1095. július 29-én hunyt el Szent László király

2020-07-29 14:17:32

Lovag és király volt, majd szent lett. Mátyásig a legnépszerűbb magyar uralkodó volt. Ám 1040 körül, amikor az apjának menedéket adó Lengyelországban világra jött, Géza nevű bátyja után másodikként, ebből vajmi keveset lehetett sejteni. Természetesen I. (Szent) László királyunkról van szó, aki 925 évvel ezelőtt e napon hunyt el.

Vazul három fiát, Leventét, Andrást és Bélát még István űzte el az országból. László Béla és a Piast-házi Richeza házasságából született. Gyermek volt, amikor apja 1047 után családostól hazatért. Életét nagybátyja és apja, I. András és I. Béla testvérviszálya árnyékolta be, ami I. András fia Salamon és I. Béla két fia, I. Géza és I. (Szent) László (1077–1095) nemzedékén is folytatódott. Az András- és Béla-ág viszályát Béla fiainak testvéri összetartása ellensúlyozza, bár 1064 és 1071 között Béla fiai békében éltek királyi unokatestvérükkel, miután Géza megkapta az ország egyharmadára kiterjedő hercegséget.

E korszakból 1068 hadi eseményei emelkednek ki, amikor az úzok (nyugati oguzok) Magyarország keleti részét dúlták, míg végre Kerlésnél a király és a hercegek serege utol nem érte őket. A Képes Krónika a kerlési győzelem kapcsán így regéli el László és a leányrabló kun mondáját. „Végül Szent László herceg megpillantott egy pogányt, aki lova hátán egy szép magyar leányt hurcolt magával. A herceg azt gondolta, hogy az a váradi püspök lánya, és bár súlyosan megsebesült, mégis gyorsan üldözőbe vette Szög nevű lován. Már-már elérte, és lándzsájával csaknem le is szúrta, de nem sikerült neki, mert sem az ő lova nem vágtatott gyorsabban, sem amazé nem maradt le, hanem karnyújtásnyi távolság maradt lándzsája és a kun háta között. Odakiáltott hát a leánynak: »Szép húgom! Ragadd meg a kunt az övénél, s vesd a földre magad!« Az meg is tette. Amikor László herceg távolról a földön fekvőre szegezte lándzsáját, és meg akarta ölni, erősen kérte őt a lány, ne ölje meg, hanem bocsássa el. Ebből is látszik, hogy nincs hűség az asszonyokban, mert bizonyára kéjvágyból akarta őt megmenteni. A szent herceg azután sokáig birkózott vele, míg átvágván az inát, megölte. Ám az a leány nem is a püspök lánya volt.”

Szent László és a leányrabló "kun" küzdelme Székelyderzs (Székelyföld) templomának falfreskóján.
Szent László és a leányrabló "kun" küzdelme Székelyderzs (Székelyföld) templomának falfreskóján. A kép forrása.

A király és a hercegek viszálya 1071-ben lángolt fel újra, immár véglegesen. Mindkét fél döntő összecsapásra készült, és külföldi segítség után nézett. 1074. február 26-án a király serege átkelt Kemejnél legyőzte Géza kisebb haderejét. A herceg Vác felé menekült; itt várta őt László a cseh-morva erősítés élén. A március 14-én, Mogyoródnál vívott csata a hercegek győzelmét hozta. A csatában odaveszett Salamon főhatalma; Magyarország világi és egyházi előkelői Gézát választották királlyá.

A bukott király annak reményében, hogy sógora, IV. Henrik német-római császár visszasegíti őt trónjára, 1074 nyarán hűbéresküt tett sógorának. Azonban I. Géza mindenfajta alávetési törekvést elhárított Magyarország felől. Országlása elején átadta Lászlónak a hercegi harmadot; osztozásuk kivételesen nem gyengítette, hanem erősítette testvéri köteléküket. Géza ugyanakkor belátta, hogy uralma csak akkor válhat kifogástalanná, ha lemond Salamon, és ő marad az egyedüli törvényes király. Hosszas tárgyalássorozat indult, amely alatt 1077 áprilisában hirtelen elhunyt Géza [másik nevén Magnus] király.

„Magnus király halálának hírére Magyarország nemeseinek teljes sokasága öccséhez, Lászlóhoz gyűlt, és általános egyetértésben egyhangúlag, és közös akarattal megválasztotta őt az ország kormányzására, sőt valósággal kényszerítette rá nagyon szenvedélyes és sürgető kérésekkel.” László megkoronázásának székesfehérvári helyszíne nem lehet kérdéses, csupán a szertartás ideje. A krónika, de a Szent László-legenda is azzal tompította utólag az uralmi jogalap kérdésének élét, hogy Salamon király lemondása (1081) előtt nem számol I. László királlyá koronázásával. Ám a korabeli források (pénzveret, törvény előszava, a pápa levele) arról tanúskodnak, hogy László nem várt 1081-ig; kézenfekvő arra gondolnunk, hogy I. Géza váci sírba tétele után nem sokkal, talán 1077 májusában került sor a szertartásra a Szűz Mária Bazilikában. A főhatalom immár végleg átháramlott I. Béla ágára.

A gyors uralkodóváltás Salamon német hűbérvállalása felett is ítéletet mondott. László fényes bizonyítékát adta rátermettségének. Követte bátyja külpolitikai irányvonalát, vagyis fenntartotta a bizánci szövetséget, de egyértelművé tette, hogy nem lesz a Szentszék vazallusa sem. Bátyja példáját követve László sem törekedett végső leszámolásra unokatestvérével, ehelyett egyre erősebb nyomást gyakorolt rá, hogy önként váljék meg trónjától: 1078/1079 telén elragadta Mosont és környékét, Salamon mozgástere Pozsony vidékére korlátozódott. Uralmi területével együtt zsugorodott össze lelki ereje is. Amikor látta, hogy Henrik nem az ő ügyét karolta fel, hanem saját császári koronázására összpontosított, királyi ellátás fejében lemondott a trónról. I. László Magyarország egyedüli törvényes királya lett. Ekkor mehetett végbe az újabb, immár „problémamentes” székesfehérvári koronázás.

Szent Lászlónak a győri székesegyházban őrzött fejereklyetartója
Szent Lászlónak a győri székesegyházban őrzött fejereklyetartója. A kép forrása.

Úgy tűnt, hogy az ekkor 28 éves Salamont végleg megtörte az évtizedes trónviszály, de ez az állapot talán egy évig sem tartott. Összeesküvést szőtt, és László életére tört. A király még idejekorán leleplezte, s börtönbe vetette. Visegrádi fogságából nem mindennapi esemény szabadította ki. 1083 nyarán napirendre került István szentté avatása. A Hartvik püspök-féle legendaszerkesztmény így ír az első király csodatételéről. „Mikor a test felemelésével hiába próbálkoztak, egy Karitas nevű, a bökénysomlyói Szent Üdvözítő egyház mellé zárt apáca, aki az akkori közvélemény szerint igen híres életű volt, égi kinyilatkoztatásban részesülvén értesítette a királyt, hogy hiába igyekeznek, a szent király földi maradványait nem vihetik át, amíg Salamont a börtön rabságából ki nem eresztik, s a szabadsággal meg nem ajándékozzák. Elővezették hát őt a börtönből, és megismételték a háromnapos böjtöt. Amikor harmadnapon a szent maradványok átviteléhez kezdtek, oly könnyedén emelték fel a koporsóra nehezedő hatalmas követ, mintha súlya se lett volna.”

Az első Székesfehérvárott celebrált szentté avatások több okból kifolyólag is méltók figyelmünkre. Elsőként azért, mert a Szűz Mária Bazilika királykoronázó és (igaz, akkor még nem jellemző) dinasztikus temetkezési helye István király és Imre herceg felemeltetése révén új vonással gazdagodott, s ezáltal az állami-szakrális szerepkör a lehető legmagasabb szintre emelkedett. De azért is, mert László itt adta tanújelét annak, hogy félretette öröklött családi sérelmét, amit nagyapja megvakítója iránt táplálhatott. A legenda itt idézett szövegrésze pedig azért is érdekes, mert egyfajta burkolt, utólagos bocsánatkérést sejtet, amivel László tartozott Salamonnak, elvégre Gézával együtt mégiscsak ő mozdította el hatalmából a legitim királyt. Az új szabadság nem hatotta meg Salamont, aki 1085-re az úzokat uszította Magyarországra, míg végül 1087-ben esett el egy balkáni hadjárat során, avagy elbujdosott és az isztriai Polában élte hátralevő napjait; felesége mindenesetre 1088-ben újra férjhez ment.

László figyelme ezután délnyugatra fordult. 1088-ban elhunyt sógora, Zvonimir horvát király, emiatt a Tengermelléket véres belvillongások szabdalták. Ilona, az özvegy királyné 1090-ben bátyjához fordult, aki erre 1091 tavaszán átkelt a Száván, és néhány hét leforgása alatt elfoglalta Horvátországot, Tengerfehérvárral bezárólag. Dalmácia birtokbavételére már nem maradt ideje, mert hírül vette, hogy Kapolcs vezér nomádjai betörtek Erdélybe. A király unokaöccsét, Álmost tette meg horvát királlyá, majd gyorsan visszafordult, és a Temesközben érte utol a zsákmányokkal, foglyokkal gazdag támadókat. Fényes győzelmet aratott, a nomád seregből alig maradt, aki hírt vihetett övéinek.

László 1093-ban lengyel belviszályba avatkozott bele, leleményes diadalt aratva. „Három hónapig ostromolták Krakkó várát a magyarok. Időközben az ostromlottak és az ostromlók is éhezni kezdtek. A király és a főemberek azt kérték minden magyartól, hogy az éj leple alatt mindenki egy-egy csizmaszár földet hozzon. Ebből a földből a vár előtt egy nagy dombot raktak, s a tetejét liszttel borították be. Az ostromlottak látták, hogy az ostromlóknak bőven van élelme, és sokáig maradhatnak a vár alatt, feladták a várat a királynak, s az ő akarata szerint békét kötöttek.” 1095 nyarán cseh földre indult igazságot tenni, amikor július 29-én hirtelen meghalt. Az általa alapított váradi egyházban temették el.

„Természeti adottságaiban pedig az isteni irgalom különös kegyelme a kiválóság kiváltságával a közönséges emberi értékek fölé emelte. Mert erős volt keze, tetszetős külseje, és miként az oroszlánnak, hatalmas lába-keze, óriási termete, vállal kimagaslott a többi ember közül. Így árasztotta el őt az adományok teljessége, és ez már testileg is méltóvá nyilvánította a királyi koronára. Ám mikor látta, mily kitüntető javakkal dicsekedhet, nem fuvalkodott fel gőgjében… jóságos volt indulatában, megfontolt a tanácskozásban, igazmondó a beszédben, állhatatos az ígéretben, igazságos az ítéletben, derűs a korholásban… ezért az igazság szigorát az irgalom szelídségével mérsékelve olyannak mutatkozott, hogy alattvalói inkább szerették, mint félték.” Szükség is volt a kegyelemre, hiszen második törvénykönyve kegyetlenül torolta meg a vagyon elleni vétséget. „Ha valamely szabadot vagy rabszolgát lopáson érnek, akasszák fel. Ha pedig, hogy [a tolvaj] megmeneküljön az akasztófától, a templomba menekül, kihozván őt a templomból, vakítsák meg.”

A különböző írott emlékekből tehát színes királyképmás tárul elénk. Ehhez még egy kevéssé ismert adalékot is érdemes felidézni. I. András király kisebbik fia, Dávid herceg, aki semmifajta hatalmi vágyat nem mutatott, nyugodtan élhetett rangja szerint az országban. 1090 táján László beleegyezésével bőkezű adományt tett az atyja által alapított tihanyi Szent Ányos monostor javára.

Árpád-házi király nem származott Lászlótól, mégis egy jelentős uralkodó őse lett. Leányát, Piroska császárnét az ortodox egyház ma Szent Eirénéként tiszteli, és tőle született I. Mánuel bizánci császár, akinek udvarában egy ideig a későbbi III. Béla király (1172–1196) nevelkedett. 

Szent László leánya, Piroska - Szent Eiréne császárné - ábrázolása a Hagia Sophia (Konstantinápoly) székesegyházban.
Szent László leánya, Piroska - Szent Eiréne császárné - ábrázolása a Hagia Sophia (Konstantinápoly) székesegyházban. A kép forrása. 

Nem véletlen, hogy László kanonizálását ő kezdeményezte: az Árpádok körében élő kultuszt egyesítette a bizánci tisztelettel, amely az apja emlékét ápoló Piroskáról fiára, Mánuelre szállt, míg végre Lászlót 1192. június 27-én szentté avatták. Az sem véletlen, hogy a Szent László fejereklyetartóján látható, bölcsességet és tekintélyt sugárzó képmás valójában III. Bélát ábrázolja!

László emlékét főleg a Partium és Erdély ápolja: a középkori freskók előszeretettel ábrázolják a leányrabló „kun” harcossal vívott küzdelmét. A népmondák a tordai hasadék és a gyógyító fű történetét is megőrizték; és azt a csodás diadalát, amit századok múltán aratott a székelyeket szorongató tatárok felett, amikor fején aranykoronával, kezében félelmetes csatabárdjával aprította az ellent a holtában is győzedelmes Szent László király.

 

Dr. Szabados György, igazgató 

László Gyula Kutatóközpont és Archívum 

Magyarságkutató Intézet

szabados
Szabados György