Az elsőként megfigyelt és rekonstruált honfoglalás kori férfi sírból előkerült fémveretes lószerszám története

Honfoglaló őseink életében közismerten kiemelt szerepet játszott lóállományuk: méneseik és hátaslovaik egyaránt. A társadalom különböző rétegeibe tartozó személyek természetesen mind-mind rendelkezhettek lóval, mely az élet számos területén segíthette őket. Akinek pedig lehetősége nyílt rá, bizonyára törekedett arra is, hogy különleges alkalmakkor lovának felszerelési tárgyait kellően díszessé varázsolja, hiszen ez is hozzájárult az egyén helyzetének reprezentációjához.

A lovak irányításához és megüléséhez szükséges eszközök szinte mindegyike lehetőséget kínált a díszítésre. Nyergeiket fémveretekkel és fémszegekkel rögzített fémlemezkékkel, továbbá csontból faragott lapokkal és lemezekkel egyaránt elláthatták. Kengyeleiket nemesfém berakással, zabláikat pedig a hasonló díszítés mellett agancsból vagy bronzból/ezüstből készült oldalpálcákkal is felszerelhették. Természetesen nem maradhattak ki a sorból a lószerszám bőrből készült szíjai sem. Ezek közül a nők által használt, ún. rozettás lószerszámveretek funkcióját báró Nyár Jenő már az 1871. október 29-én feltárt piliny-leshegyi temető 2. sírjának kibontása során felismerte, rámutatva arra is, hogy a lószerszám díszítése nem merült ki csupán ezek alkalmazásában, hiszen a szügyelőt díszíthette a sírból származó 2 db nagyobb, levél alakú ezüstlemez. A közelmúltban igazolást nyert az is, hogy ritkábban ugyan, de a nőknél másfajta, ún. övveret alakú elemeket is felhasználtak díszítésre. A férfiak hasonló veretekkel díszített lószerszámainak felismerése azonban rögösebb utat járt be. Ennek nyilvánvaló oka, hogy a veretek megtévesztően hasonlítottak az öveken használt díszekre, pontos megfigyelések hiányában pedig nem lehetett különbséget tenni közöttük. A veretes lószerszámok létezésének lehetősége már a 20. század elején megfogalmazódott a kutatásban, azonban a rekonstrukciót megalapozó első pontos megfigyelésre csaknem 6 évtizedet kellett várni. 1961 februárjában került elő a Győr-Moson-Sopron megyei Szakony határában egy gazdag, honfoglalás kori férfi sír.  

ciprián
1. Szakony-Kavicsbánya

Sajnos a temetkezés középső részét a kavicskitermelési munkálatok során részben megsemmisítették, azonban szerencsés módon a munkát a leletek előkerülésének hatására felfüggesztették, az esetet pedig Koltai Gyula iskolaigazgató jelentette a Soproni Múzeumnak. Ennek nyomán február 21–22-én Nováki Gyulának lehetősége nyílt a sír földben maradt részeinek szakszerű kibontására. 

ciprián
2. Szakony-Kavicsbánya 1. sír (Nováki Gyula rajza)

Itt váltak láthatóvá az elhunyt lábainak csontjai mellett fekvő lókoponya és lábcsontok mellett elhelyezkedő, nagyon jó állapotban megmaradt lószerszám egyes részletei. Ezekről Nováki a leírás mellett részletrajzot és több fényképfelvételt is készített. 

ciprián
3. Részletfotó az 1. sírban lévő lószerszámok elhelyezkedéséről (Nováki Gyula fotója)

Az előkerült leletek jelentőségét már ő is felismerte, a temető feltárását azonban egyéb elfoglaltságai miatt a honfoglalás korának kiváló kutatója, Dienes István fejezte be. Dienes Novákival együtt már a feltárás első napjának estéjén, március 14-én megvizsgálta az előkerült fémveretekkel díszített, 5–20 cm-es darabokban kiemelt bőrmaradványokat. 

ciprián
4. A sírból előkerült veretekkel díszített bőrszíj maradványai (Nováki Gyula és Dienes István fotója).

Erre szükség is volt, hiszen a földből kikerült szerves anyagok a megváltozott környezeti hatások folytán természetes módon hamarosan állagromlásnak indultak. Dienes a helyszínen készült jelentésében már rögzítette az eredményeket. Megállapította, hogy az elhunytnak „a férfiaknál teljesen szokatlan módon gazdagon díszített lószerszáma” volt. Kiemelte az eltérést a női sírokból ismert rozettás veretektől, rámutatva, hogy azokkal szemben a veretek „az öveknél megismert rendben” sorakoztak, melyek sorába egy-egy nagyobb, „a szíjon túlnyúló kerek veret” ékelődött. Végeiken pedig egy-egy egyforma szíjvég helyezkedett el. Dienes megpróbált magyarázatot is adni a mindaddig hiteles feltárásból nem ismert elem veretdíszes övekkel való hasonlóságára, feltételezve, hogy azt talán egy övből készítették.

A bőrmaradványok és a helyszíni megfigyelések alapján az alábbiakban összegezhetjük a sírban tapasztalt jelenségeket. Közvetlenül a lókoponya jobb oldalán húzódott egy kb. 2,5 cm széles, két szélén valószínűleg beszegett bőrszíj. Ennek végén, megközelítőleg a ló szemfogainál feküdt 1 db pajzs alakú, csúcsával a ló metszőfogai irányába mutató szíjvég (5. kép 1). Ezt követően 2 db keskenyebb övveret alakú (5. kép 4) – csúcsukkal a szíjvég irányába mutató helyzetű – után következett 1 db kisebb kerek veret (5. kép 3), majd ezt követte a lókoponya hátsó része felé 9 db, csúcsával a kerek veret irányába mutató, ugyancsak keskenyebb övveret alakú ezüstdísz. Utánuk 1 db nagyobb kerek veret volt a szíjra erősítve (5. kép 2), majd az övveret alakú díszek iránya 180 fokban elfordult, azok ott már csúcsukkal ellentétesen sorakoztak. Sajnos néhány darab után már nem állapítható meg, hogy pontosan hány is volt belőlük. Minden veret díszített oldalával felfelé nézett. Ezen szíj alatt volt megfigyelhető egy másik, hasonló bőrszíj is, azonban a veretekkel lefelé fordulva. Vége az előzőn túlnyúlva, kissé ívelten, élén álló helyzetben volt, csaknem a ló metszőfogainál. Itt a lókoponya felé eső oldalán volt rászegecselve 1 db szíjvég. Mindkét szíj esetében a kisebb és a nagyobb kerek vereteknél ezekbe merőlegesen becsatlakozó szíjak mutatkoztak, melyek közül az elsőként említett szíj kisebb kerek veretéhez csatlakozón 2 db övveret alakú dísz volt megfigyelhető. A lókoponya hátsó részén és annak végénél az előzőeknél nagyobb övveret alakú díszek helyezkedtek el, csúcsukkal egymás irányába mutató helyzetben, egymástól kb. 6–8 cm-re (5. kép 5-6). További – köztük áttört – darabok főleg a lókoponyától jobbra láthatók.

ciprián
5. A kantáron és szügyelőn felhasznált ezüstdíszek

A temetés menetét tehát a lószerszámok szempontjából az alábbiak szerint rekonstruálhatjuk: a sírban az elhunyt bal lábának végében lévő ló lábvégekre helyezett lófej jobb oldalára tették összehajtva a kisebb övveret alakú és kétféle kerek ezüstveretekkel, illetve szíjvégekkel díszített kantárt, úgy, hogy a homlokszíj és az orrszíj a ló fejétől kifelé mutató helyzetben feküdt. Megközelítőleg olyan helyzetben tehát, mintha az a ló fejére lett volna helyezve, vagy minél könnyebben fel lehetne arra adni. Ezért a zablához csatlakozó része a ló szájánál, a homlokszíj pedig a szemgödör mögötti részénél helyezkedett el. A ló fejének hátsó részére pedig a szélesebb ezüstveretekkel díszített szügyelőt fektették, valószínűleg olyan módon, hogy a díszített oldalával felfelé néző szíjat a ló fejének bal oldalán „U” alakban meghajlították. Mindezeket figyelembe véve, Dienes István útmutatásai alapján készült el a máig ható érvényű rekonstrukció a lószerszámról.

ciprián
6. A lószerszám rekonstrukciós rajza
ciprián
7. A kantár rekonstrukciós rajza

Bő másfél évszázad régészeti kutatásai nyomán mind több részletét sikerül felderíteni őseink mindennapjainak, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy – mint a fentiekben láthattuk – emlékeik napvilágra kerülése esetén azokat szakértő kezek tárják fel és dokumentálják.

 

Felhasznált irodalom

  • Dienes I.: A honfoglaló magyarok. Budapest 1972.
  • Révész L.: Veretekkel díszített lószerszámok a honfoglalás kori női és férfi sírokból. A Hermann Ottó Múzeum Évkönyve XXX-XXXI/2 (1993) 351–416.
  • Révész L.: Aranyszántás Balotán. Budapest–Kiskunhalas 2001.
  • Révész L.: Magyar honfoglalás kori sírok keltezési lehetőségei. Régészeti keltezés – természettudományos keltezés. Arabona 44/1 (2006), 411–440.