Magántulajdon vagy köztulajdon-e a könyv?

A könyveket, az olvasást, az alkotóknak a művükhöz kapcsolódó szerzői jogát, vagyis a könyvet és a könyvek által terjesztett kultúrát ünnepeljük április 23-án. Éppen 25 éve határozott úgy az UNESCO, hogy ezt a napot nevezi ki a könyv és a szerzői jogok világnapjává.

Igen, ünnep ez a nap, hisz a mai világunk könyvek nélkül elképzelhetetlen lenne. Bármennyire is meglepőnek tűnik ez az állítás, mégis igaz. Elég csak azt végiggondolni, hogy milyen hatalmas változást hozott kultúránkba, amikor Európában Gutenberg elterjesztette a mozgatható betűkészlettel és nyomdapréssel történő könyvnyomtatást az 1440-es években. Onnantól kezdve a kézírással készített kódexekhez képest lényegesen gyorsabban, változatlan, egységes formában és egyszerre sok példányban jelenhetett meg a kézirat. A könyv törvényszerűen a tudás legfontosabb hordozójává vált – akár szó szerint értve. Ráadásul a kinyomtatott szöveg formája, nyelvezete lassan egységesítette az írásformát. (Ne felejtsük el, hogy a központilag szabályozott helyesírás Európa-szerte, így hazánkban is csak a 19. század elején kezdett kialakulni.) A könyv tehát kultúrtörténeti jelentőségű, a tudás legfőbb forrása és közvetítője.

A könyv hagyományos elképzelésünk szerint nyomtatott szöveget tartalmazó, papírlapokból álló, terjedelmesebb mű. Sokunknak hozzátartozik a könyvhöz – és rajta keresztül a tudáshoz – a papír tapintása, a frissen nyomtatott és fűzött könyv illata is. A nyomtatott kötet meghatározó eleme az oldalak átpörgetése, a tartalom lineáris áttekintése és olvasása. Ám napjainkban már egyre gyakrabban jelenik meg a könyv elektronikus formában: e-könyvként vagy valamilyen számítógépen, interneten is elérhető, letölthető, módosítható, megosztható formátumban.

A szerzői gondolattól a kinyomtatott könyvig hosszú a hagyományos út. A szerző gondolatainak megfogalmazása, összerendezése és véglegesnek szánt formába öntése csak az első – de kétségtelenül a legfontosabb – lépés. Egy szakkönyv esetében ezután jön a szakmai előminősítés, amely olykor többfordulós. A hagyományos, nyomtatott könyvekkel összekapcsolódik a nyelvi minőség is: a kifogástalan helyesírást, nyelvhelyességet a nyelvi ellenőrzés, a nyelvi lektorálás biztosítja. És csak ezek után áll készen a kézirat a technikai szerkesztésre, tördelésre, végső szerzői jóváhagyásra, majd ezt követi a kinyomtatás és a terjesztés.

A szakmai közvélemény mind a mai napig a fenti folyamat alapján fogad el egy könyvet megalapozottnak, hitelesnek, de ma már ezek közül az elemek közül ki is eshet néhány, illetve maga a szerző is elvégezheti őket. Az is elképzelhető, hogy a szerző számítógépéről egyenesen a digitális nyomdába kerül a kézirat – tehát kimarad minden közbenső szakmai, nyelvi és technikai állomás – vagy akár fizikailag megjelentetett példány nélkül, csak elektronikus formában adják ki. Ezek a folyamatok sokak számára megkérdőjelezhetik a könyvek tartalmához és nyelvi színvonalához kapcsolódó hagyományos tekintélyt.

Ez a technológiai váltás egyre határozottabban veti fel e világnap másik elemét: a szerzői jogok kérdését. A hagyományos szerzői jogi szabályozás a publikációhoz fűződő összes jogot fenntartja és a jogtulajdonos (jellemzően a szerző) tulajdonába adja. Ez a szabályozás a hagyományos, nyomdai és kiadói publikáció időszakához illik. Hisz a kinyomtatott és kiadó által kiadott könyv egyszeri és megismételhetetlen voltát, a szerzőnek a művéhez kötődő összes jogát megőrzi – voltaképpen a hagyományos szerzői jogi szabályozás (a Copyright) biztosítja a kiadó, a szerző monopóliumát egy kötet fölött. A mai világban viszont a könyvek, de különösen az elektronikus formátumú könyvek reprodukálása, terjesztése, megosztása technikailag igen egyszerű folyamat. Ezért alakult ki egy olyan alternatív szabályozási keretrendszer, amely a szellemi tulajdonhoz kötődő jogokat különválasztja és egyenként szabályozhatóvá teszi. Ezt a rendszert hívják Creative Commonsnak (CC).

A Creative Commons nonprofit szervezet, és az a célja, hogy a kultúra és a tudás közkinccsé tétele kövesse az információs társadalom követelményeit. A CC nincs ellentmondásban a hagyományos Copyrighttal, hisz a CC-licencek is a szerzői jogokat szabályozzák (tehát a szerzőnek a szellemi alkotásához fűződő jogait biztosítják), ám az a célja, hogy a szerző hivatalosan szabályozott módon biztosítson valamennyit ezekből a jogokból a felhasználók, befogadók, olvasók közösségének is. A Creative Commons hat licenctípust határoz meg, amelyekben különválasztja, hogy a szerző megnevezésével, a rá való hivatkozással miként lehet felhasználni, átszerkeszteni, új mű ötleteként alkalmazni és terjeszteni az eredeti munkát. Minden licenctípusban kikötik, hogy az eredeti mű szerzőjét mindig fel kell tüntetni, rá minden esetben hivatkozni kell, ám egyenként lehet engedélyezni vagy megtiltani az eredeti alkotás továbbadását, terjesztését eredeti formájában vagy módosítva, átszerkesztve, továbbá szabályozni lehet azt is, hogy a felhasználónak, olvasónak joga van-e az eredeti művet kereskedelmi forgalomba hozni (pénzért) vagy kereskedelmen kívül (ingyenesen) terjeszteni. A Creative Commons tehát tiszteletben tartja a szerzőnek a saját művéhez való jogát, de a kreatív, rugalmas szabályozásával igazodik a mai technológiai környezet adottságaihoz: az illegális felhasználói, olvasói tevékenységet szabályozott keretek között legálisnak ismeri el. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy úgy is küzdhetünk a szerzői jogok és a szellemi kincs megőrzéséért és tiszteletben tartásáért, hogy bizonyos felhasználói tevékenységeket ellenőrzött módon, egyszerűen, jogi procedúra nélkül engedélyezünk. Ez pedig rendkívül fontos a könyv jövőjének szempontjából. Hiszen a könyv tudáshordozó szerepét, kulturális jelentőségét mindenképpen meg kell őrizni, ám figyelembe kell venni, hogy a digitalizáció átalakította a hagyományos könyvköz fűződő viszonyunkat.