Tatárok a lengyel–oszmán határvidéken

A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 27.

szerző: Katkó Gáspár

A 17. század első felében, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György idején az ereje teljében lévő Erdélyi Fejedelemség diplomatái Európa majd minden fontosabb országában megfordultak, a két fejedelem igyekezett a kor minden jelentősebb hatalmával szoros kapcsolatot ápolni. Mivel a fejedelemség az Oszmán Birodalom vazallusaként ezer szállal kötődött a Portához s ezzel együtt a két román vajdasághoz, valamint a környező oszmán tartományokhoz is, létfontosságú volt, hogy minden fejedelem lehetőségeihez mérten állandó képviseletet tartson fenn Konstantinápolyban. Az erdélyi diplomatáknak nemcsak szorosan az erdélyi államot érintő ügyekről kellett tájékoztatást adniuk a fejedelmeknek, hanem lényegében minden olyan értesülést továbbítaniuk kellett, amely akár a legcsekélyebb mértékben is érinthette az országot. Így sokszor találkozhatunk az erdélyi diplomáciai iratokban például az oszmán–szafavida háború egy újabb epizódjáról szóló beszámolóval, esetleg a Krími Kánság belső problémáit vagy a lengyel–oszmán kapcsolatok egy-egy viharos periódusát érintő hírekkel. Ezekben a dokumentumokban bizonyos időközönként rendre előkerül a budzsaki tatárok egyik vezetőjének, a Mangit nembeli Kantemir mirzának a neve, aki a 17. század tízes, húszas és harmincas éveiben az Erdélyi Fejedelemséget és a Krími Kánságot is magába foglaló lengyel–oszmán határvidék egyik megkerülhetetlen szereplője volt.