Május 28.: Mikszáth Kálmán halála

2020-05-28 08:30:22

„Menjenek haza azzal a tudattal, hogy láttak ma végre egy boldog embert!” – e szavakkal búcsúzott Mikszáth Kálmán a negyvenéves írói jubileuma alkalmából a pünkösdkor őt ünneplő közönségétől két héttel halála előtt, amikor az egyetemes magyar nemzet hódolata vette őt körül. Mikszáth nemcsak saját életének legboldogabb perceiben hagyta itt a földi életet, hanem hazájának és nemzetének legboldogabb idejét is azok az évtizedek jelentik, amikor ő élt és alkotott.

Az Isten szerette őt, ezért bölcsőjébe belerakta legritkább, legdrágább adományait: a humort, a fénylő, nagy okosságot, a bájt, a lélek nyugalmát és a tiszta bölcsességet.

A görög mitológia nemcsak Polükratészről tud, kinek az irigy sors megsokallta az örömét, hanem arról is, hogy akit az istenek szeretnek, annak gyors és könnyű halált adnak. Akit az istenek szeretnek, azt megóvják a hosszú betegségtől, azt Apollón láthatatlan nyílvesszeje ragadja el az életből. És Apollónnak Mikszáth a kegyeltje volt.

„Mikszáthnak nincs szüksége az én lámpásomra. Meg fogják őt látni saját talentuma fényénél. Aki az elbeszéléseit olvasni kezdi, le nem teszi, amíg végig nem olvassa” – értékelte az írót ásvai Jókai Móric 1882-ben.

mikszáth
A Szent Péter esernyőjének külföldi kiadásai. Vasárnapi Ujság, 1910. május 15.

Theodore Roosevelt, az USA 26. elnöke mandátuma lejárta után 1910 áprilisában európai körutat tett, melynek során Budapestre is ellátogatott, ahol egy emberrel szeretett volna mindenféleképpen találkozni: Mikszáth Kálmánnal. Amikor találkoztak, az elnök elmondta, hogy ő és felesége Mikszáth angolul megkapható minden írását elolvassák, ezért szerette volna személyesen is megismerni a magyar írót. Roosevelt és Mikszáth találkozásáról a korabeli magyar hírlapok többször és nagy terjedelemben számoltak be. Az író röviddel az elnök elutazása után hunyt el. Ezt követően Roosevelt ifj. Mikszáth Kálmánhoz, az elhunyt író fiához angol nyelven részvétlevelet írt, amely magyar fordításban így szól: „Kedves uram! Igen fájlalom atyja halálát. Nagy író és rendkívüli ember volt. Szíves értesítését köszöni igaz híve Theodore Roosevelt.”

„– Úgy szeretném, ha Jánoska mellé temetnétek! Oda vigyetek a kis fiam mellé…” – mondta elfúló hangon nem sokkal halála előtt. Jánoska Mikszáth másodszülött fia volt, aki huszonegy évvel az író halála előtt, négyéves korában halt meg. Az író imádta Jánoskát, akinek elvesztése miatt még két évtized után sem tudott megnyugodni. Hogy a korán meghalt kisgyermeket mennyire szerette, arról azok az írásai tanúskodnak, melyek Jánoskáról szólnak, s gyöngysorai a magyar irodalomnak.

A halálát követő napokban a korabeli lapok arról számoltak be – és fia, ifj. Mikszáth Kálmán is azt nyilatkozta –, hogy az író halálának közvetlen okozója az a kortesút volt, amelyet máramarosszigeti kerületében tett a halála előtti héten: majdnem egy egész hetet töltött választói között, autómobilon, kocsikon bejárta a falvakat, beszédeket mondott.

A kormány a nemzet halottjának tekintette őt, és amint 1904-ben Jókai Móricot, Mikszáth Kálmánt is az állam költségén temették el. A szertartásra május 31-én, délután fél négykor került sor. Ravatalát a Magyar Tudományos Akadémia előcsarnokában állították föl, onnan indult a gyászmenet a fiumei úti Kerepesi temetőbe. A magyar kultúra szolgálatában eltöltött élet egyetlen földi jutalmaként koporsóját Jókai-lepellel takarták le. A nemzet nagy halottjától Raffay Sándor evangélikus lelkész búcsúzott el.

mikszáth
Mikszáth Kálmán íróasztala előtt. Vasárnapi Ujság, 1910. május 15.

Móricz Zsigmond szavaival szólva: aki megkíván egy kis jó, friss, zamatos, ízes falusi levegőt, csak nyissa ki Mikszáth Kálmán egyik könyvét. Mindegy, melyiket, mindegy, hogy hol: az olvasó rögtön napsütésbe kerül, zöld búza- és rozstáblák nyílnak meg előtte, amelyekben virít a pipacs, a búzavirág, s százféle szebbnél szebb vadvirág, amely fölött jó levegő árad, s köröskörül szép szelíden hullámzanak a nógrádi, sárosi, gömöri dombok, apró fiahegyek.

Báró Eötvös József költői meghatározásában a humor nem más, mint mosoly a könnyek közt. Mikszáth írói egyéniségének egyik legeredetibb sajátossága páratlan humora, mellyel regényeiben, karcolataiban, rajzaiban és elbeszéléseiben is találkozhatunk. A magyar szellem e jellemző vonását Jókai Móricon és Arany Jánoson kívül ő képviseli legszínpompásabban, s többek között e képessége, valamint nagyszerű magyar élet- és jellemrajzai teszik őt egyik legnemzetibb írónkká.

Ahogy idősödött és tárgyköre mindinkább tágult, humoros stílusa észrevétlenül szatirikusba ment át. Főként két irányban szatirikus: az országos politikai élet és a modern úri élet rajzában. Katánghy Menyhért életét bemutató műve a tisztességtelen képviselőket szatirizálja, akik fontos hivatásukat egyéni érvényesülésük előmozdítására használják fel. A modern úri életet még keserűbb szatírai hangon tárgyalja. Galamb a kalitkában című elbeszélésében bírálja a lelketlen csábítást, a hozományvadászatot, a társadalmi külsőségek hajhászását, s a látszatot fenntartani tudó, egyébként hitvány jellemű emberek boldogulását, köztiszteletét.

Jellegzetes típusa a jóravaló, talpraesett, mégis ártatlan komikus vonásokban bővelkedő magyar paraszt. Ugyancsak humorral festette meg az ügyes, de lusta és lassú magyar iparos vagy épp a dölyfös közigazgatási tisztviselők alakjait, s magát a községi életet és annak szereplőit, akiknek egyik legjellemzőbb tulajdonsága a becsvágy. Műveiben fájó humorral rajzolja meg a megszűnőben lévő régi nemesi világot.

Linder Károly békéscsabai evangélikus lelkész, akinek Mikszáth a selmeci líceumban osztálytársa volt, a következőket emelte ki az íróról megőrzött emlékei közül: „Előttem áll a gömbölyü, telt arczu, halovány, kissé szeplős arczu, kék szemeivel folyton mosolygó, meglehetős czinikus ruházatu fiu. Nem tartozott az ugynevezett jeles tanulók közé, de a legtehetségesebbek közé igen! Már a IV. osztályban sokat olvasott és sokat verselt. Történt egyszer, hogy leczkefelmondásával sehogy se volt megelégedve a történelem tanára, Solcz Vilmos s ekkor e szavakra fakadt: »Mikszáth, te lehetsz lump, mint Petőfi volt, de költő nem leszel soha!« Kivülem mások is emlékezhetnek e balul sikerült jóslatra […] Mikszáth legjobb stiliszta volt az osztályban. Szép verseiben, szellemes ötleteiben és mondásaiban, melyekkel nem egyszer megnevettette az osztályt, lehetetlen volt nem látni a készülő irói tehetséget és oly talentumot, melyre nagy hivatás vár. Mikszáthot gyenge tanulónak ismerték a gyengék! Ő benne és sok másban igazolva látom Bismarck ama mondását: »Az eminens diákok ritkán válnak be az életben«”.

mikszáth
Mikszáth Kálmán és családja a Vasárnapi Ujság 1910. május 15-i számában.

Pesti Hirlap 1910. május 15-i számában olvasható, hogy Mikszáthban az a nemzetfenntartó magyar vonulat testesül meg, amely válságain mindig átvezette a nemzetet. Az irodalomnak e nemzeti szellemére mindig is nagy szükségünk volt, hiszen nem csupán a politikában, hanem az irodalomban és főként a sajtóban is élt egy nemzetietlen irány. Mikszáth pompás tehetsége a nemzeti talajban, az ős magyar földben gyökerező hatalmas tölgyhöz hasonlítható, amelynek árnyékában századokon át pihenhet a nemzet. Míg az irodalom nemzetközinek nevezett irányzata az idegen világból ide plántált pálmához hasonlítható, amely csak ideig-óráig él mint szalondísz, de érett gyümölcsöt soha nem hoz, hiába melengeti a pajtáskodás az újságok protekciós üvegházaiban.

Amint Petőfi neve az Alfölddel, Kisfaludy Sándoré a Dunántúllal forrott össze elválaszthatatlanul, Mikszáth Kálmáné a Felvidékkel.

Szent Péter esernyőjében a Zólyom vármegyében lévő Bábaszékről elindulva a távoli tót falucska, a bogárhátú fehér házacskáival a völgyből kiugró Glogova felé utazhatunk, a Beszterce ostromában az árkádos piacú Zsolna mellett megpihenhetünk a Vág partján, ahol a Vág kéklő vizén ott hullámzik ezüst emberi képmásként a Hold. Lebilincselő az a Sáros vármegyei kirándulás is, amelyen A gavallérok című hosszabb elbeszélését olvasva vehetünk részt.  A Garam parti Beszterce, a jellegzetes építésű, történelmi emlékekben gazdag Lőcse, a „Lőcse leányának” nevezett, hegyen épült Lubló szintén életre kelnek Mikszáth írásaiban, de Kassa és Rozsnyó történelmi múltjába is elvezet bennünket.

Bár sohasem gondolt komolyan arra, hogy színdarabot írjon, nem volt színpadi író, neve mégsem hagyható ki a színházi-színügyi lexikonokból, mert elragadó írói megérzései, zseniális humora, regényfejezeteinek felvonásszerű csattanói, alakjainak jellemzése, egész írói egyénisége a színpadot érezteti írásműveiben.

Rubinyi Mózes, Mikszáth műveinek összegyűjtője szerint az író legfőbb nyelvi érdeme, hogy elbeszélő irodalmunkba az élet nyelvét vitte bele.

Szklabonya, majd Kürtabony volt a neve annak a Nógrád vármegyei falunak, ahol meglátta a napvilágot. E falu az író jubileuma idején a Mikszáthfalva nevet kapta. Trianon e megszentelt tájat is, mint Jókai Móric, Arany János és annyi más magyar író-költő szülőhelyét, letépte az anyaország kebléről. Mikszáth mind határozottabb ecsetvonásokkal festette bele elbeszélései hátterébe szülőföldjének hegyes-völgyes képét. Műveiben falujának jellemző férfialakjai jelennek meg, akiknek ábrázolásán megérződik, hogy még gyermekkorában ismerkedett meg velük: alulról fölfelé nézte őket, s értette azt, amit a gyermeken kívül csak Isten tud, hogy Gilagó cigány és a főispán úr között nincs sok különbség.

Szülőföldjéről hozta a palóc népnek a kísértethistóriákban való libabőröző kedvtelését is, hiszen szülőháza szemben volt a szklabonyai temetővel, így a korhadt sírok között a kisfiú képzeletében számtalan túlvilági lény kelt életre. Meséibe a halottak csimpolyája még meglett korában is beleszólt.

Édesapja, csoltói Mikszáth János (ő maga Mixádtnak írta nevét), egy ideig kocsmáros volt és mészárszéket is tartott, később a maga kisbirtokán gazdálkodott. Édesanyja, farádi Veres Mária, egy elszegényedett falusi nemes leánya, akit igen jólelkű, egyszerű asszonyként emlegettek. Második gyermekük volt Mikszáth Kálmán, aki 1847. január 16-án született, s másnap keresztelte meg Nagykürtösön az evangélikus pap.

Gyermekkora és serdülő ifjúsága az abszolutizmus idejére esett. Olyan időre, amikor a magyar faj lelkébe a szenvedélyes osztrák gyűlöletet másfél évtizeden át tartó vértanúság oltotta bele, s avatta hazafiúi erénnyé ennek bárminő megnyilvánulását. Szülőföldje, Nógrád a híres Balassák nagy múltú hajléka folyamatosan ébren tartotta érzékét és érdeklődését a történeti, mondai hagyományok iránt, de azt a büszke tudatot is, hogy ebben a hazában, még ott is, ahol – akárcsak Nógrádban – már jellemző az idegen fajokkal való keveredés: ősidők óta a magyar az úr. Ilyen eszme- és érzésvilágban növekedett fel Mikszáth. Elemi tanulmányait Szklabonyán végezte. Már elmúlt tíz esztendős, amikor szülei 1857-ben beadták a rimaszombati hatosztályos protestáns gimnáziumba, ahonnan a selmecbányai evangélikus líceumba került, ahol 1866-ban érettségi vizsgálatot tett. Herczeg Ferenc említi, hogy Mikszáth kis gimnazistaként olvasta első meséjét, A szép Meluzinát, egy hírhedt rossz rémregényt, s ezt követően tanárai panaszkodtak, hogy írásbeli dolgozatainak stílusa teljesen elcsavarodott. De aztán fölfalta Jókai Török világ Magyarországon című regényét, és ez olyan gyógyító hatással volt rá, hogy stílusa megint visszacsavarodott. 1868-ban a fővárosba ment, ahol elvégezte jogi tanulmányait, majd hazatért Nógrád vármegyébe.

Míg Rimaszombat és Selmec olyan kitörölhetetlenül beleégették arculatukat Mikszáth lelkébe, hogy a felvidéki városok képe eszköztárának rendszeresen csillogtatott, jellegzetes ékkövévé lett, addig a pesti jogászévek szinte nyomtalanul teltek el életében. A fővárosi élet, amely akkoriban a vidéki kezdő írók vágyainak Mekkája volt, alig tett rá említésre méltó benyomást, és mikor visszakerült vidékre, Budapest úgy pergett le róla, mint a száraz homok.

Már jogász korában elkezdett verseket írni, majd odahaza kisebb novellákkal és rajzokkal is megpróbálkozott. Hazatérését követően a közigazgatási hivatást választotta, s mint vármegyei esküdt kezdte meg pályáját Balassagyarmaton. Ekkor ismerkedett meg a dzsentrivilág tipikus alakjaival, és kezdett írni apró humoros rajzokat és elbeszéléseket. Első elbeszélése, A batyus zsidó lánya 1871-ben jelent meg a Fővárosi Lapokban. A következő évben Jókai Móric lapja, az Igazmondó közölte néhány népies elbeszélését.

1872-ben aljegyzőségre pályázott, de mivel a vármegye hatalmas családjaival nem volt elég összeköttetése, megbukott a választáson. Ez elvette kedvét a vármegyei pályától, s elhatározta, hogy inkább ügyvéd lesz, azonban az ügyvédi pályából is hamar kiábrándult: tele ambícióval látott hozzá a hivatalos irály megszerkesztéséhez, de azt mondták rá, hogy nincs stílusa. A végzéseket ugyanis egyszerű, természetes, érthető nyelven írta meg, s ez nem tetszett, hiszen külön vármegyei stílus kellett oda, mely a természetességben eltér a valódi irodalmi nyelvtől. Az egyik öreg esküdt lenézően meg is jegyezte: „Hja, hiába, a stílus! Ezt nem lehet erőltetni”. Az ügyvédi irodában sem sokáig maradt. Most már elhatározta, hogy író lesz, és a fővárosba ment. De ekkor tört ki az 1873. évi nagy kolerajárvány, amely Nógrád vármegyében is pusztítani kezdett. Sietett vissza szülőfalujába, de ott nagy gyász érte: édesanyja meghalt. Édesapját már előbb elveszítette. Midőn Szklabonyára érkezett, az üres szülői házban már csak Gyula öccsét találta a haldokló kocsis és az Ipoly kutya társaságában. Mikszáth az esztendő végéig kedvetlenül otthon ült, és Törs Kálmán följegyezte, hogy éjjelenként kiment a csőszkunyhóba, ahol hajnalhasadásig elnézte a lobogó tüzet. Amikor Jókai Mór eljövendő utóda a pirosló parázsba bámult, az valószínűleg a magyar irodalomtörténet egyik meghatározó villanása volt.

Kezdő újságírói évei a sikertelenség, a csalódások, a reménytelenség és a kemény nélkülözések évei voltak, de nevét tájékozottabb írói körökben már ekkor ismerték. Ennek tulajdonítható, hogy meghívást kapott a Magyar Néplap felelős szerkesztői állására, amelyben két esztendeig maradt meg, 1874. január 2-tól 1875. december 25-ig.

1878 végén a Szegedi Napló főmunkatársa lett. Három (Pintér Jenő Magyar irodalomtörténete szerint kettő) évig élt Szegeden. Herczeg Ferenc szerint Mikszáth a sík földet mindig átutazó látogatóként, csupán szemével szerette, nem pedig szívével, mint az emlékek színarany ködfátylában magasló Felvidéket. „– Itt kevesebb a poézis, mint a hegyek közt” – írja az Alföldről. Azonban tény, hogy Szeged nélkül talán egészen más formákat, színeket mutatott volna csöndesen folydogáló, fenséges nyelve, amely olyan mély zengésű melódiákat ver vissza, amilyeneket csak az alföldi part tud. Mikszáth muzsikája hasonlít a kanyargós Tisza folyásához, amely délibábot kergetve kanyarog előre, érintve a kakukkfüves, virágos rétet is, majd ismét visszatér medrébe és tovább zúgatja lassú ütemű akkordjait.

Szeged hatása azért is szerepel kiemelt helyen Mikszáth életében, mert az író ott jutott az ország akkor legmeghatározóbb politikus dinasztiájának, a Tiszáknak vonzáskörébe. Tisza Lajos, az árvízi biztos felfigyelt a Szegedi Napló munkatársára, aki többek között azt írta a nagyúrról, hogy ő csak falakat rekonstruál, nem tűzhelyeket. Tisza Kálmán, aki úgy tudta élvezni Mikszáth karcolatainak humorát, mint senki más, személyes barátságával hamar lecsillapította az író ellenzéki hajlamait. E hajlam különben sem meggyőződés volt, hanem inkább a szerkesztőségben fölvett hozzáállás.

Tisza István gróf később már úgy örökölte a Mikszáthhoz való kötődést, mint valami családi ékszert. Az író egy nap azt mondta a Ház folyosóján Tisza Kálmánnak (akinek ő adta a Generális nevet), hogy szeretne fogast a kabátjának. Névre szóló fogasa a Házban csak a képviselőknek volt, így a Generális a célzást elértve 1887-ben mandátumhoz segítette Mikszáthot.

1881 elején Budapestre költözött, s ekkor szinte lemondott már a reményről, hogy az írói pályán valamikor is sikert érhet el. 1881-ben A tót atyafiak, majd 1882-ben A jó palócok híres íróvá tették: 1882 elején már országos hírű író volt, ugyanebben az évben a Kisfaludy Társaság is tagjai közé választotta. Ettől kezdve a Pesti Hirlap belső munkatársaként dolgozott, s országgyűlési karcolatai, rajzai, tárcai a közfigyelmet egyre inkább felé fordították.

Művészete a családi élet melegében gyönyörű, leheletfinomságú virágokat hajtott. 1873-ban vette feleségül Mauks Ilonát, farkasfalvi Mauks Mátyás földbirtokos leányát, s bár 1878-ban elváltak, 1883-ban, újév napján, más források szerint 1882. december 31-én másodszor is összeházasodtak a Nógrád vármegyei Mohorán. Herczeg Ferenc szerint Mikszáth Kálmánné a magyar irodalomtörténetben szerephez jutott nők között a legértékesebbek és legszeretetreméltóbbak sorába tartozik. Teljes mértékben megfelelt Mikszáth kívánságának. Otthont nyújtott neki, féltő gonddal, szeretettel vigyázott rá. Mikszáth második házasságuk alatt írta legszebb, legérettebb munkáit.

A horpácsi embereket is szerette: Horpácson saját tervei szerint építtetett kúriát, melyben élete utolsó éveiben menedékre talált, s melyben jelenleg a Mikszáth Kálmán Emlékház működik. A kastélybejáró mellett magasról egy Jókai-plakett néz le ránk, amelyet Mikszáth helyeztetett a homlokzat falába, ezzel is megtisztelve Jókai Móricot. Pöstényi Antal bácsi, idős kovács 76 esztendősen, 1960-ban mesélt az íróról megmaradt emlékeiről: „Amikor Mikszáth megvette az egykori Szontagh-villát és ide költözött, hamar megszeretett. Sok mindent csináltam a régi házban, meg az új kastélyban is, amelyet saját tervei szerint építtetett. Zárat javítottam, lovakat vasaltam, fazekakat foltoztam náluk. Nagyon gavallér ember volt…” A 83 éves Vitéz József bácsi, az egykori horpácsi bíró a következő történetet mesélte: „Egyszer elmentem neki bükkönyt kaszálni. Háromnegyed nap alatt lekaszáltam másodmagammal két holdat. »Maga most többet keresett, mint egy miniszter« – gúnyolódott velem Mikszáth, és jót nevetett, amikor kifizetett”.

Mikszáthhoz nem ért föl a divat felszínes hullámverése, ő kívüle állt az időnek és térnek. Ezt elhihetjük azoknak, akik megannyi idegen nyelvre fordították műveit.

Külföldön Jókai Mór mellett a legismertebb 19. századi magyar regényíró Mikszáth Kálmán volt. Silberstein Ötvös Adolf budapesti hírlapíró, a Pester Lloyd munkatársa A jó palócokat már 1884-ben németre fordította. Ezután németül több munkája jelent meg, és a franciául, olaszul és angolul olvasó közönség is megismerte. Novelláit tót, cseh, lengyel, orosz és szerb nyelvre is lefordították. A dán közönséget Schumacher Sándor ismertette meg a magyar íróval, de fordítói közt találjuk Oszkár svéd király és Coppée nevét is. A Szent Péter esernyője elbájolta és meghódította az egész angolszász világot. Ami ilyen nagy hatást tud gyakorolni az emberekre, az csak nagy erő lehet.

Az egyik utolsó boldog magyar író…

Herczeg Ferenc szavaival: „Világrengések túldörgik a madáréneket, de ha elült a veszedelem, új tavasz jön és újra szól az ének. A palóc fülemüle megint dalol és fog is dalolni, míg magyar ember kezében magyar könyv lesz”.

 

Raffay Andrea ügyvivő szakértő

Történeti Kutatóközpont

Magyarságkutató Intézet

raffay andrea
Raffay Andrea