A királyi öl hossza

Rekonstruálható-e az egykori hosszmértékegység?

A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 19.

szerzők: Busics György – Tóth Sándor

A királyi öl, vagyis a középkori magyar hosszmértékegység hosszát ez idáig két forrásból ismertük. Az egyik forrás a Werbőczy-féle Hármaskönyv számos kiadása, amelyekben lerajzolták az öl tizenhatod részét, azaz a királyi araszt. A másik forrás egy 1702-ből megmaradt irat, amelyhez csatoltak egy 1 királyi öl hosszúságú zsineget mint az akkori területmérés mértékegységének bizonyítékát. 

Könyvünk egy további lehetőséget mutat be az egykori hosszmértékegységek meghatározására. Alapos okunk van ugyanis feltételezni, hogy a középkori épületek kivitelezése is a korabeli mértékrendszerben történt, és az épületek méreteit többnyire a használt mértékegység egész számú többszörösében adták meg. Ha egy gondosan, pontosan kivitelezett (és szerencsés módon eredeti állapotában megmaradt) középkori építmény alaprajzát felmérjük és elemezzük, esélyünk van rekonstruálni az egykor használt hosszmértékegységet. Különösen a körtemplomok alkalmasak ilyen vizsgálatra. A szerzők nyolc középkori templom szabatos geodéziai felmérését végezték el, s hét esetben a méretek elemzéséből sikerült újra meghatározni, pontosítani az egykori (mára elfeledett) magyar hosszetalon metrikus értékét.

A könyv egyik fejezete Székesfehérvár legrégebbi templomai alaprajzával foglalkozik. Ez nemcsak építészettörténeti vagy régészeti szempontból értékes adalék, hanem identitásunk szempontjából is. A királyi öl etalonját ugyanis Fehérváron, a mára rommá vált királyi bazilikában, illetve prépostságban őrizték. Az önálló mértékegység pedig a szuverén Magyar Királyság egyik fontos pillére volt, hasonlóan az önálló pénzverés, a saját törvénykezés vagy a hiteleshely mint középkori magyar jellegzetesség intézményéhez.