Kitekintés az Urálon túlra

Makoldi Miklósnak, Régészeti Kutatóközpontunk igazgatójának jelent meg cikke a Magyar Nemzetben:

Nem is csoda, hogy elsorvadt a magyar emlékek kutatása és a megjelent publikációk is egyre óvatosabban írtak le bármilyen következtetést, és amit leírtak, azt is csak feltételes módban. És ennek a folyamatnak meghatározó szereplője nyugodtan kimondhatjuk: a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézete volt. Az akkori vezetők – és így alkalmazottaik is – nyíltan hirdették, hogy nem érdemes a magyar őstörténet-kutatással foglalkozni, ehelyett Bizánc szerepét érdemes jobban vizsgálni.

Sajnos ez az ideológia máig él, és hiába alakult meg közben 2012-ben az MTA magyar őstörténeti témacsoportja, amely elvileg a sztyeppét is kutatja Bizáncon kívül, sőt genetikai kutatásokat is végez – a fő csapásirány ugyanaz maradt. És sajnos a manapság napvilágot látó, főképp archeogenetikai-őstörténeti kérdéseket boncolgató cikkeiknek is ugyanaz a tanulsága – legalábbis az MTA részéről, mint a ­2000-es évek elején: a magyarok őstörténete homályos és semmi köze a hunokhoz, pláne a szkítákhoz. És ez a hozzáállás igenis a szovjet, illetve a Habsburg-idők elnyomórendszereinek tudatos, identitásvesztést célzó agymosó tevékenységére emlékeztet vagy legalábbis azokat a szólamokat viszi tovább.

makoldi
Makoldi Miklós

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán érhetik el.