Páneurópai piknik

1989 nyarán a magyar nép a saját jövőjére figyelt, és közben észre sem vette, hogy világtörténelmi eseményt ír: kiveri az első téglát a berlini falból, vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy leteszi a német újraegyesítés alapkövét.

Nemcsak a társadalmat, de a pártvezetést és a kormánytagok többségét is a belpolitikai események foglalták le, a sokasodó keletnémetek nem kaptak különösebb figyelmet. A májusi határbontás következményeire ekkor még csak a keleti fenyegetés figyelmeztetett, hiszen a román hatóságok a magyar-osztrák határ védelmi vonalának felszámolására válaszul kerítésépítésbe kezdtek a román-magyar határon. A fegyverhasználat mindennapossá vált, halálos áldozatokat követelt. Ráadásul olyan hírek érkeztek, hogy román csapatösszevonásokat figyeltek meg a Partium térségében. Arra is egyre több jel utalt, hogy a Romániából érkező menekültek közé vegyültek az ottani állambiztonság, a Securitate emberei. Bár a szovjetek többször megerősítették, hogy nem kívánnak fegyveresen beavatkozni a magyarországi történésekbe, a kormány mégsem gondolhatta magát teljes biztonságban: a Varsói Szerződés tagállamai közül többen is ellenezték a vasfüggöny felszámolását. Románián és az NDK-n kívül Csehszlovákia sem nézte jó szemmel a határzár lebontását; az ország ellenséges erőkkel volt körbevéve. Történelmi tapasztalatunk, hogy a nagyhatalmak mindig a kisantant országait segítették Magyarország ellenében, és 1989 tavaszán–nyarán úgy látszott, a vezető nyugati államok sem feltétlenül érdekeltek abban, hogy létrejöjjön az egységes Németország.

Eközben egyre nagyobb számban jelentek meg keletnémet turisták az országban abban a hiszemben, hogy a zöld határon akadály nélkül át tudnak kelni. Valójában a határkerítés lebontásával párhuzamosan megerősítették a határőrizetet, így akadálytalan átjutásról szó sem volt. A magyar kormány a titkosszolgálat segítségével is igyekezett megismertetni a valós tényeket a keletnémet polgárokkal, de a várt hatás elmaradt: a menekültáradat nem szűnt meg. Az ideérkezők úgy döntöttek, inkább kivárnak, de semmiképpen sem térnek vissza a kommunista Németországba. Reményeiket megerősítette, hogy június 12-én életbe léptek a Genfi konvenció normái, amelynek értelmében Magyarország nem tehette meg, hogy akaratuk ellenére visszatoloncolja őket hazájukba. A nemzetközi egyezmény ratifikálása – amely elsősorban az Erdélyből érkező menekültek problémáját volt hivatva megoldani – rendkívül kényes diplomáciai helyzetet teremtett. A magyar kormány nem hivatkozhatott a keletnémetek esetében etnikai üldöztetésre, a politikai menedékjog elismerésével pedig megbélyegeztek volna egy másik szocialista országot. Az egyetlen járható út a családegyesítésre való hivatkozás maradt.

A magyar kormány augusztus elejéig ellentmondásosan kezelte a keletnémetek ügyét. NSZK már jó ideje igazodási pont volt a magyar párt- és kormányvezetés számára, de még mindig a szovjet érdekszféra szövetségi rendszerébe tartozott hazánk, így teljes nyíltsággal nem szállhattak szembe az NDK-val sem. Ez a bizonytalanság mutatkozik meg a határsértőkkel szembeni eljárásban. A keletnémetekkel kötött megállapodás értelmében az illegális határátlépőket kiadatási fogságba vették, útlevelükbe bepecsételték a határsértés tényét, majd kitoloncolták őket az országból. 1989. június 9-én Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter Magyarországra érkezett, azzal a kéréssel, hogy a magyar hatóságok hagyjanak fel ezzel a gyakorlattal. Magyarország közölte a keletnémet biztonsági szervekkel, hogy megváltoztatja a menekülőkkel szembeni eljárást, és csak a harmadik próbálkozás után veszik őrizetbe őket. Mivel pecsét helyett egyre inkább egy betétlapot adtak, amitől azonnal meg is lehetett szabadulni, így az új rendszer a kiadatás megszüntetését jelentette.

A budapesti nyugatnémet nagykövetség augusztus első napjaira már megtelt. A környező utcákban is keletnémet családok táboroztak, a helyzet tarthatatlanná vált, a magyar kormány is kénytelen volt fokozott figyelmet szentelni a problémára. Augusztus 13-án az NSZK külügyminisztériuma arról döntött, hogy felfüggeszti a budapesti követség munkáját, amelyet teljesen megbénított a menekültek tömege. Ezzel párhuzamosan az az ötlet született, hogy felkérik a Német Máltai Segélyszolgálatot a keletnémetek ellátására. Augusztus 16-án megnyílt az első menekülttábor a zugligeti plébánián, Kozma atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítójának és vezetőjének támogatásával. A tábort több hasonló követte Zugligeten és Zánkán. Az itt összegyűltek, valamint az ország különböző kempingjeiben táborozó keletnémetek között néhány nappal később egy rendezvény német nyelvű meghívóját kezdték osztogatni: a Páneurópai Piknik augusztus 19-i eseményét hirdette a röplap.

piknik
1989. Magyarország, Budapest XII. Nógrádi utca, az NSZK Nagykövetségének Konzuli osztálya előtt NDK-s turisták várakoznak. Fortepan / Szigetváry Zsolt

Két hónappal korábban, június 20-án Habsburg Ottó egy előadást tartott Debrecenben a helyi MDF alapszervezet meghívására. Az ezt követő vacsorán Mészáros Ferenc vetette fel az ötletet, hogy az Európa jövőjéről szóló beszélgetést a határ mentén kellene folytatni, egy tábortűz mellett, szalonnát sütögetve az osztrák és magyar falvak lakosaival közösen. A szervezés rendkívül kalandos módon kezdődött, hiszen még használható telefonhálózat sem állt rendelkezésre, amellyel az ország másik végében lévő ellenzéki csoportokkal tarthatták volna a rendszeres kapcsolatot. A soproni „ellenzéki kerekasztal” egyöntetűen állt az ötlet mögé, a helyi MDF éppúgy szerepet vállalt a szervezésben, mint az SZDSZ. Eredetileg augusztus 20-ra, a magyar államalapítás ünnepére tervezték az eseményt, „Piknik a vasfüggöny helyén” címmel. Mivel az elképzelés a Habsburg Ottó tiszteletére adott vacsorán fogant, így magától értetődőnek tűnt, hogy őt fogják felkérni az rendezvény védnökének. Felmerült, hogy a magyar kormány részéről is kellene támogatót keresni biztosítékként, hiszen a pártállam biztonsági szervei még működtek, a szervezők nem érezhették magukat teljes biztonságban. A választás Pozsgay Imrére esett. Pozsgay azonnal elvállalta a felkérést, a miniszterelnök sem gördített akadályt a rendezvény elé. A kormány azonban nem volt hátsó szándéktól mentes. Németh Miklós visszaemlékezése szerint a piknik lehetőséget jelentett arra, hogy ezzel a „kis” határnyitással teszteljék a későbbi „nagy” határnyitás következményeit. Ebben az állításban az is benne foglaltatik, hogy a kormány számolt az NDK-s menekültek határáttörési kísérletével, amelyre válaszul akár a szovjetek, akár a Varsói Szerződés egyik-másik tagállama ellenségesen léphettek volna fel. A miniszterelnök saját bevallása szerint még abban is bizonytalan volt, hogy az országban állomásozó szovjet hadtest tábornokai nem fognak-e fegyveresen közbelépni, ha a németek tömegesen átkelnek az osztrák határon. Pozsgay és Habsburg Ottó – feltehetően ezen bizonytalanságok miatt – megegyeztek abban, hogy nem leszenek ott személyesen a pikniken, csak megbízottjaik útján fogják magukat képviseltetni. A szervezők nem ismerték a kockázatot, csak évekkel később értették meg: ők vitték a vásárra a bőrüket a politikusok helyett. A kormány azzal számolt, ha jól sül el a történet, az élére lehet állni, de ha bármi balul ütne ki, az ellenzék „viszi el a balhét.” Pozsgay helyett titkárságának vezetője, Vass László, az egykori trónörökös helyett pedig lánya, Walburga von Habsburg jelentek meg Sopronpusztán. A rendezvény emblémája egy szögesdrótot átszakító fehér galamb lett, a hozzá tartozó jelszó pedig: „Bontsd és vidd!” A romániai falurombolásra célozva a következő szójáték is felkerült a szórólapokra: „Falurombolás helyett falrombolást!”

Máig nem tisztázott, hogy kik terjesztették el a keletnémet menekültek között a Sopronhoz közeli határnyitás programját. A német nyelvű meghívókhoz egy részletes térképet is csatoltak, hogy a szökést tervezők eligazodjanak menekülés közben. A zugligeti táborban előző este elbúcsúztak az ottlevőktől, vagyis kifejezetten az ország elhagyására bíztatták őket. A piknik szervezői a nyugatnémet titkosszolgálat akcióját feltételezték a történtek mögött, de mivel tudjuk, hogy a magyar kormány tesztként tekintett a piknikre, nem elképzelhetetlen a magyar állambiztonság aktív beavatkozása sem. Bármi is állt a háttérben, augusztus 19-én délután három óra előtt öt perccel Sopronpusztánál egy nagyjából 150 fős keletnémet menekültekből álló csoport tört elő a kukoricásból, és rohant neki a határnak a határőrség és a pikniken résztvevő látogatók nagy meglepetésére. Németh Miklós azt állítja, megegyezett Horváth István belügyminiszterrel, hogy erre a napra felfüggeszti a határőrség szolgálati szabályzatát. Ennek ellentmond, hogy a szolgálatban lévő parancsnok, Bella Árpád alezredes valójában csak annyi utasítást kapott, hogy a rendezvény ellenére senki sem lépheti át a határt érvényes útiokmányok nélkül. A Genfi egyezmény életbe lépése óta ugyan nem volt érvényben tűzparancs a magyar határon, de a katonák önvédelemből használhattak lőfegyvert, valamint riasztó lövéseket is leadhattak. Ha ez megtörténik, pánik tört volna ki, amely tragédiához vezethetett volna. Mindez azt jelenti, hogy a határáttörés akár életeket is követelhetett volna, ha a szolgálatot teljesítő határőrök parancsnoka elveszti lélekjelenlétét. Szerencsére ez nem történt meg, az őrség félreállt, és estig nagyjából hatszáz német menekült lépett át osztrák földre Sopronnál.

 A példa természetesen követőkre talált. Másnap, Magyarország nemzeti ünnepén további keletnémet állampolgárok lépték át a zöldhatárt, nagyjából hatszázan távozhattak ekkor. A soproni határ közelében elhagyott személygépkocsik szegélyezték az utakat, de a krízis nem ért véget. Közeledett a szeptemberi iskolakezdés, a román és bolgár tengerpartokról hazafelé tartó NDK-sok többsége úgy döntött, nem megy tovább. Augusztus 21-én egy tragikus baleset bizonyította, hogy a magyar határon igenis van még őrizet. Késő este egy férfi feleségével és gyermekével közelítette meg Kőszegnél a nyugati gyepűt, de miután a határőr egy figyelmeztető lövést adott le a feltartóztatásuk érdekében, birokra keltek, és dulakodás közben elsült a fegyver. Az apa a szerettei szeme láttára vesztette életét. Mindenki számára világossá vált: sürgős megoldás kell. Megkezdődtek a szeptemberi határnyitás előkészületei…