Amerikai kézre került az aranyvonat

2020-05-11 08:26:50

1945. május 11-én az amerikai hadsereg kezére került a magyar „aranyvonat”. A lefoglalt vagyontárgyak pontos lajstromát máig nem ismerjük, csak azt tudjuk, hogy az értékek jelentős részét soha nem szolgáltatták vissza.

 Az 1945-ös magyar aranyvonat mögött két különböző történet húzódik meg, amelyeknek utóélete is másként alakult. Az amerikai kézre került felbecsülhetetlen értékű kincs részben a magyar állam tartalékából és muzeális értékeiből, részben pedig a zsidó származású magyar emberek üldözése során eltulajdonított értéktárgyakból állt.

Zsidó honfitársaink a német megszállás után közvetlen életveszélybe kerültek, a deportálások során a családok vagyona német kézre került. 1944 márciusának végén Kurt Becher, egy magas rangú náci tiszt érkezett Magyarországra azzal a feladattal, hogy az ipari létesítményeket és a zsidó származású tehetős családok vagyonát megszerezze az SS részére. Kurt Becher már gyakorlott volt a zsidó gazdasági javak kisajátításában, üldözött családok százai kaptak menekülési lehetőséget tőle annak fejében, hogy önként átadták ingó és ingatlan vagyonukat. A legkifinomultabb módszerei voltak a zsarolásra, arra, hogy a jobb bánásmód ígéretével a szerencsétlen, kiszolgáltatott embereket rávegye értékeik átadására. Sok zsidó család megmenekült így a biztos haláltól, de Bechert nem az életmentés motiválta, hanem a haszonszerzés. Magyarországon is hozzálátott ahhoz, amihez értett: rideg gazdasági érdektől vezérelve szervezte meg Kasztner Rezső segítségével, hogy a leggazdagabb zsidó családokat kimenekítsék az országból, cserébe teljes ipari komplexumok kerültek az SS tulajdonába. De Becher nemcsak az ingatlanokat sajátította ki, előszeretettel gyűjtötte össze az ékszereket, műtárgyakat, érméket, festményeket, bundákat, bútorokat, vagyis mindent, ami pénzzé tehető volt. Elméletileg ezek az értékek is a Harmadik Birodalom háborús költségeinek fedezésére szolgáltak, de Becher gondosan tartalékolt magának is, amiből a háború után prosperáló üzleti vállalkozást indított. Bechert nem vonták felelősségre bűnei miatt, és a magyarországi kommunista hatalom sem volt finnyás: Becher az ötvenes évekre a magyar külkereskedelem egyik legfontosabb partnere lett, a magyar méz- és paprikaexport jelentős hányadára monopóliumot kapott. A német megszállók mellett a nyilas hatalomátvételt követően Szálasi Ferenc hívei is kivették a részüket a rablásokból, és 1944 végére a szovjetek előrenyomulása miatt egyre sürgetőbbé vált az összezabrált értékek kimentése Magyarországról.

 A zsidó vagyonok bevagonírozása mellett Szálasi parancsot adott a magyar nemzeti értékek összegyűjtésére is. Vasúti szerelvényekre került a Magyar Nemzeti Bank tartalékát képező 29 tonna aranyrúd, aranyérmék, a bank részvény-, valamint valutaállománya, platina mérőrúdjai. Összecsomagolták a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank aranykincseit és a közgyűjtemények felbecsülhetetlen értékű műtárgyait, többek között Mátyás Corvináit is. Több részletben indultak el a szerelvények az ország nyugati határa felé, miközben az értékek egyre gyarapodtak, hiszen több múzeumból is begyűjtötték a műkincseket, és a vidéki zsidóság vagyonát is egyesítették a fővárosból indult szállítmánnyal. Január végére még három vagonnyi ezüstnemű is gazdagította az értékeket. Az összesen 77 vasúti kocsit számláló szerelvényeken utaztak katonatisztek, nyilas tisztviselők is, és kísérték a nemzeti vagyont az MNB képviselői családtagjaikkal együtt.

   A vonatok lassan haladtak a feltételezhetően svájci úti céljuk felé. Menet közben többször is fosztogatták azokat, elsősorban az őrzésével megbízott nyilasok igyekeztek maguknak kihasítani valamennyit a zsidóktól ellopott vagyontárgyakból. Toldy Árpád nyilas kormánybiztos drágakövekkel és ékszerekkel megrakodva hagyta el a rábízott vonatot, de menekülés közben francia fogságba esett, és a nála lévő értékeket visszajuttatták Magyarországra. A szerelvények végül az amerikai hadsereg kezére kerültek. A fordulat nem nevezhető szerencsésnek, ugyanis az Egyesült Államok hadizsákmányként tekintett a javakra, annak ellenére, hogy tudták: a vagonok a nácik üldözöttjeitől jogtalanul elvett értékeket, és a nyilasok által elrabolt magyar nemzeti vagyont rejtik.

 Az aranyvonat további története is meglehetősen szomorú. Az amerikaiak nem készítettek leltárt, így a műkincsek egy részét könnyűszerrel széthordhatták a tisztjeik. Arra hivatkozva, hogy nem lehet megállapítani az eredeti tulajdonosokat, később sem voltak hajlandók arra, hogy tárgyaljanak a visszaszolgáltatásról, holott a rakományhoz mellékelve voltak származási dokumentumok is, vagyis az értékek nagy részéről meg lehetett volna mondani, kitől lopták el. A háború után a kárvallottak kérelmezték az amerikai hatóságoktól ingóságaik visszaadását, majd 1946 elején a magyar állam is tárgyalásokat kezdeményezett a nemzeti aranykincs és muzeális értékek visszaszolgáltatásáról. Az ország aranytartalékát, illetve az állami műkincsek többségét végül 1947-ig több részletben átadták a kormánynak. 1946 augusztusában hazaérkezett az MNB 32 tonna aranykészlete, amely így az új pénznem, a forint bevezetésének fedezetéül szolgálhatott. A népirtás szörnyűségeit túlélt zsidóság azonban nem látta viszont elszállított értékeit. Ma sem tudjuk megbecsülni ennek a vagyonnak a nagyságát. 1948-ban egy New York-i galériában elárverezték a műtárgyak javát, de felbukkantak festmények Ausztriában is, amelyeket kárpótlás címén adtak át az amerikaiak, hivatkozva arra, hogy a magyarországi államosítások jelentős osztrák tulajdont is érintettek.

 Ennyi év távlatából is nehéz érzelmek és indulatok nélkül gondolni az aranyvonat történetére, hiszen a győztes fél a nácizmus áldozatainak vagyonát tekintette hadizsákmánynak. Ugyan később több árverést is rendeztek, amelynek bevételét amerikai zsidó szervezetekhez juttatták, de ebből kevés pénz jutott vissza Magyarországra a túlélőkhöz, vagy az áldozatok leszármazottjaihoz. Ezzel együtt mégis azt mondhatjuk, hogy talán ez volt a kedvezőbb forgatókönyv hazánk számára. A Vörös Hadsereg hadizsákmányaként a Szovjetunióba szállított műkincsek java máig nem került vissza hozzánk.

Dr. Borvendég Zsuzsanna, tudományos munkatárs

Történeti Kutatóközpont

Magyarságkutató Intézet

zsuzsa
Borvendég Zsuzsanna