A millenniumi évre évek óta készült az ország vezetése. Az Ezredéves Kiállítás 1896. május 2. és október 31. közötti programjai közé esett a korábban mindig is nagy tömegeket vonzó Szent István-nap a Szent Jobb-körmenettel. A központi ünnepséget jelentő fővárosi ünnepség mellett kiemelt figyelmet kapott a székesfehérvári augusztus 20-i megemlékezés azért, mert a pápa nem sokkal korábban kegyhellyé nyilvánította a székesegyházat az ott őrzött Szent István-ereklye miatt.

Szent István-napi körmenet Buda várában. Kimnach László rajza, Morelli Gusztáv és Bálint Benedek metszete, a kép lelőhelye: Vasárnapi Ujság, 40. (1893) 34. sz. 573., lelőhely: Arcanum

Az ünnep felvezetése

Augusztus elején az évente ismétlődő ünnepségre a központi eseményt rendező budavári Főplébánia hivatala közleményt intézett a különböző társulatokhoz, egyesületekhez és vallásos szervezetekhez, hogy részvételi szándékukat előre, de legkésőbb augusztus 15-ig jelezzék. Ugyanekkor a sajtó megjelentette Bogisich Mihály címzetes püspök emelkedett, össznemzeti ünnepélyességre szólító levelét. „Ez évben ünnepeljük Magyarország ezredéves fennállásának jubileumát. Részt vett és vegyen a millennáris ünnepélyességben minden magyar, kor-, nem- és valláskülönbség nélkül. Részt vettünk mi is azokban, mi is katholikusok, ünnepeltük számos történelmi eseménynek emlékét, […] Szent István napját ez idén a millennáris ünnepélyek sorozatában a legfényesebben és minél nagyobb számban kell megülnünk. Ez legyen a katholiczizmus jubileuma. Ezt kivánja tőlünk a hála, a kegyelet, melylyel első királyunknak, szent Istvánnak tartozunk. […] Ennélfogva […] felhivom a nagyságos és főtisztelendő plébános urakat, hogy híveiket a körmenetben való tömeges részvételre felszólitsák és őket a körmenet alkalmával plébániánként zászlók alatt vezessék; nemkülönben a gondozásuk alatt álló plébánia területén működő szerzetes házakat, kath. iskolákat, apáczaintézeteket s egyáltalán minden kath. jellegü kört, jótékony egyesületet fölkérjenek, hogy a menetben zászlók alatt teljes díszben vegyenek részt.” A történelmi évforduló a katolikus egyházon belül is a megújulást célzó intézkedések sorozatát indította el, amelynek része volt az augusztus 17-én kezdődő Katolikus Egyesületek Országos Kongresszusa, amelynek megnyitó istentiszteletén a belvárosi plébániatemplomban Vaszary Kolos hercegprímás „felajánlotta a magyar katolicizmust Jézus legszentebb szivének”. A 19. század második felében bevett gyakorlat volt, hogy az egyes megmozdulások rangját egy-egy köztiszteletben álló személynek küldött üdvözlő távirattal érzékeltették, továbbá annak tartalmát is megosztották a nagyközönséggel. Így történt ez a katolikus tanácskozás esetében is, amikor két sürgönyt is küldtek: egyet a pápának, amelyben a Szentatya áldását kérték az összejövetelre, és egy másikat az uralkodónak, amelyben alattvalói hódolatukat, hűségüket és ragaszkodásukat fejezték ki „az apostoli király” trónja előtt. A Fővárosi Lapok Moniteur jeligéjű levelezője pedig a körmenetre hivatkozva megbékélésre – „szent békejobb” nyújtására – szólította fel a függetlenségi pártokat.

A napilapok között a – korszak elején tárgyilagosságra törekvő, de később egyre ellenzékibb nézetet képviselő – Pesti Napló élen járt Szent István emlékének ébrentartásában, ugyanis még 1881. augusztus 20-án a szerkesztőség felhívta a figyelmet egy addig hiányzó Szent István-szobor felállításának szükségességére, és ennek érdekében gyűjtést indított. Az emlékmű ügye azonban lassan haladt előre, hiszen 1896. augusztus 20-án is csak annak helyét jelölték ki a Mátyás-templom mellett az alapkő letételével. A budavári főtemplom Szent István-kápolnája az augusztus 15-i felszentelésre a legnagyobb igyekezet ellenére sem készült el, s azt csak egy évvel később tudták felavatni, ami pedig az 1897. évi Szent István-nap kitüntetettségéhez járult hozzá. Az 1896. évi ünnepet megelőző egyik vezércikk a „természeti törvényből” fakadó természetességgel vezette le azt, hogy Szent István „józan politikájának” folytatása a szabadelvűség, mert „[…] ezer év történetének tanulságaiból minden igaz magyar hazafi, józan ítéletű, érett ember előtt világos: az egész vonalon, minden kor változás között azonos volt ez a nemzet haladási, művelődési törvényével.” Mindezek után a Pesti Napló a millennium alkalmából retrospektív válogatást tett közzé az 1850-től megjelent Szent István-napi értekezéseiből, melyet Jókai Mór az erre a napra írt, a Pesti Napló Bach-korszakát felidéző visszaemlékezése vezetett fel. Az író hálás volt az újságnak, mert a korabeli hírlapok közül ez „képviselte egyedül a magyar nemzeti szellemet”. Ezt a gondolatot folytatta a lap ifjú szerzője, dr. Lipcsey Ádám: „A magyarnak természete a szabadság. Nem türi ez semmiféle nemét, alakját az önkényuralomnak […]”. Ezután kifejtette, hogy „egy jól kormányzott ország intézményei csaknem kivétel nélkül történeti gyökerűek”, legyen az a hosszmérték vagy a polgári házasság, majd rátért Szent István jelentőségére. Ennek nyomán követelte, hogy a törvényhozás nyilvánítsa nemzeti ünneppé augusztus 20-át azért, hogy minden nemzetiség és felekezet számára elérhető legyen, hiszen nem is olyan régen „az elnyomott magyar protestánsok legjobbjai kisérték, követték a ma «dicsőséges, szent jobb kezet.» Ez volt az igazi nemzeti zarándoklás”. Azaz legyen az ünneplés mindenki szabadsága, mert a civilizáltság fokát jelenti a szabadság érvényesülése – összegezte a cikkíró okfejtését, s zárásaként megjegyezte, hogy ezt a mulasztást nem váltja ki az ünnepnapra elrendelt munkaszüneti nap. A felvetés hűen tükrözi a kiépülő modern állam közgondolkodásának kiforratlanságát, ugyanis a napot még Mária Terézia – a magyar történeti hagyományt követve – 1771-ben országos ünneppé emelte, József nádor pedig az 1819-ben kiadott rendeletével nemzeti jellegűvé tette, hiszen kötelezte a vezető tisztviselőket felekezeti megkülönböztetés nélkül a körmenetben való részvételre. Ám mindezt a kiegyezés utáni országgyűlés újfent nem erősítette meg, a kor jogfelfogásához igazodva. 

A Fővárosi Lapok ünnepi gondolatai ugyanannak az újságírónak a tollából származtak, mint aki az előbb hivatkozott Pesti Napló-beli írást jegyezte. Dr. Lipcsey Ádám alkalmazkodott a korabeli „sajtóhangoláshoz”, ami azt jelentette, hogy ha ünnepek alkalmával a politikai lapok kritikusabb véleményt fogalmaztak meg, akkor azt a kulturális periodikák történeti, eszmei töltetű publikációkkal tompították. Viszont, ha közéleti szélcsend uralkodott, akkor a kulturális újságok rázták fel az állóvizet. Az előbbi eset állt fenn 1896-ban. Így az irodalmi napilap ünnepi vezércikke magasztosabb felütéssel idézte meg az országvédő szentet: „Hol vagy István király? Téged magyar kiván.” Szent István államalapító műve érdemeinek ismertetése annak a történeti törvényszerűségnek a kereteit szolgáltatta, amelyben a kiegyezés létrejötte politikai szükségszerűségnek tűnt fel a „békés fejlődés” érdekében, s megadta azt a tiszteletet, amely a mindenkori és az alkotmányos működést személyében garantáló aktuális uralkodónak járt. „Hagyományos kegyelettel sóvárog a jámbor magyar nép a néhai való, dicsőséges István király után s jól esik tudnia, hogy amaz első, államalkotó, szent király dicsőséges koronája ma is a legméltóbb főn ragyog, az állam-ujraalkotó, első Ferencz Józsefén.”

Budapesten

Vaszary Kolos hercegprímás a Szent István-napi körmenetben. Weinwurm Antal felvétele után, a kép lelőhelye: Vasárnapi Ujság, 42. (1895) 34. sz. 561., lelőhely: Arcanum

Szent István-napi körmenet a budai várban. Weinwurm Antal felvétele után, a kép lelőhelye: Vasárnapi Ujság, 42. (1895) 34. sz. 561., lelőhely: Arcanum

A körmenet szokásosan már a 19-i esti litániával kezdődött. Másnap reggeli csendes mise után, 7 órakor a várbeli Szent Zsigmond-kápolnából átvitték a Szent Jobbot a Szent György téren és a Dísz téren át a Mátyás-templomba, ahol nyolckor ünnepi prédikációt és szentmisét celebráltak, majd a körmenet a helyőrségi templomot megkerülve, az Országház utcáról az Úri utcára kanyarodva, a Szent György téren át visszatért a Szent Zsigmond-kápolnába. Ezt követően a Szent Jobbot még nyolc napig közszemlére tették a koronázótemplomban, ahol ezalatt minden nap délelőtt 8 és 10 órakor mise, délután ötkor litánia volt. Az 1896-os évben azonban Szent István palástja is látható volt a Műcsarnokban. A jeles nap közeledtével az idegenforgalom egyre emelkedő adatai egyértelműen jelezték a nevezetes nap iránti fokozott érdeklődést. Az ünnepnap reggelén a látogatók hömpölygése megingatta a Lánchidat, a propellerek raja és a sikló alig győzte az utasszállítást. „A Duna igen festői látványt nyujtott, a hajók a révkapitányság, a hid melletti rév zászlódiszt öltöttek. Lobogók lengtek a hid bejáróinál, nemkülönben az alaguton s a hid melletti kereskedelemügyi minisztériumon, meg a takarékpénztár épületén. Fönt a várban is roppant tömeg hullámzott a körmenet utvonalán s bizony a ki 6 óra után jutott a várba, már alig kapott olyan helyet, a honnan mindent végig nézhetett. A menet utvonalán a 32-ik s 6-ik gyalogezredek legénysége meg diszruhás lovas- és gyalogrendőrök álltak sorfalat.” Az ünnepi szentbeszédet dr. Párvy Sándor egri apátkanonok mondta: „«Dicsőséges szent jobbkéz! Nemzeti dicsőségünk emlékezetes szent hajlékában köszönt, áld ezeréves nemzeted. Áldások keze, csodás kéz, te szent élő valóság, te műveidben együtt éltél a századokkal, dicsőségük voltál, évezredünk igaz dicsősége, légy áldott! Éltél a századokkal és élsz . . . És élsz te, kinek élete a halhatatlanság, István, szent királyunk. […] vetésed, a keresztény müvelődés felgazdagult. Néped kezén találod még a szent kezed által rá bizott girákat [arany vagy ezüst súlyban mért pénz, átvitt értelemben: értékek], kezén a te örökségedet.» – A szónok azután fejtegette a hit befolyását a közszellemre. A beszéd mély hatást keltett.” Ezután Vaszary Kolos hercegprímás tartotta a szentmisét. Ám voltak, akik nem fértek be a templomba, ezért ők úgynevezett „tábori” sátor alatt végzett szertartásban részesültek. Bán Sándor ferencrendi házfőnök szónoklata a hazafias és történeti szempontokat emelte ki, amely után következett Kanovich B. Mór apát szentmiséje, majd a hallgatóság csatlakozott a templomból kijövő menethez. 

Szent István-napjáról Bécsben is megemlékeztek a szokásos helyszínen, a kapucinusok templomában, ahol Herics Márton szónoklatában „a magyar koronának alkotmányjogi jelentőségéről szólt; a hazafias, magyar szellemü prédikáczióban többször érintette a mai politikai viszonyokat is. A templomot megtöltötte a bécsi magyarság; […].”

Székesfehérváron

A vidéki ünnepségek közül kiemelkedett a székesfehérvári esemény, melyet a budapesti központi rendezvény ellenpontjának szántak. Az 1890-es évekbeli magyar katolicizmus a politikai térbe lépve kívánta visszaszerezni, megőrizni korábbi több évszázados tekintélyét és befolyását. A törekvés hívta életre a Katolikus Néppártot, melynek bázisa főleg Székesfehérváron volt. A millennium évére Steiner Fülöp székesfehérvári püspök közbenjárására a pápa kegyhellyé minősítette Székesfehérvárt, és búcsút hirdetett azoknak, akik az augusztus 20-i menetben részt vesznek. A hely különlegességét a Raguzából visszahozatott Szent István-ereklyék egyike, egy koponyadarab képezte, amit Mária Terézia Székesfehérvárnak adományozott; később azt egy arannyal díszített ezüst hermában helyezték el a hitelesítő okmányokkal együtt. Az ünnepségre számos egyházi főméltóság érkezett, a királyt József Ágost főherceg és helybéli nagybirtokos képviselte. A szertartás reggel nyolckor vette kezdetét, kiemelték az ereklyetartót, amit a főherceg kísért a körmenetben; a menet megkerülte a ferences templomot, áthaladt a Városház téren, a Kossuth utcán, a Megyeház téren és a Szent István utcán, visszatérve a székesegyházba. A nagymise végeztével a főherceg Martonvásárra utazott, majd Steiner Fülöp díszebédet adott a püspöki palotában. A szerepvállalók ezúttal azonban tudatosan kerülték a politikai tartalmú megszólalásokat, ezért eltekintettek az egyházi beszédtől, s csak liturgikus keretek és fordulatok között tartották meg a megemlékezést. A vendéglátó püspök a lakoma köszöntőjében a rendezvény történeti meghatározottságát hangsúlyozta: „A magyar nemzetnek és Mária országának, Magyarországnak a legjobb akarója és legnagyobb pártfogója a római pápa. Szilveszter pápa volt az, a ki István királynak koronát küldött, amely korona a nemzet legbecsesebb ereklyéjévé vált, s Leo pápa volt az, a ki ugyancsak Mária országa apostoli királyának első Ferencz Józsefnek az uj ezredév küszöbén áldását és gratuláczióját küldte. A pápa betetőzte kegyességét azzal, hogy kegyhelylyé emelte a Szent István ereklyét őrző Székesfehérvárt s hat hétig terjedő bucsut engedélyezett a megye katholikusainak. A székesfehérvári ünnepnek különös jelentőséget kölcsönöz az, hogy a király képviseletében megjelent József Ágost főherczeg. Ennek történelmi alapja van. II. Endre király idejében hozták meg azt a törvényt, hogy a székesfehérvári Szent István-ünnep alkalmával tartott körmenetben jelen legyen mindig a király és ha akadályozva van, ugy helyettese a nádorispán. Ezt a régi dicső szokást elevenítette fel a mi dicsőségben uralkodó királyunk, a midőn a nádorispáni méltóság nincs betöltve, helyette elküldötte családjának egyik sarját.” A püspök tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy a kibővített ünneplést a hercegprímás is támogatta, majd a további felszólalások is hasonlóan egyházi vonatkozásúak voltak, melyeket a tudósítások egyöntetűen politikailag semlegesnek ítéltek.

A szórakozás

A továbbiakban az országos figyelem a főváros Szent István-napra szervezett rendezvényeire és a millenniumi eseményekre összpontosult. 1881 óta meghirdették a Szent István-díjért szervezett lóversenyt, amely 1896-ban augusztus 16-án zajlott le. A futam előkészületeiről szóló hírek elejét színesítette Moldován Györgynek a magyar nemzet feladatairól írt könyvének ajánlója: „A hazai románságnak elsősorban nagy oka van a magyaroknak Európába való bejövetelét megünnepelni. Ha a magyarok be nem jönnek Európába, ma Keleten nem léteznék román nemzet és virágzó román állam. Ezért a románságnak nagy oka van a magyar millenniumot megünnepelni. Már az első magyar szent király, István, azt a nézetet fejezte ki: Boldog az az ország, amelynek sok nemzetisége van. Szent István királynak akkor igaza lehetett, csakhogy ma ezt az igazságot a nemzetiségek erősen kompromittálták. Az első szent királynak ezen vallomásában kifejezett hitelvek az egész magyar történeten végig huzódnak, mintha azok végrendeleti hagya[t]kozások lettek volna, amiket utódról-utódra tiszteletben tartottak.” Végül ünneplésre szólította fel az olvasókat. Később a nagyközönség a Szent István-rend megkülönböztetett rangjáról értesülhetett, ugyanis II. Miklós cár a magyar király és a Monarchia iránti tisztelete jeléül hivatalos fogadásokon (I. Ferenc József születésnapján vagy bécsi látogatásakor) kitűzte a Szent István-rend nagykeresztjét, és amellyel Ferenc József Liechtenstein herceget érdemesítette 1896. augusztus 18-án. Az orosz cár augusztus végi európai diplomáciai útja előtt Monarchia, valamint a magyarság országos kiállítása és történelme iránti nagyrabecsülését is kifejezte azzal, hogy II. Rákóczi György kardját a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Annak a közintézménynek, amely Szent István ünnepén mindig tárt ajtókkal fogadta a fővárosba özönlő látogatókat. 1896-ban augusztus 19. és 21. között három napon déli egy óráig ingyen, s utána belépti díj ellenében lehetett nézelődni valamennyi tárlatán. 

A főváros vezető színházainak ünnepi műsora tükrözte a nap szellemét: a Nemzeti Színházban Jókai Mórtól Az aranyembert vitték színre, a Magyar Királyi Operaházban Erkel Ferenc István király című operáját adták elő, a Népszínházban Verő György 1000 év című darabja volt kitűzve, a Városligeti Színkör Szigligeti Ede ötfelvonásos, II. Rákóczi Ferenc fogsága című veretes történelmi színműve után Lukácsy Sándor és D’Amant [Diamant/Dán] Leó Hogy lehet férjhez menni? című zenés vígjátéka kelthetett derültséget. A szórakoztatást előtérbe helyező társulatok könnyedebb színdarabokkal várták a nagyérdeműt, így a Vígszínház Beöthy László Béni bácsiját, a Fővárosi Nyári Színkör Hervé [Louis Auguste Florimond Ronger] Henri Meilhac és Albert Millaud Nebáncsvirág című zenés játékát állította színpadra. Az egyéb esti látványosságok közé tartozott az Ős-Budavárban a Szent István-ünnepélyre rendezett villamos díszkivilágítás és a Konstantinápoly mulatóhelyen beharangozott „fényes tűzijáték”, valamint a Somossy-mulatóban felvonultatott elefántok és műlovarnők, vagy az itt tartózkodó idegeneknek szánt XV. Lajos udvari ünnepélye Versailles-ban című produkció Wulff Ede cirkuszában.

A napilapok időről időre közzétették a főváros, illetve a kiállítás idegenforgalmi adatait, s utóbbi esetben a számokat az 1885-ös Országos Általános Kiállítás azonos napra eső mutatóival vetették össze. A Szent István napját övező fokozott érdeklődés olyannyira megnövelte a látogatók számát, hogy azt nem tudták megbízható pontossággal rögzíteni, csupán egy másfélszeres becsült értékkel voltak képesek érzékeltetni a kiugró vendégszám nagyságát. A rendőrség külön intézkedéseket hozott és hajtott végre, hogy a tolongások ne vezessenek rendbontáshoz, ezért biztosították a csoportos áthaladásokat; délelőtt felfüggesztették a Lánchídon történő kocsiközlekedést; őrizték a sikló alját és tetejét, valamint a propellerállomásokat.

Az egykorú sajtóközlések alapján a millennium nemzedéke többféle módon kifejezte azt, hogy fontosnak tekintette az ezer évet felmutató történelmi múltat, annak értékeit, és büszke volt az elért eredményekre, amelyek alapján egy biztató jövőben reménykedhetett.

A teljes, lábjegyzeteket is tartalmazó eredeti cikk itt letölthető PDF formátumban