A trianoni békediktátum ratifikációja külföldön

A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 24.

szerkesztette: Illik Péter – Vizi László Tamás

Jelen kötet célja az volt, hogy áttekintse a győztes államoknak a trianoni békediktátumot ratifikáló eljárásait. A tanulmányok szerzőinek életkora, szakmai pályája és tapasztalatrendszere eltérő, szakmai alapelveik azonban hasonlóak: számos primer levéltári forrást és nagyszámú korabeli újságcikket használtak dolgozatuk háttéranyagaként, s írásaik a politikatörténet felől a recepciótörténet irányába mozdultak el.

Ha modell kialakítására törekszünk, látható az angol, a francia, az olasz és a csehszlovák ratifikáció, amelyekben mutatis mutandis közös, hogy volt vita, és a diktátum kritikája is megjelent, továbbá ott a délszláv „szimbolikus modell”, valamint a harmadik változat a ratifikáció elmaradása.

Amellett, hogy már a kortárs kritikusok kiemelték a diktátum igazságtalanságát, több hozzászóló (például a francia ratifikációs viták során) a trianoni diktátum pozitívumaként emelte ki azt, hogy a területi elcsatolások következtében Magyarország lényegében etnikailag homogén lett. Ez az érvrendszer mind a mai napig létezik, többek szerint a trianoni diktátumnak voltak pozitív következményei. Itt azonban hangsúlytévesztésről van szó: a diktátumnak negatív következményei és pozitív – legjobb esetben is csak – mellékhatásai voltak. Tehát utóbbiak nem következmények, korántsem esnek olyan súllyal latba, mint a drámai konzekvenciák.

A ratifikációs eljárásokat feldolgozó tanulmányok ilyen és ehhez hasonló érvek ütközéseibe adnak betekintést, bemutatva, hogy Angliában, Franciaországban, Csehszlovákiában és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban kik, miként védték, avagy támadták a diktátumot, továbbá hogy az Amerikai Egyesült Államok és Lengyelország miért nem ratifikálták azt.