1978. január 6-án történt az Egyesült Államokból hazatérő Szent Korona és a koronázási jelvények ünnepélyes átadása a Parlamentben

2020-01-06 08:15:17

A Szent Koronát és a koronázási jelvényeket a második világháború idején több évszázados hagyományoknak megfelelően két országos koronaőr (Perényi Zsigmond és Radvánszky Albert bárók), valamint a Koronaőrség védte. A háború idején a Koronát rövidebb időre többször elrejtették, tartós biztonságba helyezésével a kormány és a koronaőrök azonban csak 1944 őszén kezdtek foglalkozni. Külföldre szállítása ekkor még fel sem merült. Fontolgatták a gróf Esterházy Móric csákvári kastélyában, a Magyar Nemzeti Bank veszprémi sziklatrezorjában, vagy a Pannonhalmi Apátságban történő elhelyezést, és azt is, hogy elássák valahol a Budai Várban. Végül az utóbbi mellett döntöttek.

Lakatos Géza miniszterelnök, a koronaőrök és a Koronaőrség parancsnoka 1944 október elején úgy határoztak, hogy a Koronát a Koronaőrség épületének szenespincéjében rejtik el, ahol egy vízhatlan katonai ételhordó ládába helyezve el is ásták. A Koronaőrség nagy része azonban továbbra is úgy tudta, hogy a Korona a többi jelvénnyel együtt a ládában van, ezért a német puccs idején, október 15-én csak ezt csempészték ki a Várból és vitték Veszprémbe. A koronázási jelvények akkor kerültek ismét egy helyre, amikor a hatalomra került Szálasi Ferenc kijelentette, hogy esküjét a Szent Koronára akarja letenni. Az eskütétel után a regáliákat – a palást kivételével, amit Pannonhalmára szállítottak – a Szent Jobbal együtt Veszprémbe vitték, majd a kormány rendelkezése értelmében – a koronaőrök tudta nélkül – Kőszegre, onnan egy rövid időre a közeli Velemre, ahová a palástot is utánuk hozták, végül ismét Kőszegre.

A Koronaőrség tagjai 1945. március végén itt rakták teherautóra az inszigniákat a Szent Jobbal együtt, és elhagyták az országot. Augsburg, Mürzsteg, Mariazell és Schloss Kammer érintésével elértek Mattsee-be, ahol a palástot és a Szent Jobbot Anton Strasser helyi apát gondjaira bízták, a koronát, az országalmát és a jogart egy kettéfűrészelt benzineshordóba rejtve elásták, a kardot pedig maguk őrizték tovább Zellhofban. A nemzeti ereklyéket menekítő Koronaőrség tagjait itt tartóztatták le a 7. amerikai hadsereg katonái. A Szent Jobbot hamarosan visszajuttatták Magyarországra, így 1945. augusztus 20-án a hagyományos körmenetet már megtartották vele a Bazilikánál, a felségjelvényeket azonban 1945 júliusában Heidelbergbe, onnan a Német Birodalmi Bank frankfurti páncéltermébe, majd az amerikai hadsereg wiesbadeni műkincsgyűjtő központjába, azután a müncheni műkincsraktárba, ismét Frankfurtba, végül 1951 augusztusában Friedbergbe, az Európai Főhadiszállásra szállították. 1952. október elején már felkészítették őket Amerikába szállításukra, de csak 1953. március 11-én tették hajóra egy titkos akció keretében. A jelvényeket megérkezésük után a Kentucky állambeli Fort Knox katonai erődítményben helyezték el, ahol egészen visszaszolgáltatásukig, 1978-ig őrizték.

A magyar restitúciós bizottság vezetője, Hahn Sándor a koronázási ékszereket 1946-ban azonosította Münchenben, és indítványozta hazaszállításukat. A Nagy Ferenc vezette koalíciós kormány azonban a hadi és politikai helyzet tisztázódásáig kérte ennek elhalasztását, megoldásként Mindszenty József bíboros javaslatára felmerült a klenódiumok vatikáni elhelyezése is. 1950 szeptemberében a Rákosi-rezsim hivatalosan visszakövetelte a Koronát, amit Washington a kétoldalú kapcsolatok megromlására hivatkozva elutasított. A fagyos amerikai-magyar viszony még sokáig nem tette lehetővé a kérdés megoldását, a magyar állam hosszú ideig még azt sem tudta biztosan, hogy pontosan hol őrzik nemzeti ereklyéinket. 1956-ban Ausztrián, illetve a Vatikánon keresztül igyekeztek információt szerezni, de sikertelenül. Az 1960-as évek közepén Szilágyi Béla magyar külügyminiszter-helyettes (1963–1970) kérte a budapesti amerikai ideiglenes ügyvivőt, hogy a koronaékszerek hollétéről tájékoztassa. Ettől kezdve a folyamatosan javuló kétoldalú kapcsolatok egyik kulcskérdésévé vált a Korona ügye. Az amerikai sajtóban 1969-től kezdődően rendszeresen lebbentek fel hírek a magyar korona visszaszolgáltatásának lehetőségéről, noha amerikai részről ennek még 1976 végén sem volt reális esélye.

A jég Gerard Ford elnöksége (1974–1977) idején tört meg, aki hivatalosan már nem zárkózott el a tárgyalások elől, döntést azonban nem mert hozni. Az elnökválasztások idején ugyanis szüksége volt azoknak az emigráns köröknek a szavazatára is, akik a Korona visszaadását ellenezték, mert a Magyar Népköztársaságot nem tartották méltónak a Szent Korona birtoklására, ugyanakkor a kérdés összefüggött a keleti nyitás külpolitikai problémakörével is.

Végül a Fordot elnöki székében váltó Jimmy Carter (1977–1981) 1977. szeptember 13-án aláírt elnöki utasításában kinyilvánította, hogy az USA jelezni fogja Magyarország számára, hogy hajlandó a koronázási ékszereket átadni. Ennek megfelelően 1977 októberében megkezdődtek a tárgyalások Philip M. Kaiser budapesti amerikai nagykövet (1977–1980) és Nagy János magyar külügyminiszter-helyettes (1971–1984) között. Nem sokkal később, 1977 decemberében Kovács Éva palástszakértő és Szvetnik Joachim ötvös-restaurátor Fort Knoxba utazott, hogy a koronázási ékszereket megvizsgálja és állapotukat felmérje. Ekkor készültek az első színes fotók a regáliákról, amelyeket magyar szakértők lényegében ekkor vehettek először alaposabb vizsgálat alá. Noha a koronaékszereket Heidelbergben, Wiesbadenben és Münchenben is többször lefényképezték, hazai tudósok csak Joe Kelleher nyomtatásban is megjelent Szent Koronáról írt doktori disszertációjának fotói alapján tudták tanulmányozni a Koronát, valamint Petrás István az 1938-as emlékév során készült fényképein, amelyek 1977-ben az azonosításban is fontos szerepet játszottak.

Az inszigniák visszaadását azonban az amerikai kormányzat feltételekhez kötötte. Mindenekelőtt hangsúlyozták, hogy a koronázási jelvényeket nem a magyar kormánynak, hanem a magyar népnek adják vissza, ragaszkodtak kiállításukhoz, és ahhoz is, hogy az átadáson Kádár János ne legyen jelen, noha Nagy János külügyminiszter-helyettes visszaemlékezése szerint ez Kádárnak nem is állt szándékában.

A koronázási jelvényeket 1978. január 4-én indították útnak Fort Knoxból, s a következő napon, január 5-én éjjel érkeztek magyar földre a második számú elnöki különgép, az Air Force Two fedélzetén. A palástot egy korábban őrzése céljából méretre készíttetett, légmentesen záró fémtartóban szállították haza, míg az ékszereket külön becsomagolva az 1939 óta használt ládában. Ekkor kaptuk vissza a régi koronaládához tartozó, a felnyitások, inspekciók történtét dokumentáló iratokat is.

Az ékszereket a repülőtérről a Parlamentbe szállították, ahol másnapig egy magyar és egy amerikai diplomata állt jelképesen őrséget mellettük, a helyszínt pedig a Kormányőrség biztosította. A klenódiumokat a következő napon, január 6-án Cyrus Vance amerikai külügyminiszter (1977–1980) adta át hivatalosan az Országgyűlés elnökének, Apró Antalnak (1971–1984) ünnepélyes keretek között a Parlament Kupolatermében.

A Szent Korona közel 33 évnyi távollét után tért vissza Magyarországra. Elhelyezésének és őrzésének kérdését a Magyar Köztársaság Országgyűlésének 2000. évi I. törvénye szabályozta újra, amely őrzési helyeként a Parlament épületét jelölte ki.

Dr. Teiszler Éva tudományos munkatárs

Történeti Kutatóközpont

Magyarságkutató Intézet

teiszler
Teiszler Éva