzávetőleg 4-500 fős lehetett. ⁹

„Leghitelesebb leírása” amellett, hogy egy résztvevő visszaemlékezésének sajátos perspektíváját és a csata menetének és következményeinek leírását kínálja, a szerző értékelését és értelmezését is megmutatja a csatavesztésről: „Lehetett volna – mondja majd valaki – e háborúban sok mindent jobban intézni, mi pedig azt mondjuk, hogy nem volt még eddig sem oly hatalmas, sem oly szerencsés király vagy népség, melyet ne sújtott volna olykor balsors is. Mi azután is azt fogjuk gondolni, hogy a keresztény társadalommal szemben dicséretesen cselekedtünk, ha esetleg talál is olyan másik nemzetet, mely azt a külső ellenségtől több mint ötszáz éven keresztül saját vérével és tulajdon költségén védelmezi. De hogy elhagyva ezeket a – bármennyire is jogos – panaszokat, tárgyunkra térjünk, leírtuk e dolgokat valóság szerint úgy, ahogy történni láttuk.” ¹⁰ Jelen van itt a „kereszténység védőbástyája” gondolat, továbbá a csata – még a 19. századi nemzethalál-vízió előtti – racionális értelmezése, amely szerint bármely országgal megtörténhet egy ilyen balszerencsés csatavesztés.