A kolozsvári nemzetgyűlés 1918. december 22-én

2019-12-22 14:53:16

Az 1918. december 1-jei gyulafehérvári határozat (Declarația de la Alba Iulia) kimondta Erdély, a Bánság, Partium és Máramaros egyesülését a Román Királysággal. E határozat soha nem lett a román jogrend része, viszont Nagy-Románia létrejöttének máig szimbolikus dokumentuma. Gyulafehérváron 1228 román küldött foglalt állást Erdély kérdését illetően, vagyis egyoldalú határozatról beszélhetünk, az erdélyi magyarságot december 1-jén megfosztották az önrendelkezés jogától. Károlyi Mihály közbenjárásának köszönhetően a Magyar Államvasutak ingyen szállította a Gyulafehérvárra utazókat. 

Nyilvánvaló lett, hogy amennyiben a magyar lakossága nem ad hangot véleményének ebben a kérdésben, elkerülhetetlenné válik Erdély elcsatolása a Magyar Királyságtól. 1918. december 8-án a budapesti kormány dr. Apáthy Istvánt, kolozsvári egyetemi tanárt bízta meg a kelet-magyarországi főkormánybiztossággal. Apáthy helyzete nem volt könnyű, már csak azért sem, mert a román megszálló csapatok megkezdték előrenyomulásukat. A vezetése alatt álló Magyar Nemzeti Tanács és a Sándor József vezetésével működő Székely Nemzeti Tanács december 17-én egyesült, létrehozva ezzel az Erdélyi Magyar Kormányzó Bizottságot. Az újonnan létrejött bizottság kiáltványt fogalmazott meg, önrendelkezési jogot követelve az erdélyi magyarság számára, és nemzetgyűlést hívott össze Kolozsvárra december 22-ére. Az Ellenzék című napilap vezércikkében így írt:

„Jöjjetek el Erdély magyarjai vasárnapra igazságos Mátyás szobra alá, hogy százezer magyar torokkal kiáltsuk ki az egész világnak, hogy mi igazságot és szabadságot akarunk. […] Kétszázezer ember fog összegyűlni vasárnap délelőtt Kolozsvár főterén, hogy hangot adjon huszonhat vármegye magyarsága szavának. Nem fogjuk megfújni a harci riadót, mert harcról, háborúról nincsen szó közöttünk. Mi eldobtuk magunktól a gyilkolás szerszámait és kitártuk karjainkat, hogy szeretettel öleljük lelkünkhöz az egész világot. De élni akarunk. És szabadságot akarunk. Századokig voltunk Ausztria rabszolgái. Most eljött a felszabadulás. Nem akarunk újabb elnyomás alá kerülni. Nem akarunk uralkodni más nemzeten. De nem tűrjük és el nem viseljük, hogy felettünk más nemzet uralkodjon.” 

A román csapatokat vezető Traian Moşoiu tábornok már Kolozsvár megszállását tervezte, s átlépve a fegyverszüneti szerződésben megállapított demarkációs vonalat megüzente Apáthy Istvánnak: ha ellenállás lesz, akkor lövetni fogja a várost! Ilyen körülmények között került sor 1918. december 22-én a kolozsvári (ellen)nemzetgyűlésre, válaszként a gyulafehérvári eseményekre. Dacára minden román akadályoztatásnak Kelet-Magyarország 28 vármegyéje képviseltette magát, s több mint ötvenezren gyűltek össze. A megmozdulás az Ipartestület nagytermében kezdődött, de fő színtere a város központja, a Fő tér volt. Megnyitóbeszédében Apáthy István főkormánybiztos a következőket mondta:

„Legyőzve ellenségeink túlereje által, be kell ismernünk, hogy levertek bennünket! De annyira nem győztek le, hogy a körülöttünk lakó bármely nemzetnek joga volna rendelkezni felettünk.”

A nemzetgyűlés kijelentette továbbá:

„Kelet-Magyarországnak Kolozsvárt 1918. december 22-én összesereglett különböző vallású és fajú népei kijelentik a Wilson-féle elvek értelmében gyakorolt önrendelkezési jogunk alapján, hogy Magyarország keretein belül követelik minden itt lakó nemzet számára a teljes egyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot.” 

A résztvevők között jelen volt – bár a román történetírás nem szívesen vesz tudomást róla – pár román és német képviselő is. Román részről Gheorghe Avramescu azt javasolta, hogy kiáltsák ki a svájci mintájú erdélyi köztársaságot, ám ideája utópisztikusnak bizonyult. Két nappal később ugyanis román mezítlábasok és bocskorosok érkeztek, akik „hódító” seregként vonultak be a katonailag kiürített Kolozsvárra. „Parancsnok úr! Románok! […] A román hadsereg az antant megbízásából lép e földre. Kolozsvár kultúrcentrum. Nem ellenségként várjuk a román hadsereget. A fegyvert letettük” – a Kolozsvári Hírlap címlapján ez volt olvasható aznap. Haller Gusztáv polgármester fogadta a város határában a román megszállókat és átadta nekik a város kulcsait. A Mátyás király téren csupán román részről üdvözölték a bevonulókat, egy román esperes és a helyi románok vezetői. Koréh Endre, a Székely hadosztály tábori lelkésze így emlékezett erre a szomorú napra:

„December 24. Gyászos nap mindörökre Kolozsvár életében. Ma vonultak be Erdély szívébe, Kincses Kolozsvárra, Mátyás és Bocskai szülővárosába az oláh hordák. […] Rongyosak, mocskosak voltak. A hódító sereg legfeljebb hatszáz szalmakalapos, mezítlábas és bocskoros ember. Gherescu tábornok kezében nádbot, tisztjei kifestett képűek. A seregnek alig van fegyvere, négy rongyos ágyút hoznak, de töltényei nincsenek. Tüzérei fején ócska vasfazekak… Lelkünk gyűlölettel telik el e csürhe népséggel, és barátaival, a nyugati államokkal szemben. A természeti világban a parazitákat pusztítani szokták. Az antant hatalmasokká teszi őket!”

Filmhíradórészlet a nagygyűlésről:

https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=5449

(Forrás: Filmhíradók Online, Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum)

Köő Artúr tudományos segédmunkatárs

Történeti Kutatóközpont

Magyarságkutató Intézet

köő artűr
Köő Artúr