Kazinci és alsóregmeci Kazinczy Ferenc 1759. október 27-én tekintélyes birtokos nemesi családban született Érsemjénben, s birtokán, a Zemplén vármegyei Széphalmon hunyt el 1831. augusztus 23-án.

Író, költő, a hazájáért és református felekezetéért kiálló közéleti ember volt, aki II. József alatt hivatalt vállalt, s a császár által vallott vallási türelem miatt lett az uralkodó híve. 1794-ben édesanyja házában tartóztatták le, mert azzal vádolták, hogy Martinovics Ignác kátéját lemásolta és terjesztette. Fővesztésre ítélték, amit a királyi kegy várbörtönre változtatott.

2387 napot töltött fogságban. Kiszabadulása után Zemplén vármegyei birtokain élt, s az irodalmi élet szervezője, a magyar nyelvújítás egyik jelentős alakja lett.

Kiterjedt levelezésén kívül két terjedelmes munkája örökítette meg életét: a Fogságom naplója és a Pályám emlékezete című. Ez utóbbi művéből, a Szent Koronáról és I. Ferenc 1792. évi koronázásról írt részletekkel emlékezünk rá.

Jelen valék midőn elsőben lépe-fel székére, kiadni királyi Kívánságait. A’ palota tele vala tömve az Ország’ Rendjeivel. A’ topogások jelt adtak hogy jön az Úr. Hozák előtte a’ kettős keresztet, az Apostoli Királyság’ czímerét, és a’ kivont kardot; ’s most jött, fekete-gyász mentéjében, leűlt székén, ’s ott tevé fejére kalpagját. Cancellárius Pálffy magyar nyelven szólla a’ Rendekhez. A’ Királyné’ számára eggy polczozat készűlt a’ palota’ estéjszaki szögében. – Midőn a’ polczozatról lelépe, Generális Gróf Fekete János olasz nyelven szóllítá-meg: „Felséged látá ezt; mit ítél most e’ nép’ hűségéről”? – „Látám, felele a’ Királyné, és a’ ki egyebet merészel mondani mint a’ mit láttam, újaimmal dörzsölöm-össze”. – Boldog Király, ki magát szeretve látja Népétől! boldog Nép, melly magát szeretve látja Királyától! Czélja ennek és annak a’ köz’ boldogléte, ’s ezt is az antagonismus’ törvényei tartják-fenn, mint mindent a’ természetben. De az antagonismusnak baráti ellenkezésnek kell lenni, nem ellenséginek; nem hogy eggyik csésze felbillentse a’ másikát, hanem hogy egymást egyenlőségben tartsák.

A’ koronázás a’ Franciscánusok’ Templomában méne-véghez, melly a’ Budai vár’ felső végében áll. A’ Király felöltött aranyfonalú térdigérő mentében jöve, csizmával, nem bakkanccsal; testvére Sándor Leopold, a’ Nádor, ezüstfonalúban, de a’ mellynek szálai közt világos-kék játszott. A’ Koronát Nádorunk és Cardinális Prímás Batthyáni eggyütt tevék-fel a’ Király’ fejére.

Innen gyalog menének a’ Közép-Templomba; a’ Királynak fején vala a’ korona, vállán a’ pallást, lábán a’ piros-színű harisnya, megkötve térdei felett, és ezen osztán a’ sárga papucs. A’ sokaság engem a’ Püspökök közzé nyomott, ’s ők vivének addig, hol a’ Toskáni Nagy-Herczeg, skarlát-veres mentében, gazdag aranytűzéssel, ’s mostani Nádorunk, még akkor serdűlő ifju, aranyfonalúban, áltellenben a’ Királyhoz, ki Szentelt-Vitézeket üte, állottak. Vége leve a’ munkának, ’s a’ Király felűlt arabsz-eredetű fejér lovára, ’s kísérve az infulás Püspököktől és az Ország’ Zászlósitól, leméne a’ Vízi-városba, elmondani hitét a’ Capucínus-piaczon.

Most a’ királyi ebéd következék. Két asszonyság karomon vezetteté oda magát, és korán, hogy a’ hely áltellenben az asztallal nekik jusson. – Elmondatván az asztaláldás, Cancellárius Pálffy levevé a’ Király’ fejéről a’ Koronát, ’s eggy medenczére tette-le, melly megette a’ fal mellett állott. Onnan minden mifelénk tolakodék, én pedig minden igyekezettel azon valék hogy a’ koronához férhessek, ’s így egymásnak megkönnyíténk az áltmenést. Ott maradtam egész ebéd alatt, ’s a’ szerint forgatám a’ medenczét, a’ hogy azt előlről, hátúlról, ’s eggyik ’s másik oldalról látni akarám. Pécsi Kánonok Koller Úr engedelmet nyere azt igen gondosan lerajzoltatni, ’s Munkáját a’ Koronáról kiadta. Így arról szóllani nincs szükségem. Egyedül azt jegyzem-meg, hogy a’ Korona’ tetején azért áll görbén a’ kereszt, mert lyuka kibővűlt, ’s nem szoros a’ srófja.

Még a’ királyi ebédnél űlénk, én Gömöri Vice-Ispán Consiliárius Szathmáry Miklós Úr mellett, midőn a’ Király jött, Huszár uniformisában, ’s felvévén a’ poharat előttünk, a’ Rendek’ egésségét itta. Szathmáry elfoglalá a’ poharat, de által is engedte az akkor még igen ifju Gróf Cziráky Antal mostani Ország-Bíránknak, kérvén, hogy azt tégye famíliai kincsei közzé, ’s a’ mi történt, öreg napjaiban se felejtse.