2020-03-23 Dr. Vizi László Tamásnak, a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettesének előadása azokról a kormányzati törekvésekről szólt, amelyek a szélsőjobb visszaszorítására irányultak az 1939-es pünkösdi választásokon.

2020-03-23 Kása Csaba, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának ügyvivő szakértője a korszak filmgyártásáról beszélt. Kiemelte, hogy a korszak társadalmi átalakulásaival együtt teremtődött meg az igény és a készség a magyar történelem példaértékű eseményeinek, magyar sorskérdéseknek megfilmesítésére.

2020-03-23 Illik Péter, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának munkatársa arról beszélt, hogy a Horthy-korszakot a magyar középiskolai tankönyvekben (1945-2005 között) hogyan jelenítették meg.

2020-03-23 Köő Artúr, az MKI Történeti Kutatóközpontjának tudományos segédmunkatársa előadásában egy olyan, eddig publikálatlan naplórészletet mutatott be, amely visszaadja a hangulatát az 1940 őszén zajló erdélyi eseményeknek. A videó tartalmaz egy filmet is : Az utolsó interjúk az 1938-41-ig tartó területvisszacsatolás szemtanúival.

2020-03-23 Botlik József, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára előadásában kitért arra, hogy milyen volt akkoriban Kárpátalja visszavétele és újraegyesülése Magyarországgal.

2020-03-23 Babucs Zoltán, az MKI Történeti Kutatóközpontjának ügyvivő szakértője előadásában úgy fogalmazott: az európai politika és Magyarország számára is meghatározó év volt 1938. Mint mondta: ekkor kezdődhetett meg hivatalosan a honvédség intenzív fejlesztése, melynek jogi hátterét az 1939. évi honvédelmi törvény biztosította; ugyanis ez a trianoni békediktátum miatt korábban lehetetlen volt.

2020-03-23 Szekér Nóra, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatója a Függetlenségi Mozgalom és a Testvéri Közösség példáján keresztül mutatta be a német birodalmi nyomás és a titkos társaságok helyzetét Magyarországon.

2020-03-23 A Magyarságkutató Intézet a „Magyar Világ 1938–1940” című időszaki kiállításhoz kapcsolódóan tudományos konferenciát szervezett. Az eseményen a Történeti Kutatóközpontunk munkatársai, és meghívott előadók tartottak tudományos előadásokat. A konferencia Szávai Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem tanárának előadásával kezdődött, aki a Trianon utáni magyar gazdaság kihívásairól és eredményeiről beszélt.