Gondolatok a nyelvész Vörösmartyról

Vörösmarty Mihályról (1800–1855) a legtöbb magyar olvasónak közismert nagy romantikus művei jutnak eszébe, a Szózat, A gondolatok a könyvtárban, Az előszó, esetleg még a Csongor és Tünde is.

Azt már jóval kevesebben tudják, hogy Vörösmarty a Magyar Tudós Társaság (a mai Magyar Tudományos Akadémia elődje) rendes tagjaként az első magyar akadémiai nyelvtanunk (A magyar nyelv rendszere, 1846), valamint első helyesírási gyűjteményünk (A magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályai, 1832) munkálataiban is vezető szerepet vállalt, mi több, a korabeli német polgároknak szóló magyar nyelvmestert (1832) is írt Kurzgefaßte ungrische Sprachlehre für Deutsche. Nebst einer Auswahl deutsch–ungrischer Uebungsstücke (Rövidre fogott magyar nyelvtan németeknek. Válogatott német–magyar gyakorlatokkal) címmel.

Az Ungrische Sprachlehre a magyar mint idegen nyelv oktatásának legtermékenyebb időszakában (1800–1880) látott napvilágot. A magyar nyelv jogaiért folytatott küzdelem – melynek eredményeként a magyar nyelv 1844-ben hivatalos nyelvvé vált – ebben az időszakban érte el tetőpontját. Éder Zoltán (1983) nyolcvan körülire teszi az ebben az időszakban megjelent nyelvtanok számát, ezek közül közel hatvanra a német nyelvűeket.

Az 1840-es Tudományos Gyűjtemény így ír erről az időszakról:

„A magyarosodás szelleme főleg az 1825-diki országgyűlés óta, hazánk nem csak magyar születésü, de kivált némelly főbb rendüeket értve, magyarul nem értő, hanem az idegen nemzetü és ajku lakosai között is felébredvén, ’s több üdvös törvények és intézkedések által folyvást ébresztetvén, a’ magyar nyelv tanulásának szükséges volta, naponként érezhetőbbé, és közönségesebbé lőn. Ezen körülmény ismét a’ magyar nyelv tanitó könyvek szükséges voltát tevé időről időre érezhetőbbé.” 

Ezekkel a körülményekkel hozható összefüggésbe, hogy ebben az időszakban rohamosan megnőtt az újonnan megjelenő, főként német nyelvű tankönyvek száma. Vörösmarty Mihály is ezen gondolatoktól vezérelve írta meg nyelvmesterét.

A 167 oldalas könyv két fő része az 50 oldalnyi, katekizmus szerkesztésű nyelvtan (Ungarische Sprachlehre) és a 120 oldalnyi, Uebungen címet viselő szöveggyűjtemény. A számozatlan Előszóban (Vorwort) a szerző oktatási elképzeléseit és tanítási módszerét ismerheti meg az olvasó. A nyelvtan három fejezetre bontható: Hangok, betűk és kiejtés (Laute, Buchstaben und Aussprache); Beszédrészek (Von den Redetheilen); Szófűzés (Wortfügung).

A szerző pedagógiai érzékét dicséri, hogy a nyelvtanban több helyen is épít az összevető nyelvszemléletre: „[a] magyar nyelv, egyes szavak kivételével, olyan kevés hasonlóságot mutat a keresztény Európa többi nyelvével, hogy aki meg akarja tanulni, annak elszántnak kell lennie arra, hogy mind a szófűzésben, mind pedig főként a névszók és igék ragozásában egy teljesen új, különleges módszert sajátítson el” – olvashatjuk az előszóban. Itt tehát azokra a nyelvsajátos jegyekre hívja fel a figyelmet, amelyek a magyart idegen / környezeti nyelvként tanulók számára nehézséget jelenthetnek anyanyelvükhöz képest.

Módszertanilag jelentős megjegyzése továbbá, hogy a külföldiek számára az egyik legnagyobb nehézséget jelentő magyar szóképzés száraz szabályok helyett figyelemfelkeltő olvasmányok és következetes gyakorlatok segítségével sokkal könnyebben megtanulható. Ennek megfelelően a kornak megfelelő, a grammatika születésének idején autentikusnak számító szövegeket emelt be a nyelvtanba. Ízelítőül álljon itt a következő példa:  

– Mit olvas ön?

– Egy igen jó románt (regényt), angolból fordítottat.

– Most igen el vagyunk effélékkel borítva.

– Ezen könyv nem új, ezelőtt mintegy nyolc évvel (esztendővel) jött ki.

– Úgy látszik, ön kedveli az olvasást (szeret olvasni).

– Mulatságomat találom benne.

– Önnek itt jókora könyvtára van. Ez jele (hogy ön szereti a tudományokat) kegyed tudományszeretetének.

– Sok könyveim vannak, mellyeket nem olvasok, csak átforgatok.

– Ön nálam mind jó könyveket lát; nincs köztök utánnyomtatás; utálom azokat, mert többnyire pezsegnek a hibától (többnyire tele vannak hibával).

– De mi vén jószág ez, mellyet itt látok?

– Egyházi beszédek (predikátziók) gyűjteménye.

– Kérni fogom kegyedet, engedje nekem ezeket által, ha majd alunni menendek.

(Vörösmarty Mihály: Ungarische Sprachlehre, 1832. 70–71)

 

Vörösmarty szótárírásban és -szerkesztésben betöltött szerepe is figyelemre méltó. Ő hozta létre az első Magyar tájszótárt (1838). A magyar nyelv nagyszótárának munkálatát felügyelő bizottság azt kérte Vörösmartytól és Toldy Ferenctől, hogy tanulmányozzanak külföldi szótárakat, melyek mintául szolgálhatnak a „nagy szótár” elkészítéséhez. Ők gr. Teleki József Egy tökéletes magyar szótár elrendelése és készítése módja című pályamunkáját javasolták.

Vörösmarty Mihály tehát nemcsak a magyar irodalom zseniális nyelvművésze, hanem a magyar nyelv avatott mestere is volt, akinek munkásságát mindvégig az a nemes cél vezérelte, amelyet a Magyar Tudós Társaság így fogalmazott meg: „[…] munkálkodása által hazánkban a’ tudományok és szép művészségek honi nyelven míveltessenek; ’s viszont ezek által a’ nyelv maga, csínosulást, fennséget és bővülést nyerjen: ekképen pedig a’ nemzeti elme és lélekerő szép és hasznos tudományok által időről időre kifejtve, saját fényében és méltóságában örök időkig fennáljon.”

Nagy Dóra, Magyarságkutató Intézet
a Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa

 

Felhasznált irodalom:

Tudományos gyűjtemény. 24. évf. Pest 1840.

Éder Zoltán (1983): Fejezetek a magyar mint idegen nyelv oktatásának történetéből. Magyar Nyelvőr 107 (3) 309–323.

Magyar Tudós Társaság (1831): A’ Magyar Tudós Társaság alaprajza és rendszabásai. Nyomt. Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istvánnál, Pest.