Pápai Páriz Ferenc, a „magyar Hippokratész”

305 éve, 1716-ban e napon halt meg a magyar tudomány korát meghaladó alakja, Pápai Páriz Ferenc. Sokrétű, humanista szemléletű műveltségét nem könnyű röviden összefoglalni: az orvostudományok doktora, nyelvész, szótáríró, műfordító, egyháztörténész, a címertan avatott tudósa, csaknem negyven évig a nagyenyedi kollégium tanára, erdélyi gyökerű, világpolgári műveltségű szellem. Méltán nevezték életrajzírói a „magyar Hippokratész”-nek.

Pápai Páriz Ferenc Erdélyben, Dés városában látta meg a napvilágot 1649. május 10-én. Édesapja, Pápai Páriz Imre nagy műveltséggel bíró református lelkész, író volt, akinek családi gyökerei a nagy múltú, Veszprém megyei településre, Pápára nyúlnak vissza, innen a Pápai megkülönböztető névelem. Pápai Páriz – vagy ahogy néha írták: Párizpápai – Ferenc először a Gyulafehérváron, valamint Marosvásárhelyen tanult, később a nagyenyedi Bethlen Kollégium diákja volt, majd vizsgái letételével, 1662 után számos nyugat-európai egyetemen folytatott tanulmányokat, ennek köszönhetően jelentős humanista műveltséget hozott haza magával.

k
Pápai Páriz Ferenc (Cserna Károly rajza; forrás: http://mek.oszk.hu/05600/05604/html/index.htm)

Noha Lipcsében is tanult orvostudományt, orvosi szemléletmódját a bázeli egyetemen hallottak határozták meg, ahol először üzentek hadat Balenus és Avicenna tanainak. Paracelsus eszméit fogadta be, amely szerint a helyes gyógyításhoz kizárólag az életfolyamatok kémiai vonatkozásainak pontos megismerése vezet. Ez a biokémia orvostudományba való bevonulását jelentette. Itt tanított egykor Vesalius is, aki a modern bonctan egyik úttörője volt. Ezek a tanok voltak az első lépések a modern orvostudomány felé. 1674-ben orvosdoktor lett, és megkapta a „bázeli orvosi kar ülnöke” címet. Doktori értekezését a kor európai látókörű tudósának, Apáczai Csere Jánosnak ajánlotta.

A következő évben Erdélybe visszatérve azonban nem vállalt orvosi állást, hanem Apafi Mihály fejedelem kívánságára a híres nagyenyedi kollégium a görög nyelv, a természettan és a logika tanára lett negyven viszontagságos éven át – egészen haláláig. Nagy érdeme, hogy az intézményben bevezette az orvosi alapismeretek tanítását, továbbá számos diákjának külföldi egyetemeken ösztöndíjakat szerzett. A Rákóczi-szabadságharc idején Nagyenyed is súlyos károkat szenvedett. Pápai Páriz új oldaláról mutatkozott be: nemzetközi ismertsége, könyvei révén adományokat gyűjtött az elpusztult intézmények újjáépítésére, valamint a tehetséges erdélyi diákok ösztöndíjára.

Évek hosszú során írta a Pax Corporis – az emberi test nyavalyáinak okairól című fő művét, amely 1690-ben Kolozsváron látott először napvilágot Misztótfalusi Kis Miklós, a neves nyomdász kiadásában. Könyvében a korabeli orvosi ismereteket foglalja össze. Bár helyenként fel-felbukkan a korra oly jellemző spekulatív orvostan, a munka nagy része világos, józan megfigyelésre épít, szemlélete természettudományos. A kötet széleskörű lexikai tudásról ad számot, s igen magas az etikai szintje. Ennek köszönhetően nagy hatást gyakorolt a korabeli orvostanra. Kilenc kiadást ért meg, és számtalan másolatát terjesztették. A mű nyolc könyvből és hatvannyolc fejezetből áll. Gyönyörű magyar nyelven íródott, ebből fakadóan nemcsak tudománytörténeti dokumentum, hanem becses irodalmi érték is. Ajánlása vállaltan pedagógiai szemléletű: nem kifejezetten orvosoknak, hanem „minden olvasni tudóknak” ajánlotta.

k
A Pax corporis első oldala (Forrás: http://mek.niif.hu/01900/01902/html/index301.html)

Széles körű munkásságának másik nagy alkotása az 1710-ben Lőcsén megjelentetett Dictionarium Latino-Hungaricum et Hungarico-Latinum című latin–magyar szótára, amelyen tizenöt éven át dolgozott, s amelynek latin–magyar fele teljes egészében Pápai Páriz Ferenc alkotása, azonban a magyar–latin rész Szenczi Molnár Albert szótárának megújított kiadása. A kiadvány jelentőségét mutatja, hogy a kor gyakorlatától eltérő módon román nyelvre is lefordították. Későbbi kiadásaihoz értékes mellékleteket csatolt a tudományos és szokatlan kifejezések magyarázatával. Pápai Páriz tudomány iránti elkötelezettségét és alázatát mutatja, hogy noha élete végére megvakult, a szótár megírásával mégsem hagyott fel: feleségének diktálta annak szövegét.

Művének fontos érdeme, hogy nagy hatással volt a magyar irodalmi nyelv alakulására, e területen szerzett érdemeit a későbbi századok is elismerték. Ferenczi Zsigmond Jakab Magyar irodalom és tudományosság története című 1854-es könyvében így emlékezett meg róla:

„A XVII. század végén Párizpápai volt a legjelesebb philologus. Nehezen fog találkozni hónukban tudós, ki érdemeit kellőleg ne méltányolná.”

k
A Dictionarium Latino-Hungaricum et Hungarico-Latinum címlapja (Forrás: https://adt.arcanum.com/hu/view/Honismeret_1999/?query=p%C3%A1pai%20p%C3%A1riz%20ferenc&pg=665&layout=s)

Pápai Páriz Ferencet tekintjük az első magyar címertan, az Ars heraldica (1694) szerzőjének; továbbá az ő nevéhez kötődik az első, nyomtatásban megjelent protestáns egyháztörténet, a Rudus redivivum (1684) megírása is.

Pápai Páriz Ferencet 1716. szeptember 10-én Nagyenyeden érte utol a halál. Polihisztor voltából eredően – dacolva a kor valamennyi viszontagságával és nehézségével – jelentős életművet hagyott hátra mind tudományos, mind orvosi, mind nyelvi-irodalmi, mind nevelői téren.

Felhasznált irodalom

Borsi Darázs József: Pápai Páriz Ferenc (1649–1716) halála 250. évfordulójára. Orvosi Hetilap, 107. (1966. október 2.) 40. sz. 1902–1903.

Kardos István: A „magyar Hippokratész.” Pápai-Páriz Ferenc (1649–1716). Ezredvég, 14. (2004) 6–7. sz. 98–99.

Kenyeres Ágnes főszerk. 1982. Magyar életrajzi Lexikon II. Akadémiai Kiadó, Budapest. 356. p.

Róbert Péter: Pápai Páriz Ferenc, a sokoldalú magyar tudós. Honismeret, 27. (1999) 22–23.