72 éve hunyt el Hóman Bálint

„Ne firtassuk, hogy ki a jobb magyar a másiknál, mert a magyar szónak nincsenek fokozatai. Nincsenek magyar és magyarabb, legmagyarabb magyarok, csak magyarok és nem magyarok vannak. Szent István államközösségében élünk, szigorúság és megalkuvást nem ismerő önkritika magunkkal szemben. Ez a kötelességünk.”

Ezek a gondolatok 1939-ben láttak napvilágot az 54. életévében járó tudós-politikus, Hóman Bálint tollából. A neves középkorkutató pályája során egyetemi tanár, akadémikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter, Székesfehérvár országgyűlési képviselője volt.

Hóman Bálint 1885. december 29-én született Hóman Ottó klasszikus-filológus egyetemi tanár és Darányi Borbála házasságából. Tehetségét jellemzi, hogy a diplomaszerzését követő évben, 1908-ban már a bölcsészdoktori oklevelet is megszerezte. A magyar őstörténet és az Árpád-kor, továbbá a historiográfia kutatásában alkotott maradandót. 1918-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Következő évben született fia, ifjabb Hóman Bálint (1919–2006).

1925-ben három alapvető könyve jelent meg: A Szent László-kori Gesta Ungarorum és XII–XIII. századi leszármazói, A magyar hún-hagyomány és hún-monda, valamint A forráskutatás és forráskritika története Magyarországon. Ekkorra a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és nyilvános rendes egyetemi tanár lett. Hóman Bálint professzor 1928-tól kezdte el közreadni legismertebb művét: Szekfű Gyulával a Magyar történet szellemtörténeti szintézisét készítette el. A „Hóman-Szekfű” bővített változata 1935-től kezdve több kiadást ért meg.

Hóman 1929-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett, 1931-ben megkapta a tudományos és művészi pálya akkori legnagyobb elismerését, a Corvin-koszorút (emellett 1935-ben a Corvin-lánc birtokosává vált).

1932-ben Hóman Bálint élete döntő fordulatot véve a tudománytól a magaspolitikába fordult: gróf Klebelsberg Kunót követve vallás- és közoktatásügyi miniszter lett, kis megszakításokkal 1942-ig. Miniszteri hitvallása volt, hogy: „A népművelődés s magaskultúra között nem vagyok hajlandó semmiféle ellentétet vagy rangbeli különbséget elismerni.” Ehhez híven felkarolta a szegény sorsú tehetséges fiatalokat, akár a népiskolai rendszer fejlesztése, akár külön e célra létrehozott ösztöndíjak révén.

1932 novembere és 1945 tavasza között Székesfehérvár országgyűlési képviselője is volt. A város életében e korszak a XX. század legdinamikusabb fejlődését hozta. Bár ehhez kellett az 1931–1941 közötti polgármester, Csitáry G. Emil munkája is, de az eredmények nem születtek volna meg Hóman befolyása nélkül.

Az egykori koronázó főváros ezt a dinamikus felívelését az 1938. jubileumi év ünnepségeivel tetőzte be. Szent István király halálának 900. évfordulója alkalmából augusztus 18-án Székesfehérvárott az országgyűlés felső- és alsóházának ünnepélyes ülésén kihirdetik az 1938. évi XXXIII. törvénycikket Szent István király emlékének megörökítéséről. Ez a törvény ünnepnappá nyilvánítja augusztus 20-át. (Három nemzeti ünnepünk közül ma ez a legelőbbre sorolt emléknap: az állami ünnep!) Ezek láttán nem túlzás, hogy Hóman Bálintot még 1934-ben Székesfehérvár díszpolgárává választották, továbbá, hogy alakját Aba-Novák Vilmos a Városháza és a Nemzeti Emlékhely (Romkert) seccóján egyaránt megörökítette.

Az 1938. jubileumi esztendőben jelent meg Hóman Bálint Szent István-életrajza. A politikus ekkor még tudós is lehetett: jelkép értékűnek is fel lehet fogni, hogy az életében kiadott utolsó nagy formátumú munkáját az első magyar királynak szentelte.

Közszereplésének utolsó évei a magyar revíziós politika eredményeinek öröme és a második világháború növekvő gondjai között teltek. Emberi tartására jellemző, hogy amikor 1944. március 19-én a Harmadik Birodalom megszállta háborús szövetségesét, Magyarországot Hóman Bálint volt az egyetlen államférfi, aki ez ellen levéllel szólamlott fel.

A második világháború végkifejlete Hóman Bálint életében is balfordulatot hozott. Az idősödő férfi 1945 júliusában osztrák földön került amerikai fogságba, ahonnan a magyar hatóságok 1945-ben hozták vissza Magyarországra. Nem sokkal ezután kizárták a Magyar Tudományos Akadémia soraiból. A szovjet megszállás árnyékában lefolytatott népbírósági tárgyalásban (1946) életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. 1950-ig a kőbányai Kisfogház rabja, 1950 márciusában átszállították az Államvédelmi Hatóság váci börtönébe. Az embertelen bánásmód következtében 1951. június 2-án elhunyt.

Hóman Bálintot a váci rabtemető jeltelen sírjában hantolták el. 2000. június 17-én tárták fel nyughelyét. Földi maradványait a sikeres azonosítás után 2001. október 13-án temették újra, méltó körülmények között Tasson, a Darányi-sírkertben.

2015. március 6-án a Fővárosi Törvényszék bűncselekmény hiányában felmentette Hóman Bálintot a háborús bűntett vádja alól: ezzel elhárult annak jogi akadálya, hogy a Magyar Tudományos Akadémia helyreállítsa Hóman akadémikusi tagságát, ám ez mindmáig, 2023. június 2-áig nem történt meg.

 

Szabados György, Magyarságkutató Intézet,

a László Gyula Kutatóközpont és Archívum igazgatója

Forrás: OSZK