Háromszázhét éve ezen a napon hunyt el Pápai Páriz Ferenc tudós, polihisztor, a magyar orvostudomány nagy alakja. Sokoldalúságára jellemző, hogy legtöbben mégis szótáríróként gondolnak rá.

Hazafiasságát mutatja pályájának egésze: gyulafehérvári, marosvásárhelyi és nagyenyedi tanulmányai után Lipcsében és Bázelben tanulta ki az orvoslást, közben Heidelbergben szerzett bölcsészdoktorátust; fényes karrier kezdetén állt, és bár Heidelbergben és Bázelben is marasztalták, ő inkább szülőföldjét választotta. 

Hogy ez milyen tudatos elhatározása volt, elárulja naplóbejegyzése, amelyet 1674. október 20-án, Bázelben, ünnepélyes orvoskari beiktatása után írt: „Hátra van még, hogy Isten, a benne bízók őrzője, aki jóságosan védelmezett az anyaméhtől kezdve mindmáig engem, noha méltatlan voltam és jó ajándékaival hiábavaló módon visszaéltem; aki hazám földjéről kivezetett, idegen tájakon épen átvitt, oly sok fegyverzaj közepette biztonságba helyezett, s mint meredek kőszálra, Svájcban tett le, majd híres tanítóim keze alatt izzadságos fáradalmaimnak boldog véget adott: ezentúl is segéljen engem, próbálkozásaimat és munkáimat, édes hazámba visszavezessen és épen adjon vissza enyéimnek, Neve dicsőségére, a szegény halandók gyógyulására, saját boldogulásomra, hogy végül majd az istenfélők gyülekezetében testvéreimmel boldogan énekeljek új éneket, amen.” 

Huszonöt éves volt e sorok írásakor, mégis mintha pályája összefoglalását adta volna: épségben hazatérve Bihar vármegye orvosa, majd Apafi Mihály fejedelem udvari orvosa, valamint az ő felkérésére negyven éven át a nagyenyedi kollégium tanára és jótevője lett. Külföldi kapcsolatai révén sok diákjának szerzett kinti ösztöndíjat. Művei közül érdemes kiemelni a Pax corporis című munkáját, amely az első magyar nyelven írt orvosi témájú kötet, amelyet elsősorban a köznép használatára szánt a szerző, és olyan nyavalyák és gyógymódjaik bemutatására vállalkozik benne, amelyek elterjedtek, és kezelésük különösebb orvosi szakértelem nélkül is megoldható. Gyógyszer gyanánt a legtöbb esetben különböző gyógynövények alkalmazását javasolja.

„[…] készíts gyenge ruhából satskókat, mellyek a fület bélepjék; azokat töltsd-meg ezekkel: Betónika levelet, Rútát, Sállyát, Majoránnát, Pólét, Köményt, Bál-fű magot, Szék-füvet, vagy mind, vagy a’ mellyiket ezek közzül kaphatod, öszvevagdalván és törvén; uzután a’ teli satskókat fözd-meg esős Borban, ’s kifatsarván, jó melegen egyiket a’ másik után, mihelyt hűl, változtatván kösd a’ fülre, ’s úgy párollyad mindennap.”

 Említsük meg latin–magyar és magyar–latin–német szótárát, amely számos kiadást megért, és jellemzője, hogy mind a mai napig jól használható, bőséges szókészletének köszönhetően pedig olyan kifejezéseket is tartalmaz, amelyek nem feltétlenül találhatók meg modern szótárainkban.  

Pápai Páriz kora minden hányattatását átélte: a török kiűzése alatt, majd az azt követő zűrzavaros időkben készítette el nagy orvosi szakmunkáit, a Rákóczi-szabadságharc után másfél évig bujdosott. Élete vége felé megvakult, feleségének diktálta szótárát. Pápai Páriz Ferencre emlékezve példát láthatunk az elhivatott és termékeny életre.