Pázmány Péter és a magyar irodalmi nyelv

450 éve született Pázmány Péter. Az esztergomi érseknek, a magyarországi ellenreformáció legnagyobb alakjának életművéből ezúttal a magyar irodalmi nyelv megteremtőjeként végzett munkájára emlékezünk.

Pázmány Péter a magyar római katolikus egyház vezető alakjaként harcos ellenreformátor volt, mélységesen hitte, hogy az üdvözülést a római katolikus egyház hozhatja el, és a protestantizmus eltévelyedés. A nem katolikus hívők megtérítése főpapi munkájának és írói, retorikai tevékenységének középpontjában állt.

Pázmány Péter, „a magyar próza atyja” 
a kép forrása: cultura.hu (https://cultura.hu/kultura/pazmany-peter-a-magyar-proza-atyja/ )
Pázmány Péter, „a magyar próza atyja” a kép forrása: cultura.hu

Teológiai és retorikai műveltsége is elősegítette, hogy érvelése rendkívül logikus, gyakran lehengerlő és ellenállhatatlan. Stílusa változatos, rugalmasan alkalmazkodott az aktuális beszédhelyzethez, a konkrét célhoz, a meggyőzni szándékolt közönséghez. Térítő munkája egyaránt érintette a jobbágyokat, az egyszerű népet, de a főurakat és a protestáns teológusokat, írókat egyaránt. Leginkább azért szokták a magyar szépprózai nyelv megteremtőjeként emlegetni, mert saját korában újító szelleműen, szemléletesen, gördülékenyen írt. Mind a mai napig érthető, gyönyörködtető prózájáról így ír Kosztolányi Dezső A magyar próza atyja című, Nyugatban megjelent írásában.

„Ő a magyar próza atyja és törvényhozója, öntudatos stílművész, aki már a XVII. század elején becsüli a művészi gondot, inti a prédikátorokat, nehogy rögtönözzenek. Mindig leírja szentbeszédeit, gyalulgatja a mondatokat. Elődje nincs, senki. […] Pázmány Péter az első, aki egy ember lüktető gondolatait ágyazza a magyar prózába. […] Azon a nyelven, melyen még csak enni és inni lehetett kérni és meghányni-vetni a családi élet történéseit, a földművelés kezdetleges műveleteit, egyszerre leheletnyi gondolatárnyalatot bűvöl elő, váratlanul hangot ad a harag, szeszély, önkívület és részvét minden rezzenésének. Nincs többé lehetetlen ezen a nyelven. Még csak néhány húrja van, de azért úgy játszik rajta, mint hangszeren. Csodát művel. […]

Ha őt forgatom, nem érzem a nyelvújítás szükségességét, nem látom azt a hiányt, melyre egy század múlva, a XVIII. század elején döbbentek rá azok, akik tővel-heggyel új feladatokhoz akarták törni nyelvünket. Nem akarom kisebbíteni e mozgalom érdemét. Tudom, hogy nélküle ma is dadogni kellene sokunknak, stílunk hézagos, fogyatékos lenne. De bizonyos, hogy előtte gyökeresebb, velősebb volt prózánk és a könnyítés, mely a tömegek javára vált, megakadályozta, hogy igazi művészek a szükség gyötrelmében és sugallatában leljék meg a nyelv szelleme szerinti való megoldást. Pázmány e könnyítés nélkül is szabadon mozog.” (Kosztolányi 1920)

Pázmány összes munkája az interneten is elérhető a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, ezen a tárhelyen műveinek a Budapesti Magyar Királyi Egyetem által 1894-ben megjelentetett facsimile kiadása található meg.

Hogy mi mindennel kellett Pázmánynak megküzdenie a szövegei nyomtatásban való megjelentetésekor, azt jól szemlélteti ez a néhány mondata:

„A Magyar Orthographiába nincs a mi Nemzetünknek valami közönséges regulája és praeceptoma. Kiből a' követközik, hogy nem minnyájan egy-formán írják ugyan azon szótis. Igy láttyuk, hogy némellyek esmérem, egyebek ismérem, ki künnien, ki pedig keonnien, némelyek chiak, egyebek czak avagy csak etc. szokták írni. Az y pedig és h gyakran iratik némellyektül a magyar írásba, némelylyek pedig ritkán élnek ezekkel.” (Pázmány összes munkái, I. kötet, 574.)

Pázmány az egyházi próza szinte minden műfajában fontosat alkotott, leveleket, prédikációkat, teológiai és hitvitázó szövegeket írt. Ezt azért fontos megjegyezni, mert a teológiai szövegek nem tartoznak a legkönnyebben és leggördülékenyebben írható műfajok közé: gyakoriak az elvont fogalmak és összefüggések, nem ritkák a bonyolult gondolatmenetek, sok utalás, külső hivatkozás, latin idézet szerepel bennük. Pázmány viszont elkötelezett volt a gördülékeny, szemléletes magyar nyelv iránt.

Számos munkáját magyar nyelven írta, világosan indokolja nyelvválasztását és egyben a magyar nyelvű írásművelés iránti elkötelezettségét A setét hajnalcsillag után bujdosó lutheristák vezetője (Pozsony, 1627) című hitvitázó iratában.

„És jóllehet Deákúl-is tudok, de mivel a' Kalaúzt a' Magyarokért Magyarúl írtam, annak általmát-is Magyarúl akarom írnyia, Nemzetemnek lelki orvosságáért. Tudom, ebben senki meg nem ütközik. Mert, ha másnak szabad a' Magyar könyvre Deákul felelni; engem sem tilthat senki, hogy Magyarúl ne írjak a' Deák könyvre.” (Pázmány összes munkái, V. kötet, 480.)

A hit és az eltévelyedés Pázmány retorikájában a római katolikus és a protestáns felekezetek viszonya, ezt a szembenállást szemlélteti szép, könnyen értelmezhető, látványos hasonlatokkal az alábbi mondatokban, amelyek egyik legjelentősebb művéből, az 1613-ban Pozsonyban megjelent Isteni igazságra vezérlő kalauzból származnak.

„Mert a hit ollyan, mint a gyűrű, mely ha egy helyen megszakad, jól nem álhat az ember újában, ollyan mint a harang, mely elveszti hangosságát egy kicsiny hasadással. A tévelygés pedig akármely kicsiny légyen-is, ollyan mint az ék, 'melynek hegye vékony, és mikor a fába ütik, nem nagy hasadást szerez: de mennél továb verik, annál nagyob nyilást hágy, és végre akár-mely öreg gerendát ketté-hasít.” (Pázmány összes munkái, III. kötet, 13.)

Jól példázza a tiszta logikai levezetést, a párhuzam, az analógia módszerének gördülékeny alkalmazását az alábbi gondolatmenete:

Harmadszor, ha szinte valaki ezek-közzűl egy vagy két dologban eggyet értett vólnais ez mostani Lutheristákkal, kövétkeznéké innét, hogy ez Lutherista lött vólna? Nyilván, ha mind Lutherista, a' ki Lutherrel egy vagy két dologban eggyez: mind Árrius, Sabellius, Pelágius, és mind Mahomet Lutherista vólt. Ha egy vagy két dologért ezek Lutheristák vóltak, mi az oka, hogy az töb dologban való igaz tanításokért, melyekkel mí-velünk eggyet értének, méltábban azt nem mondhattyuk, hogy Catholicusok vóltak?” (Pázmány összes munkái, I. kötet, 35.)

Az összetett, több irányból elindított érvelési módszer szükséges nyelvi eszköze a gondolatmenet összefüggéseit jól mutató mondatszerkesztés. Pázmány összetett mondatai híresek. Azonban érdemes elolvasni néhány eredeti Pázmány-mondatot, és akkor könnyen beláthatjuk, hogy jól tudott logikus, átlátható szerkezetű többszörösen összetett mondatokat alkotni, és a bekezdés mondatai közötti kapcsolatokat is jól érzékeltette. Az olvasást és az értelmezést segíti továbbá a központozás változatossága is: a vesszők, a pontosvesszők és a kettőspontok alkalmazása. Lehengerlő gondolatmenetével vonja be az olvasót a szövegvilágba:

„Nem emberi indulatból vagyon, hogy ember keresztet visellyen, a keresztet szeresse, testét ostorozza és szolgálat-alá vesse; hogy a tisztességet kerüllye, a gyalázatot örömest szenvedgye; magát megutállya és másoktúl megutáltatni kivánnya; minden kárt és szerencsétlenséget eltürjön, és e világon semmi elő-menetelt ne kivánnyon. Ha magadra tekintesz, semmit effélét nem cselekedhetel magadtul. De ha az Urban bizol, erő adatik mennyből néked, és meggyőzöd a világot és testét. Sőt ördögtül sem félsz, ha hittel fegyverkezve és Christus keresztivel jegyezve lészesz.

Vedd reá tehát magadat, hogy mint Christusnak igaz hiv szolgája, emberül viseled keresztit a te Uradnak, ki a te szerelmedért megfeszittetett.” (Pázmány összes munkái I. kötet, 263.)

Pázmány nagy mestere volt annak, hogy egyszerű hasonlatokkal szemléltesse a logikus gondolatvezetését. Az alábbi gondolatmenet az Isteni igazságra vezérlő kalauz című munkájában olvasható, és azt bizonyítja, hogy a külső forrásokból származó ismeretek hitelesebbek, mint az egyéni fejtegetések, teóriák:

„Új találmányokat és magam fejéből költött dolgokat tőllem senki ne várjon. Mert tudom, hogy a pók-háló nem job a lépesméznél; noha a pók béliből szövi légy-fogó hálóját, a méh pedig virágokrúl szedegeti mézét. Azért igyekeztem azon, hogy a régiek nyomából ki ne lépjem, hanem az fegyver-házokból vegyek diadalmas kardokat, mellyekkel a régi tévelygések nyaka szakasztatott.” (Pázmány összes munkái, III. kötet, 6.)

Abból a retorikai, nyelvi és gondolati gazdagságból, amely Pázmány hatalmas életművéből kiolvasható, még hosszasan lehetne idézni. Pázmány érvelése sok helyen mind a mai napig megállja a helyét. A helyzet nyilvánvalóan más, mint 450 évvel ezelőtt volt, de az erkölcsi tartalom változatlan. Alább arról ír, hogy mielőtt valakiről állítunk valamit, kérdezzük meg, ismerjük meg: ismeretlenül, vaktában ne rágalmazzunk senkit! Pázmány még arra is ügyel, hogy a latin idézetet magyarul is közölje, ezzel is növeli érvei hatókörét.

„Ha igazság-szeretők az új tanitók, azt kell cselekedniek, a mit az Izrael fiai cselekedének, kik megértvén, hogy a Ruben és Gád maradéki oltárt emeltek, gyanuságba esének, hogy talám bálványozásra hajlottak, és felfegyverkezének, hogy egy lábig levágják őket. Minek-előtte reájok rohannának, megkérdék, mi okon emelték az oltárt? És értvén, hogy emlekezetre, nem idegen istenek tiszteletire raktak oltárt, nagy örömmel hálákat adának Istennek, hogy az ő attyokfiai üressek attúl a vétektül, melyrűl gyanakodnak vala. Igy kellene bezzeg velünk-is bánni az újitóknak; nem kellene magok agyából temérdek bálványozásokat reánk fogni, mnellyek gondolatunkba sem tüntek. De ők, a mit cselekesznek, adgyanak Isten-előtt számot rólla. Én minden keresztyén olvasót arra kérek, sőt az élő Istenre kénszerítek, hogy egyebet annál reánk ne fogjon, a mit töllünk hall. Senki nállunknál jobban nem tudgya, mi vagyon szívünkben. Nem-is titkollyuk vagy rejtegettyük senki-elútt, a mit hiszünk. Sőt hitünk-szerént azt tartyuk, hogy igazság árulója, valaki az igazságot hazugsággal óltalmazza: Proditor est Veritatis, qui pro veritate mendacium loquitur.” (Pázmány összes munkái, III. kötet, 11–12.)