Hadparancs a német nemzetiségiek kényszermunkára szállításáról, 1944. december 22.

2019-12-22 15:05:50

Sztálin már 1943-ban, a teheráni konferencián kijelentette, hogy a háborút követően négymillió német nemzetiségű ember kényszermunkáját kívánja felhasználni országa újjáépítéséhez. Mivel a szövetségesek sem ekkor, sem később nem tiltakoztak a szándék ellen, Sztálin 1944 novemberében parancsot adott arra, hogy készítsék elő a Vörös Hadsereg által „felszabadított”, vagyis megszállt területeken a német ajkú lakosság deportálását. December 16-án született meg az a központi határozat, amely a megszállt területeken élő német nemzetiségű lakosság elhurcolásáról rendelkezett, meghatározva, hogy minden 17 és 45 év közötti férfi, valamint 18 és 30 év közötti nő köteles meleg ruházattal és élelemmel ellátva frontvonalak mögötti munkára jelentkezni. A maximum 200 kilogrammnyi személyes holmi engedélyezése arra utal, hogy a rendelet következtében bevagonírozott és elszállított embereket valóban munkaképes állapotban akarták a táborokba juttatni. A határozat végrehajtási utasításaként adta ki a Malinovszkij, valamint Tolbuhin marsall vezette 2. és a 3. Ukrán Front Katonai Tanácsa a hírhedtté vált 0060. számú hadparancsot, amely a Kárpát-medencei németség munkaképes tagjainak deportálását rendelte el. Jellemző, hogy a hadparancs 1944. december 22-én, az Ideiglenes Kormány felállásának napján jelent meg, a felelősséget ezzel a Dálnoki Miklós Béla által vezetett kabinetre hárítva.

Az elhurcolások lebonyolítását az NKVD osztagai irányították, de bevonták a végrehajtásba a helyi közigazgatási szerveket is. Az egyes körzetekre előre meghatározott fejkvóták voltak, amelyeket attól függetlenül teljesíteni kellett, hogy az adott területen mekkora számú német nemzetiségű ember élt. Nem volt meghatározva, hogy mi alapján lehet valakit német származásúnak tekinteni, nem számított a saját maga által meghatározott identitás, de még az anyanyelv vagy a nyelvismeret sem. Amennyiben egy adott területen kevesebb számú ember jelentkezett kényszermunkára, mint az előre meghatározott létszámkeret, bárkit elvihettek, akire rámondták, hogy német hangzású neve van. Előfordult, hogy minden olyan családot német származásúnak tekintettek, akiknek H betűvel kezdődött a neve, mivel Hitleré is így kezdődött…

Az elcsatolt területeken a magyarajkú lakosságot különös erővel sújtotta a rendelkezés, hiszen a helyi adminisztráció „magyartalanítási” lehetőséget látott a deportálások levezénylésében. Erdélyi településekről tömegesen hurcolták el ekkor a magyarokat a Szovjetunió területére.

A németek kollektív bűnösségét kifejező deportálások elrendelése egyértelműen faji alapon történt – a náci haláltáborok közvetlen árnyékában. 1944. december 28. és 1945. január 10. között a trianoni Magyarország területéről nagyjából ötvenezer embert vagoníroztak be és szállítottak a GUPVI táboraiba többéves kíméletlen kényszermunkára, de a történelmi Magyarország területét tekintve több mint százezer németnek minősített nőt és férfit deportáltak ekkor.

(A megemlékezés a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága által közölt tanulmányokat felhasználva készült.)

 

Dr. Borvendég Zsuzsanna tudományos munkatárs

Történeti Kutatóközpont

Magyarságkutató Intézet

zsuzsa
Borvendég Zsuzsanna