85 éve született Kara György orientalista professzor

2020-06-23 14:24:51

Kara György 1935. június 23-án született Budapesten, Katulics György néven. Apja lakatos és gépkocsivezető volt, édesanyja előbb háztartásbeli, majd gyári munkás. Életútjának különlegességét mi sem bizonyítja jobban, hogy rajta kívül valószínűleg nemigen akad olyan ember, aki világhírű filológus lett, annak ellenére, hogy az elemi iskola első osztályában megbukott. Ez persze az ő esetében nem a képességek szerény mivoltát mutatja, hanem ellenkezőleg, túlságosan értelmes volta miatt nem illeszkedett be egyből megfelelően az iskolarendszerbe. Egyébként már iskolás kora előtt elsajátította az írás-olvasás tudományát. Középiskolásként pedig már az ázsiai írások után kezdett el vonzódni. Elkezdett járni az Országos Széchényi Könyvtárba, ahol először Kőrösi Csoma Sándor tibeti nyelvtanát és szótárát forgatta előszeretettel, majd később egy kínai nyelvű Bibliát. Anekdotaként szokta emlegetni, hogy amikor először próbálkozott a kínai nyelvű Biblia olvasásával egy kínai-orosz szótár segítségével, majdnem egy óra után jött rá, hogy fejjel lefelé tartja szöveget. Középiskolai tanulmányait 1953-ban fejezte be. Érettségi után felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, ahol tanára volt többek között Ligeti Lajos, Németh Gyula és Csongor Barnabás. Orientalisztikai tanulmányai során a fő szakterületének számító mongol mellett tanult egyebek között kínai, tibeti, klasszikus ujgur és mandzsu nyelvet is. 1958-ban diplomázott az egyetemen. Pályatársa, Róna-Tas András így méltatta tehetségét: „Ritka kivételnek számított, hogy az ötvenes években valaki, különösen a keleti filológiai szakokon egyszakos lehetett. Kara már akkor feltűnő tehetségével vívta ki ezt a lehetőséget.”

 

Diplomája megszerzése után az ELTE-n, a Belső-ázsiai Tanszéken kapott gyakornoki állást. 1961-ben doktori fokozatot szerzett, disszertációjában az XVII. században létrehozott szojombó-írással készült mongol szövegek elemzésével foglalkozott. Ezzel az írással elég kevés szöveget jegyeztek le, de kultúrtörténeti jelentőségét az adja, hogy szövegkezdő írásjele az áhított függetlenség jelképe lett a kora XX. századi mongol teokratikus állam idején, és ma is szerepel Mongólia zászlaján és címerén. Kara tudományos pályájának következő lépcsőfoka az 1967-ben elnyert nyelvtudományi kandidátusi cím volt, amelyet egy kelet-mongol énekmondó énekeit és nyelvét leíró-elemző munkával szerzett meg. 1975-ben a Leningrádi Állami Egyetemen megvédett A mongol írásrendszerek története című disszertációja egyben a magyar akadémiai doktori címet is garantálta számára. 1978-ban kapta meg a professzori címet. 1974-1999 között a Belső-ázsiai Tanszék vezetője volt, ezenfelül 1980-1988 között ő volt a feje az Orientalisztikai Tanszékcsoportnak is. 1975-1999 között az MTA Altajisztikai Kutatócsoport vezetőjének tisztségét is betöltötte. 1988 óta professzori kinevezéssel rendelkezik a bloomingtoni Indiana Egyetemen is, ahol Sinor Dénes vezetésével virágzott fel Belső-Ázsia kutatása, amely jelenleg a Közép-Eurázsia Tanszéken folyik tovább az egyetem Globális és Nemzetközi Tanulmányok Intézetében.

 

Először 1957-ben, ötödéves egyetemistaként járt Mongóliában Róna-Tas Andrással és Kőhalmi Katalinnal. Abban, hogy ez a kutatóút létrejöhetett, nagy szerepet játszott az, hogy az egyik legnevesebb mongol filológus, Rincsen előző évben az ELTE-n védte meg nyelvészeti disszertációját, és ennek révén Mongólia első akadémikusai köré kerülhetett. Rincsennel azonban nemcsak szakmai kapcsolatba került Kara, hiszen 1958-ban Ulánbátorban felségül vette Rincsen Sindzsa nevű lányát. Az első Mongóliai kutatóutat számos további követte, néhányszor megfordult a Kínai Népköztársasághoz tartozó Belső-Mongóliában is. 1967-68-ban Leningrádban (ma: Szentpétervár) a Szovjet Tudományos Akadémia Orientalisztikai Intézetében volt vendégkutató. Ennek az időszaknak jelentős termése a Mongol nomádok könyvei című monográfiája, amely nemcsak oroszul jelent meg Leningrádban, hanem később angolul is az Egyesült Államokban.

 

További művei közül említést érdemel a franciául kiadott kandidátusi dolgozata (Chants d’un barde mongol), valamint a Mongol-magyar kéziszótár, amelynek a nagyfokú filológiai alaposságon kívül az is erénye, hogy megadja a modern mongol (halha) címszavak klasszikus formáját is (latinbetűs átírással). Ő állította össze A mongol irodalom kistükre című antológiát. Peter Ziemével hosszú ideig együttműködött a Berlinben őrzött turfáni kéziratok ujgur nyelvű szövegeinek feldolgozásában és kiadásában. Klasszikus mongol nyelvű buddhista szövegek lefordítása mellett más nyelvből is végzett fordításokat, a Tibeti halottaskönyvet éppúgy átültette magyarra, mint ahogy evenki meséket is. Ezeken felül, kiadta Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában őrzött mongol és mandzsu kéziratok és fanyomatok katalógusát is.

 

Számos magyar és külföldi tudományos társaság tagja. 1998-ban megkapta a mongol Sarkcsillag Érdemrendet, 1999-ben a német Alexander von Humboldt Kutatói Díjat. Mongóliai elismertségét jelzi az is, hogy mongolosított néven, Khardordzsként tarják számon.

 

2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, székfoglalója a mongol írásbeliség történetének vázlata volt Hit, hatalom és írás a mongol világban címmel. 2005-ben vonult nyugdíjba az ELTE-től. Mivel az Egyesült Államokban nincsenek életkori okból származó adminisztratív akadályok, a bloomingtoni Indiana Egyetemen mai napig aktívan végzi professzori munkáját. Munkához való hozzáállását jól kifejezi az is, ahogy arról a 80. születésnapján készült interjúban nyilatkozott, nevezetesen, hogy az embernek mindig kell terveket készítenie, függetlenül attól, hogy már nem lesz elég ideje megvalósítani őket. Remélhetőleg Kara György professzornak még sok terve megvalósítására adatik elég idő. Azonban az eddigi munkássága alapján is már bizonyosan kijelenthető, hogy nagy jelentőségű életművet fog maga után hagyni.

 

(A kiemelt kép forrása: terebess.hu )

Tóth Zsolt, tudományos segédmunkatárs

Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpont

Magyarságkutató Intézet

Tóth Zsolt
Tóth Zsolt