Bura László sokoldalú kutató volt, nyelvészettel, névtannal, helytörténettel, egyháztörténettel, néprajzzal és népköltészettel is foglalkozott. 

Szatmárnémeti és Szatmár megye a a kutató egész életét meghatározta. 1932. március 31-én született Szatmárnémetiben, és itt hunyt el 2014. augusztus 31-én. Itt teljesedett ki tanári és tudományos pályája, és számos írása kötődik ehhez a vidékhez: A Szatmári Református Kollégium és diákjai: 1610-1852 (1994), A szatmári római katolikus székesegyház (1994), Iskolavárosunk Szatmárnémeti (1999), Szatmári helynevek (2003), Szatmári szólások és közmondások (2008).

Tudományos pályája a kolozsvári egyetemen indult, a Bolyai Tudományegyetemen magyartanári oklevelet szerzett 1954-ben, és a Magyar Nyelvészeti Tanszéken gyakornokként dolgozott. 1955-ben azonban államellenes szervezkedés vádjával letartóztatták, börtönbüntetésre ítélték, de 1956-ban kegyelmet kapott. (Bura László életútja összegzésében úgy nyilatkozott, hogy neki bizonyos fokig szerencséje volt ezzel a koncepciós perrel, mert az egyetemről Dávid Gyula, Lakó Elemér és Varró János doktorandusz hallgatók 15 és 16 évet kaptak az 1958-ban megszervezett perekben.)

A korabeli politikai viszonyok miatt Bura László az egyetemre nem mehetett vissza, ezért kezdetben általános iskolai tanárként helyezkedett el Mezőpetriben, később szülővárosában tanított. 1997-ig középiskolai tanárként dolgozott. 1990-ben megválasztották az 5-ös számú Ipari Líceum igazgatójává, és 1991-ben az iskola épületében az ő vezetésével szervezték meg a Római Katolikus Szemináriumi Líceumot (ezt később Hám János szatmári püspökről nevezték el). Később a Református Szemináriumi Líceum megszervezésében is részt vett. 1999-ben a Szatmárnémetibe kihelyezett Tanítóképző Főiskolai Tagozat előadójává és tanulmányi igazgatójává nevezték ki. Feladatai közé tartozott, hogy megszervezze a tagozat munkáját. A Babeş-Bolyai Tudományegyetemhez tartozó intézményt Bura László 2004-ig vezette. Miután a főiskola átalakult óvoda- és iskolapedagógiai szakosítású egyetemi tagozattá, Bura adjunktusi minőségben óraadóként dolgozott az intézményben. Szatmárnémeti köztiszteletben álló pedagógusa volt, 2008-ban a város díszpolgárának választották. 

A politikai előzmények miatt a doktori fokozat megszerzése sokáig nem volt lehetséges Bura László számára. Az 1965-ben megnyert politikai rehabilitálási pere után 1968-ban felvételizhetett a kolozsvári egyetemre. A doktori fokozatot korábbi professzora, a neves nyelvész, Márton Gyula irányításával szerezte meg 1972-ben. Doktori disszertációja tárgyául olyan kutatási témát kellett választania, amely nem nyújthatott lehetőséget ideológiai-politikai támadásra, ezért választotta a szakszókincskutatást. Munkáját később A szatmári fafeldolgozó mesterségek szakszókincse (1982) címmel tette közzé. Névtani tárgyú írásai mellett (például Mezőpetri ragadványnevei, 1988, Bogdánfalva személynevei, 1989, Szatmárnémeti utcanevei, 1987) Szatmár megye helyneveit kétkötetes munkájában foglalta össze (Szatmár megye helynevei (földrajzi nevei), 2008). Ez utóbbi egyfajta összegzésnek is tekinthető, hiszen az évtizedekig tartó gyűjtőmunka eredményét mutatja be.

Bura László az 1950-es évek végén kezdte a helynévgyűjtést, majd az 1960-as években gimnazista tanítványait is és a falusi tanítókat is bevonta ebbe a munkába. Később egyetemi hallgatók is bekapcsolódtak a megye helyneveinek felkutatásába. Munkájuk eredményeként 20–25 ezer nyelvtudományi adatot, 131 Szatmár megyei település magyar névanyagát tárhatták az olvasók elé. A korábbi években gyűjtött adatok sok esetben történeti adatokká váltak napjainkra, mivel a 131 településből 32-nek mára már egyáltalán nincs magyar lakosa, és Szatmár megye lakossága, etnikai hovatartozása és nyelve sokat változott. Bura László azért tartotta fontosnak, hogy az emlékjelekké, nyelvi reliktumokká váló neveket összegyűjtsék és közzétegyék, mivel ezek fontos információkkal szolgálnak a korábbi névadás idejének természeti és társadalmi viszonyairól, a tulajdonviszonyokról, a történeti eseményekről, a névadó közösség nyelvéről. 

Egyháztörténeti tevékenységéhez tartozik, hogy történész szakértőként működött közre Scheffler János (†1952) és Bogdánffy Szilárd (†1953) vértanú püspökök boldoggá avatási perében, továbbá Hám János (†1857) volt szatmári püspök és kinevezett esztergomi érsek ügyében is. Ide kapcsolhatók az alábbi munkái: Köztünk élt Scheffler János. Szatmár vértanú püspöke (2004), Hűségesen, fáradhatatlanul. Scheffler János szatmári megyéspüspök életútja (1991), Hám János szatmári püspök 1827–1857 (2007, szerkesztette Bura László és Ilyés Csaba).

2013-ban szakmai életútja összegzéseként jelent meg névtani és dialektológiai témájú tanulmányait tartalmazó könyve, melynek végén munkásságának összefoglalása és a publikációinak jegyzéke is megtalálható (A többszólamúság ösvényein. Nyelvészeti tanulmányok, Státus Kiadó, Csíkszereda). 

Dr. Pál Helén, Magyarságkutató Intézet
a Nyelvtervezési Kutatóközpont tudományos munkatársa