1944/45 folyamán a Vörös Hadsereg sok százezer honfitársunkat ejtette foglyul és szállította a Szovjetunió távoli kényszermunkatáboraiba. Máig nem ismerjük az áldozatok pontos számát, de becslések szerint 700–900 ezer magyar ember ismerhette meg ekkor a kommunizmus legkegyetlenebb valóságát. A később Gulág szigetvilágként elhíresült lágerrendszer kiépítése 1918-ban kezdődött Lenin és közvetlen elvtársai kezdeményezésére, ahová a kiépülő totális állam vélt és valós ellenségeit, valamint az osztályszempontok alapján megbélyegzett milliókat kívánták deportálni. 


200 éve ezen a napon született Joannovics György, nyelvész, újságíró, szerkesztő, vallás- és közoktatási államtitkár, országgyűlési képviselő, valamint a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Joannovics György 1821. november 24-én Temesváron egy Macedóniából származó bánsági román család tagjaként látott napvilágot. Felmenőinek eredeti neve Kaliva volt; édesapja a letelepedés után vette fel helyette a Ioanovici vezetéknevet – ez változott később Joannovicsra – majd királyi adomány útján 1800-ban a család magyar nemességet szerzett.


A koronázási jelvények 1929-es leltározásának alkalmát megragadva „a koronázási felszerelési tárgyakat, amelyek a Szent Korona mellett őriztetnek” 1929. november 21-én ideiglenesen átadták a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Osztályának. Ezek szakmai leltározását Hóman Bálint és Varjú Elemér akadémikusok, a múzeum főigazgatója, illetve a Történeti Osztályának igazgatója végezte. A megállapításaikról 1929. november 23-i dátummal jegyzőkönyv készült, amelyet a két akadémikus írt alá.[1]


Százhetvenhárom esztendővel ezelőtt, 1848. november 17-én a Galíciában állomásozó császári-királyi 8. Coburg-huszárezred egyik lefegyverzett századát küldték gyalogosan vissza Magyarországra, addigra ugyanis az ezred java már öntevékeny módon hazatért, hazát védeni. 1848 őszén, Kossuth gyújtó hangú szózatára a Galíciában és Csehországban állomásozó, magyar legénységű császári-királyi huszárezredek állományából számosan tértek haza, hogy a honvédsereg kötelékében küzdjenek.


Goldziher Ignác arabista, sémi filológus hatalmas életműve már életében is, és azóta is nemzetközi elismerésnek örvend – ezt bizonyítja az MTA Keleti Gyűjteményében őrzött 13700 levél is, melyeket kora jelentős arabistái, sémi filológusai, vallástörténészei írtak hozzá –, a magyar orientalisztikát az élvonalba emelte. Különleges munkásságának, mely máig a Keletre nyitás egyik legszebb példája, kulcsa a vallások és kultúrák fejlődésének összehasonlító vizsgálata, s az egyetemeségre törekvés: hogy a Közel-Kelet kultúrtörténetének minden aspektusát, a néprajzot, egyetemes történelmet, nyelvészetet, a biblia- és vallástudományt felölelje.


Az 1938. november 2-i első bécsi döntés eredményeként véráldozat nélkül tért vissza a magyar Szent Korona fennhatósága alá a Felvidék déli, magyarok lakta része, ahova a Magyar Királyi Honvédség csapatai november 5. és 10. között vonultak be. November 11-én, pénteken került sor a felvidéki bevonulás legmagasztosabb ünnepélyére Kassán, ahol szinte egy gombostűt sem lehetett leejteni, annyi ember várta a kormányzót.

A város virág- és zászlóerdőben pompázott, s a különvonatokon és autóbuszokon számtalan anyaországi magyar is érkezett.


Mostanában aki ad magára, az legalábbis kemény, de inkább kőkemény. Aki pedig jutni akar valamire, az durva és könyörtelen. Ezek a tulajdonságok értékként jelentkeznek: az ide tartozó kifejezések nem hiányozhatnak napjaink divatos közléseiből. Egy valamirevaló filmcím, műsor vagy filmajánló, egy reklám, de még egy híradós tudósítás sem engedheti meg magának, hogy erőtlennek, gyengének lássák: erősnek és keménynek kell lennie.


„Tényleg semmi sem történt? Évek óta azon gondolkozom, ha még valaha a történetben az igazság szóhoz jut, mit fognak mondani arról az időről, ami ezerkilencszázötvenhatot követte, azokról az emberekről, akik zenét komponáltak, és képeket állítottak ki, és színpadon játszottak, jóízűen ettek és ittak ahelyett, hogy fogukat csikorgatták volna. Nem írni több, mint írni. Ahelyett, hogy elvonultak volna kapálni és fát vágni, édes volt nekik az érvényesülés és a pénz.


Bán Aladár költő, műfordító, irodalomtörténész, folklorista 1871. november 3-án született Várpalotán. Nagyformátumú tudósember volt, aki szívén viselte, hogy a magyarság ápolja a kulturális kapcsolatokat a rokonnak tekinthető népekkel, és minél jobban megismerje azok népi, nemzeti kulturális kincseit. Mindezt függetlenül attól, hogy e népek a magyarsággal milyen jellegű rokonságban állnak: nyelvi, genetikai vagy kulturális kötelék fűzi-e őket nemzetünkhöz.


100 év távlatából el lehet mondani, hogy a trianoni békeszerződés és hosszú távú következményeinek legnagyobb vesztese az eszmék sorsát tekintve a legitimizmus politika gondolata lett.