Kárpát-medencei együttműködés tudományos alapokon

2019-09-26 19:10:00

 Az egyezség értelmében az Intézet kutatói szabadidejükben előadást tartanak az erdélyi gyermekeknek. Dr. Horváth-Lugossy Gábor, intézetünk főigazgatója és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, az alapítvány létrehozója is azt reméli, hogy a közös munka a nemzetegyesítés egyik állomása lesz, aminek nyomán a fiatalokban megerősödik és később természetessé válik az az érzés, hogy az egész Kárpát-medence a magyarság otthona.

böjte 2
Az együttműködés gondolata Tusnádfürdőn született

Jövő nyáron az anyaországban lesznek gyermektáborok, ahol kutatóink ismeretterjesztő előadásainak segítségével, a fiatalok különböző tudományterületekkel ismerkedhetnek meg, a magyarság történelmén keresztül.

böjte 3
Hamar meglett a közös hang


A főigazgató hangsúlyozta: az Intézet számára nem létezik tabutéma, nincs olyan személy, összefüggés vagy esemény, amit ne kutatnánk, és nincs olyan terület, ahova ne mennénk el. Kiemelte, a tudományos kutatás mellett az intézet missziónak tartja azt, hogy minél több helyen bemutassa felvállalt tudományterületeit, megismertesse az eddigi eredményeket. A munkatársak ennek szellemében rengeteg helyen tartottak és tartanak előadásokat Magyarországon és az egész Kárpát-medencében. Emlékeztetett a tiszacsomai (Kárpátalja) megemlékezésre, az erdélyi előadássorozatra, vagy a délvidéki tanári konferenciára.

böjte 4
Az együttműködés aláírása

Ugyanilyen fontosnak tartja a rokontudatú népekkel való kulturális kapcsolattartás erősítését. Ebben Prof. Dr. Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere folyamatosan jelentős és hatékony erőfeszítéseket tesz. Az általa vezetett minisztérium sorra köti a nemzetközi egyezményeket amelyek után a konkrét feladatok és kulturális együttműködések megkezdődhetnek. Ilyen például oroszországi kulturális együttműködés, vagy a napokban előkészítésre kerülő együttműködési szándéknyilatkozat Magyarország és a Nemzetközi Türk Kulturális Szervezet között. 
A közelmúltban Mongólia részéről is több együttműködési felkérés érkezett, elindult egy iráni kulturális-tudományos kutatási együttműködés, és körvonalazódik egy kazah megállapodás aláírása is.

böjte 1
Kezdődhet a munka