Száz éve választották meg Horthy Miklóst Magyarország kormányzójának

A Nagy Háborút lezáró békeszerződéseket először Németország, Ausztria és Bulgária írta alá. A vesztesek közül Magyarországon volt a sor, s hazánk esetében az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a forradalmi időszak és a szomszédos országok hadseregeinek fegyveres expanziója idején az antant azon fáradozott, hogy mielőbb konszolidálódjon a belpolitikai helyzet, és olyan kormány kerüljön hatalomra, amellyel aláírathatják a tervezett rablóbékét.

Miután az antant jóváhagyásával 1919. november 16-án Horthy Miklós fővezér csapatai bevonultak Budapestre, hamarosan megalakult a Huszár Károly-féle koncentrációs kormány, 1919. január 25–26-án pedig megtartották a nemzetgyűlési választásokat az ország azon vidékein, amelyek már felszabadultak a román megszállás alól. Sir Russel Clerk második magyarországi misszióján került előtérbe, hogy a királykérdés rendezéséig és a békeszerződés aláírásáig Magyarország élén titkos szavazás útján megválasztott kormányzó álljon – erre volt már példa a magyar történelemben. 

Horthy
(Horthy Miklós a Parlamentben 1920. március 1-jén. Forrás: Wikipédia)

A nemzetgyűlési választásokat követően a kisebbségbe került legitimisták és Friedrich István József királyi herceget támogatta, de az antant 1920 februárjában két jegyzékben határozottan elutasított bármilyen Habsburg-restaurációs kísérletet. A másik aspiráns gróf Apponyi Albert volt, akit a dualista állam visszaállítását szorgalmazó politikusok egyöntetűen pártoltak. Mivel Apponyi is királypárti volt, személyét tekintve mégsem jöhetett szóba, így február derekára Horthy Miklós altengernagy került előtérbe mint egyetlen jelölt, aki az antant mellett leginkább a britek bizalmát élvezte, s ő volt az, aki a Magyar Nemzeti Hadsereg fővezéreként rendelkezett az ország fegyveres hadereje felett. Őt támogatták a legitimisták, a keresztény pártok zöme, a törvényhatóságok s még a magyarországi zsidók országos szövetsége is. A választást megelőzően Apponyi gróf nyílt levélben biztosította Horthyt támogatásáról. Március 1-jén a Nemzetgyűlésben 141-en adták le szavazatukat 131-en Horthyra, heten Apponyira, s három voks érvénytelennek minősült. A Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök vezette küldöttség a Fővezérség székhelyére, a Gellért-szállóba ment, hogy Horthyt a Nemzetgyűlésbe hívja eskütételre, aki a kormányzói jogkör kiszélesítését tartotta szükségesnek.

Az MTI korabeli híradása szerint:

„a kormányzó megválasztása után a miniszterek tanácskozótermébe vezették a kormányzót, akinek elnöklésével minisztertanács volt, amelyen a kabinet valamennyi tagja részt vett. (...) A miniszterelnök melegen üdvözölte a kormányzót abból az alkalomból, hogy a Nemzetgyűlés Magyarország kormányzójává megválasztotta. Az egész nemzet nevében hálás köszönetét és elismerését fejezte ki ama hazafias és kiváló szolgálatokért, amelyeket Horthy Miklós a háború alatt és az azután következő szomorú időkben is a rend helyreállítása érdekében teljesített. Az egész nemzet nevében ama óhajtását fejezte ki, hogy a jövő nehéz munkájában a kormányzó legyen mindig az alkotmány, a szabadság, a jog és az igazságosság védelmezője. E munkájában akár hivatalos helyen, akár, mint egyszerű polgár a kormány minden egyes tagja mindenkor teljes erejével támogatni fogja. Huszár Károly miniszterelnök ezután bejelentette a kormányzónak, hogy a kormány a mai nappal misszióját befejezettnek tekinti és benyújtja lemondását. Horthy Miklós kormányzó válaszában köszönetét fejezte ki a kormány eddigi működéséért, majd kijelentette, hogy egy cél fogja őt vezetni egész működésében, hogy hazáját boldoggá tegye. Egybe kérte a kormányt, hogy további elhatározásáig az ügyek ideiglenes vitelét vállalja. Ezzel a minisztertanács véget ért. Horthy Miklós kormányzó ezután a kormány valamennyi tagjával kezet szorítván, kíséretével a főhadiszállásra távozott. A megjelent kormányzó kíséretével az elnöki fogadóterembe ment, ahová nemsokára bevonult az egész kormány tanácskozásra. A Ház folyosóján a fogadóterem előtt Horthy Miklósnak ugyanaz a testőrsége állott sorfalat, amelynek kíséretében a hadserege élén Budapestre bevonult. (…) Tizenkét óra után öt perccel megélénkül a Képviselőház terme, jobb- és baloldali ajtókon betódulnak a képviselők, mindenki érzi, hogy közeledik az ünnepélyes pillanat, amikor Magyarország újonnan megválasztott kormányzója le fogja tenni esküjét. Fél egy óra után néhány perccel az elnöki fogadóteremből kivonulnak a kormány tagjai és jelzik a kormányzó érkezését, utánuk Rakovszky elnök jön ki, az elnöki emelvényre megy és megadja az ülés megnyitására hívó csengő szót. Néhány percnyi feszült várakozás után megjelenik [nemes] Magasházy [László] százados, utána jön Horthy, a megválasztott kormányzó, [al]tengernagyi egyenruhájában az összes rendjeleivel. A fővezér a pillanat hatása alatt elfogultnak látszik, de mosolyog és ezzel köszöni meg a harsogó éljenzést, amely a folyosón fogadja. A kormányzó és kísérete ezután a testőrség sorfala között bevonulnak (...) Amikor Horthy belépett a terembe, az egész terem közönsége feláll, percekig tartó tapssal és éljenzéssel üdvözli Magyarország kormányzóját. Rakovszky [István], a Nemzetgyűlés elnöke a következő szavakat intézte hozzá: Kormányzó úr! Magyarország nemzetgyűlése önt Magyarország kormányzójává választotta meg. (Élénk éljenzés.) Kérdem, el méltóztatik-e fogadni Magyarország kormányzói tisztét? Horthy Miklós kormányzó: Magyarország kormányzói tisztét elfogadom. (Hosszan tartó éljenzés és taps.) Elnök: Ez alkalomból a magyar Nemzetgyűlés nevében a legszívélyesebben üdvözlöm és felkérem, hogy kormányzói esküjét a törvény értelmében letenni méltóztassék. Az eskümintát olvasni fogja Szabóky Jenő jegyző úr. Az eskümintát Horthy harsány hangon ismétli. Az eskü igy hangzik: Én, Horthy Miklós, Magyarország megválasztott kormányzója, esküszöm az élő Istenre, hogy Magyarországhoz hű leszek, törvényeit, régi jó és helybenhagyott szokásait megtartom és másokkal is megtartatom, függetlenségét és területét megvédem, kormányzói tisztemet az alkotmány értelmében a Nemzetgyűléssel egyetértésben a felelős minisztérium útján gyakorlom és mindent megteszek, amit az ország javára és dicsőségére igazságosan megtehetek. Isten engem úgy segéljen. Az eskü letétele után a Ház egész közönsége, a nemzetgyűlési képviselők, a karzatok közönsége, az újságírók elénekelték a Himnuszt.”

Gratz Gusztáv szerint „a választás eredménye nem volt kétséges, – egész Magyarország a hadsereg főparancsnokának, Horthy Miklósnak kormányzóvá való megválasztása mellett foglalt állást. Nem lett volna szükség a választás ez eredményének biztosítása érdekében azokra a rendkívüli intézkedésekre, amelyek ez alkalomból katonai részről történtek.”

Az 1920. évi I. törvénycikk („Alkotmányosság helyreállításáról és a kormányzói jogkör ideiglenes gyakorlásáról”) értelmében a király távollétében a kormányzó volt Magyarország ideiglenes államfője, a végrehajtó hatalmat a kormányon keresztül gyakorolta, amelynek miniszterelnökét ő nevezte ki. A Nemzetgyűlést nem napolhatta el, s csak akkor oszlathatta fel, ha az huzamosabb ideig munkaképtelennek bizonyult. A Nemzetgyűlés által elfogadott törvényeket – amelyeket a kormányzó előzetes jóváhagyásával terjeszthetett elő – két hónapon belül alá kellett írnia, vagy visszaküldhette átdolgozásra, ám azok kihirdetését nem tagadhatta meg. Legfelsőbb hadúrként állt a magyar hadsereg élén, de a hadüzenet és békekötés kérdésében csak a Nemzetgyűlés hozzájárulásával dönthetett. Az uralkodói jogkörök közül azonban néhányat nem kapott meg, így nem adományozhatott nemességet, nem rendelkezett főkegyúri joggal, és a törvényeket nem szentesíthette, csupán kihirdethette. Jogkörét később több törvénycikk is szélesítette, így az 1920. évi XVII. („Az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló 1920. évi I. törvénycikk 13. §-ának módosításáról”), az 1933. évi XXIII. („Az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló 1920:I. tc. 13. §-ának újabb módosításáról”), valamint az 1937. évi XIX. („A kormányzói jogkör kiterjesztéséről és a kormányzóválasztásról”).

Horthy Miklós kormányzósága a Magyar Királyság utolsó korszakát jelentette, amely 1944. október 16-i lemondásáig tartott.