II. Mátyás pozsonyi koronázása 1608. november 19-én

A 17. század első évtizedének végére a Magyar Királyság vészterhes évek mögött állt. Az Oszmán Birodalommal vívott tizenöt éves háború alatt az ország közepe hadszíntérré változott, s ez mérhetetlen pusztításhoz vezetett. A helyzetet a Bocskai István mozgalma alatti hadi események csak tovább rontották.

Viszonylagos nyugalmat csak a bécsi és a zsitvatoroki béke megkötése hozott, ám egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a király, a prágai udvarában élő Habsburg Rudolf egyre erősödő mentális problémái miatt nem képes megfelelőképpen ellátni az uralkodói teendőket. Az egyre kényelmetlenebb helyzetet végül a gyermektelen király öccse, Mátyás főherceg elégelte meg. Félve a közép-európai Habsburg államkonglomerátum felbomlásától, különös lépésre szánta el magát: szövetkezve a magyar, cseh és osztrák rendekkel zsoldos katonaság bevetésével gyakorlatilag puccsot hajtott végre, s Rudolfot lemondatta a magyar királyi címéről és az osztrák örökös tartományokról, noha névlegesen meghagyta a cseh királyi és a császári címet a beteg testvérének.

Mindezek után szabaddá vált az út Mátyásnak a magyar trónra, s ez különösen fontos volt számára, ugyanis évekig a legfőbb címének a magyar királyi cím számított. Ennek tükrében természetesen gondosan megszervezte a magyar koronázást. Mivel a középkori koronázási város, Székesfehérvár oszmán kézben volt, a koronázásra az új „fővárosban”, Pozsonyban került sor.

Rudolf király átadja a koronát Mátyás főhercegnek
Rudolf király átadja a koronát Mátyás főhercegnek

Mindezt azonban meg kellett előznie az országgyűlés döntésének, ugyanis a rendek először megválasztották a főherceget magyar királynak. Ez azonban nem volt olyan egyszerű, ugyanis számtalan közjogi kérdésben kellett egyezségre jutni. 1608. október 23-án nyílt meg Pozsonyban a diéta, amelyen Mátyás egy sor törvényt fogadott el, melyek közül az egyik legfontosabb a bécsi béke ratifikálása volt, de mellette kimondták, hogy a király csak a rendek beleegyezésével indíthat háborút, s hogy a legfontosabb tisztségeket csak magyarok viselhetik, s hogy a Szent Koronát Magyarországon, a pozsonyi vár Koronatornyában kell őrizni. Mindez a rendi dualizmus szempontjából különösen fontos volt. Az országgyűlés a vallási kérdésekben is jelentős törvényeket hozott: az új uralkodó garantálja a szabad vallásgyakorlatot, a Bocskai által eladományozott vagy zálogba vetett közel 350 egyházi birtok visszaadását elhalasztották, a tizedügyeket világi bíráskodás elé rendelték, a főesperesek egyházlátogatási jogát átruházták. Szóba került a püspökök főispáni tisztének kétségbevonása, a székhelyükön nem tartózkodó főpapok és címzetes püspökök kizárása a királyi tanácsból és kihagyása a főrendiházból, valamint a jezsuiták birtokszerzésének megtiltása.

II. Mátyás mint magyar király
forrás:
II. Mátyás mint magyar király

E rendelkezések mellett választották meg a rendek a főherceget magyar királynak. Ezt követően még egy fontos választás történt: két nap múlva az ország egyik legfontosabb közjogi tisztségére, a nádori méltóságra – elsőként a magyar történelemben – egy protestáns főúr, Illésházy István került. Az előkészületeknek nem csak jogi háttere volt, a koronázási jelvényeket restaurálták, egy új, egészen 1930-ig használatban lévő ládába helyzeték, és hosszú évek után – 1572 óta a korona külföldön: Bécsben és Prágában volt – újra Magyarországra szállították. Ezenkívül ekkor került sor a legkorábbi ismert javításokra: egy zafír került a koronába egy másik drágakő helyére, valamint a koronázási palástba is új bélést varrtak. A rendekkel történő megegyezés után minden akadály elhárult a koronázás előtt, s így 1608. november 19-én, Szent Erzsébet napján a pozsonyi Szent Márton-dómban a Szent Koronával Forgách Ferenc esztergomi érsek II. Mátyás néven királlyá koronázta a főherceget.

A koronázást díszes külsőségek között, a történelmi tradíciókat figyelembe véve tartották meg, s egyik különleges kultúrtörténeti adaléka az volt, hogy azt a fahidat, amely Pozsonyban a koronázótemplom és a ferencesek között helyezkedett el, piros, fehér és zöld színű szőnyeggel fedték be. Ezzel pedig a nemzeti színek egyik első, kora újkori megjelenésének lehetünk tanúi.

II. Mátyás koronázási érme
II. Mátyás koronázási érme

A látszat ellenére a Forgách Ferenc vezette magyar katolikus egyházi elitet igen rosszul érintették a hozott intézkedések. Az érsek az országgyűlés meghirdetésétől kezdve rendszeresen tájékoztatta Rómát, s végül a magyar klérus igazát keresve a pápához és a bíborosokhoz folyamodott:

Mivel a katolikus vallás oly nagy hajótörésében és az egyház jogainak kiforgatásában sehol sem találunk biztos menedéket, mint legbiztosabb kikötőbe, a bíborosok szent kollégiumához menekülünk, mivel csak ennek bölcsessége nyújthat orvoslást mindeme bajokra, és csak ennek tekintélye érhet el eredményt a királyi felségnél. Hozzátok, a keresztény világ vezetőihez fordulunk tehát, kérve, hogy mind magának az egyháznak közös ügyében, mind bíborosunk érdekében, aki testületetek tagja, vegyétek fontolóra az eszközöket a katolikus vallás ügyének előmozdítására és védelmezésére ezen a vidéken, s a királyi felséget arra késztessétek, hogy az egyházra és annak szolgáira nagyobb tekintettel legyen. [...] Minket el ne hagyjatok, inkább támogassatok, a királyt az Apostoli Szentszék tekintélyével az eretnek őrjöngés visszaszorítására és a gonosztettek télszámolására ösztönözzétek, és arra intsétek, hogy az egyház békéjét helyreállítsa, s magát Szent István király méltó utódának mutassa.

Végül a nyomtatásban is mellékelt cikkelyek láttán a római inkvizíció Mátyást az „eretnekek pártfogójának” nyilvánította, és titkokban kiközösítette. A császári trónra pályázó uralkodó kénytelen volt írásban kötelezettséget vállalni arra, hogy a szóban forgó törvényeket lehetőség szerint nem tartja, nem tartatja be, persze ez csak fokozatosan valósulhatott meg a későbbiekben, mindenesetre a kiközösítés alól megkapta a feloldozást. Noha az országgyűlés súlyos jezsuitaellenes intézkedéseket hozott, egy fiatal jezsuita szerzetes országos ismertségének is színtere lett. A szerzetes pedig nem volt más, mint a királyság sorsát később oly erősen befolyásoló, 450 éve született Pázmány Péter volt.

 

Ajánlott irodalom

Benda Kálmán: Pázmány Péter politikai pályakezdése. Vigília, 43. (1978) 4. 225–229.

Pálffy Géza – Kees Teszelszky: Koronázási jelvényeink távolléte: Erdélyből Bécsen és Prágán át Pozsonyig (1551–1608). In: A Szent Korona hazatér. A magyar korona tizenegy külföldi útja (1205–1978). Szerk.: Pálffy Géza, Budapest, 2019. 169–267.

Péter Katalin: Az 1608. évi törvény és a jobbágyok vallásszabadsága. Papok és nemesek. Magyar művelődéstörténeti tanulmányok a reformációval kezdődő másfél évszázadból. A Ráday Gyűjtemény tanulmányai, 8. Budapest, 1995. 129–151., 246–249.

Tusor Péter: Az 1608. évi magyar törvények a római inkvizíció előtt. II. Mátyás kiközösítése. Aetas, 15. (2000) 4. 89–105.