Sztálin halála

Joszif Visszarionovics Sztálin Lenin halála után vette át a hatalmat a frissen létrejött Szovjetunióban, és totális terror alkalmazásával építette ki személyi kultuszát.

Sztálin 31 éves rémuralma sok millió ember életét követelte. Könyörtelenül számolt le politikai ellenfeleivel és riválisaival, irgalmatlanul megtorolta a kollektivizálással szembeni ellenállást, amelynek legborzasztóbb következménye az 1932–33-ban szándékosan előidézett éhínség volt Ukrajnában, amely több, mint hétmillió ember halálát követelte. Sztálin nevéhez köthető a Gulág-táborrendszer kiépítése, a rabmunkáltatás embertelen formájának kialakítása. A szocializmus építésére hivatkozva milliókat kényszerítettek rabszolgamunkára, kíméletlenül feláldozták őket az erőszakos iparosítás és a természetátalakítás érdekében.

Sztálin szándéka szerint alakították ki a kommunista koncepciós perek dramaturgiáját, ekkor született meg a „szocialista” büntetőjog, amelyben a legfőbb bizonyítéknak az erőszakkal kikényszerített beismerő vallomások számítottak. Halála előtt éppen egy újabb nagyszabású tisztogatásra készült, az úgynevezett zsidó orvosperre, amelyben számos politikai ellenlábasát is félreállította volna. Egyes feltételezések szerint ezért mérgezték meg a szovjet birodalom mindenható urát, bár halálának körülményei máig tisztázatlanok.

Sztálin halála után enyhült a terror a Szovjetunióban és a megszállt országokban egyaránt, így Magyarországon is érezhető volt a változás. 1953 nyarán félreállították Rákosi Mátyást és Nagy Imrét, s az NKVD vezetőjének, Berijának emberét helyezték a miniszterelnöki székbe. Nagy Imre első kormánya számos olyan rendelkezést hozott, amely javította az emberek életkörülményeit, és ezáltal jelentősen javult a társadalom közérzete is, de átütő változás nem történt.

Az internálótáborok felszámolásával egy súlyosan jogsértő gyakorlatot szüntettek ugyan meg, de a valóságban a rabokat nem engedték haza, hanem utólag bíróság elé állították őket, és csak akkor szabadulhattak, ha a rájuk kiszabott büntetés már letöltöttnek minősült. A kitelepítési határozatok érvényüket vesztették, de a kitelepített és ingatlanjaiktól megfosztott emberek nem térhettek vissza otthonaikba, de még arra a településre sem, ahonnan száműzték őket. Megkezdődtek a politikai perek felülvizsgálatai, de a valóságban ezek a felülvizsgálatok csak a kommunisták és a baloldali szociáldemokraták elleni eljárásokat érintették. A terror megtestesítőjének tekintett Államvédelmi Hatóságot beolvasztották a Belügyminisztériumba, azonban a valóságban az ÁVH nyelte el a BM-et, és nem fordítva. A koncepciós politikai perek Nagy Imre kormánya alatt is folytatódtak, ráadásul az átmenti enyhülésnek 1955-ben Rákosi visszatérte vetett gátat.

Három évvel a diktátor halála után, 1956. február 25-én Hruscsov zárt ajtók mögött elmondta híres beszédét, amelyben lerántotta a leplet a sztálinizmus bűneiről. Magyarországon 1956. október 23-án a nép ledöntötte Sztálin monumentális szobrát. Az esemény szimbolikus jelentőségű volt: a forradalmat leverték ugyan, de a sztálinista gyakorlathoz az új hatalom sem térhetett már vissza.