Hunyadi János és a nándorfehérvári diadal emlékezete a hazai középiskolai tankönyvekben a rendszerváltozásig

1456. július 4. és 21. között a keresztények sikerrel védték meg Nándorfehérvárat II. Hódító Mehmed szultán csapataival szemben, aki három évvel korábban bevette a Bizánci Birodalom fővárosát, Konstantinápolyt. Július 22-én pedig a vár mellett zajlott csatában a Hunyadi János vezette várbeliek és a Kapisztrán János vezetése alatt álló keresztesek legyőzték az oszmán csapatokat. A diadalt követő pestisjárványban Hunyadi augusztus 11-én, Kapisztrán pedig október 23-án meghalt.

A nándorfehérvári csata különlegességét a hazai kollektív emlékezetben az is jelzi, hogy a további nádorfehérvári várostromok – így 1521-ben, 1688-ban, 1690-ben, továbbiak a 18. század háborúi során, valamint 1867, amikor az oszmánok végleg feladták a várat – nem igazán ismertek. Így a vár első, 1440. évi török ostromáról sem folyik élénk közbeszéd.

Hunyadi
Hunyadi balkáni hadjáratai. Forrás: Dr. Domanovszky Sándor: Magyarország története a középiskolák VIII. osztálya számára.

Tehát a hazai emlékezetben az 1456. évi diadal kapott kiemelt szerepet. Ez részben köszönhető a középiskolai tankönyveknek is, amelyek nemcsak tükrözik egy adott korszak tudományos eredményeit vagy éppen a tankönyvíró személyiségét, de egyben formálják is a köztudatot.

Az általam vizsgált legkorábbi tankönyvek, 1811-től írnak a nándorfehérvári diadalról, bár magát a csatát nem részletezik. Schirkhuber Móricz már 1837-ben beemelte Dugovits Titusz történetét az ostrom említésekor. Batizfalvi István 1863-as könyve az első, amely igazán hosszan és részletesen ír, nemcsak a diadal előzményeiről és következményéről, hanem az ostrom és a csata menetéről is. Ezek a tankönyvek Hunyadi Jánosról a legnagyobb elismerés hangján írnak, például: „[…] oly éles látású, egyenes nézetü a’ kormányzást illetőkben [illető ügyekben], bőlcs, előrelátó, magamérséklő a’ tanács-teremben, mint bátor katona, páratlan hadvezér a’ viadaltéren, nagy – még veszteségeiben is […] kegyes, istenfélő, […] fedhetetlen élete’ minden rendiben […].”[1] Dierner Endre 1846-os tankönyvében kicsit kritikusabb hangot üt meg: „Az országos dolgokban nem annyira tündöklött, mint a’ hadi pályán, mellyen 22 csatát vívott, és csak kettőben vala vesztes […]”.[2]

A Dualizmus tankönyvei sokfélék, de közös bennük, hogy Hunyadi János tevékenységét adatgazdagon, bár rövidebb terjedelemben, mint a korábbi tankönyvek, írják meg. Fel-feltűnik bennük Dugovits Titusz története, illetve a déli harangszó összefonódása a nándorfehérvári diadallal.

A Horthy-korszak tankönyveiben teljesedik ki a nemzeti-hős-védőpajzs narratíva Hunyadi János tevékenységének leírásában. Madai Pál tankönyvében (1926) Hunyadit az isteni gondviselés küldte a nemzet élére. Ember István kötetében „Ekkor lett hazánk védőpajzsa Európának, Hunyadi János pedig legnagyobb hőse.”[3]

HJ
Hunyadi János. Forrás: Wikipédia

A szocialista időszak felszámolta a Horthy-korszak narratíváját, bár nem tagadta Hunyadi törökellenes harcainak eredményeit. Ugyanakkor a hős, keresztény, védőpajzs hívószavak szinte eltűntek. Két fő dilemma merült fel számukra, az egyik jól látszik egy 1953. évi tankönyvi kritikában: „A bővítések és javítások ellenére legújabb történelem tankönyveink még sok lényeges ponton javításra szorulnak. Az általános gimnáziumi és szakiskolai tankönyvek egyik legkiemelkedőbb hibája a személyiség történeti szerepének bemutatásával kapcsolatos. A tankönyvek fejezeteinek és alfejezeteinek címei, de a tankönyvek egész terminológiája is – több apróbb javítás ellenére – mintegy »elszemélyesítik« a magyar nép történelmét, s ezzel akarva-akaratlan eltussolják a néptömegek döntő történelmi szerepét. […] »A Hunyadiak kísérlete a központi állam megteremtésére és a török visszaszorítására« (Ált. Gim. I. k. 73. 1.). Ennek a fejezetnek első alcíme »Hunyadi János küzdelme az oligarchákkal. Harcai a törökök ellen« (u. o.). A második alcím »Hunyadi Mátyás kísérlete a központi monarchia megteremtésére« (Ált. Gim. I. k. 84.1.). […] »A következő évben Hunyadinak már magyar területről kellett kivernie zsákmányoló csapataikat« (Ált. Gim. I. k. 76. 1.). »Hunyadi […] átkelt a Kárpátokon és megtámadta a törököt« (Ált. Gim. I. k. 77. 1.). »Hunyadi háborúi […] « (Ált. Gim. I. k. 83. 1.) »Hunyadi harcai« (u.о.). A szakiskolák tankönyvében Hunyadi volt az, aki »három török sereget győzött le« (I. k. 146. 1.). Ő ment támadásba a török ellen (147. 1.) és ő nyomult be a Balkánra (u. o.). Az általános gimnáziumok számára készült tankönyv összefoglaló értékelése szerint kiderül, hogy a török hódítók elleni harcban a legragyogóbb győzelmeket Hunyadi aratta a parasztok »segítségével« (I. k. 83. 1.). Nemcsak Hunyadi János, de Mátyás is a tankönyv nyelvezete szerint – egymaga küzd (Ált. Gim. I. k. 86. 1.). Másutt is előbukkannak a tankönyvekben hasonló fogalmazások. […] A tankönyv ilyenfajta nyelvezete a burzsoá történetírás maradványa és akadályozza a néptömegek és a személyiség történelmi szerepének megértését.”[4] A másik dilemma ebből következően éppen az volt, hogy miképpen lehet a honvédő Hunyadi szerepét összeegyeztetni azzal, hogy a feudális rendszer egy bárója volt. Erre Kosáry Domokos már 1945-ben megtalálta a megoldást tankönyvében egyrészt azáltal, hogy Hunyadi harca „a szultánok imperializmusa ellen folytatott nagy védelmi harc” volt.[5] Másfelől pedig Hunyadi Jánosról kiemeli, hogy nagybirtokos, mégsem demitizálja, azzal „menti fel”, hogy vagyonát az ország javára fordította. Ebbe a később is megjelenő egységes szocialista narratívába egy – nemzeti narratív szempontból nézve – üdítő színfolt került Karácsonyi Béla tankönyvében: „[…] a török háborúk legnagyobb hőse, a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb, európai jelentőségű alakja.”[6] A Kosárynál látható magyarázatot (miszerint Hunyadi János is oligarcha volt, de vagyonát legalább az ország érdekében használta) Karácsonyi kibővítette még egy elemmel: nem pusztán a birtokait védte, hanem univerzális célja volt, ki akarta űzni a törököket Európából.[7] Nándorfehérvár ostromát pedig a nemzeti összefogás példájává teszi: „Hunyadi […] bebizonyította, hogy a haza megvédését a magyar nép legszélesebb tömegeinek a bekapcsolásával lehet csak biztosítani.”[8] Az általam vizsgált szocialista tankönyvek zömében a déli harangszó, illetve Dugovits Titusz nem szerepelt.

Walter Mária tankönyve[9] 1984-ben jelent meg először, ezáltal a szocialista korszak terméke, ugyanakkor a rendszerváltozás után is népszerű és elterjedt volt a hazai középiskolákban. Egy oldal terjedelmű részt szán Hunyadi János pályájának bemutatására, és összegzése lényegében megegyezik a Kosáry-féle, szocialista korszakra jellemző értékeléssel: „a török visszaverésére fordította összes javait”.[10] Dugovits Titusz történetét leírja a nándorfehérvári diadal kapcsán, ugyanakkor a déli harangszóról a legújabb mainstream történészi álláspontot képviseli: III. Callixtus pápa még a csata előtt (vereségre számítva) elrendelte a harangszót, de mire a bulla megérkezett, a diadal híre is elterjedt, így a kettő összefonódott.[11] Walter Mária kötete azért fontos, mert általa a szocialista frazeológiától mentesen, de lényegében a szocialista tankönyvekre jellemző narratíva került át az 1990-es évek közgondolkodásába is. Itt a hősiesség, a nemzeti-keresztény egység lényegében nem szerepel.


 

[1] Péczely József: A magyarok történetei. Második darab. Debrecen, 1837. 212–213. 

[2] Dierner Endre: Magyarhoni történetek. Pest, 1846. 62.

[3] Ember István: A magyar nemzet története. Budapest, 1926. 57.

[4] Dolmányos József: A magyar nép története középiskolák számára. I., II., III. Budapest, Tankönyvkiadó, 1952. Századok 1953. 87. évf. 2–3. szám, 459. Kiemelések tőlem.

[5] Kosáry Domokos: Magyarország története az őskortól a szatmári békéig. Szikra, Budapest, 1945. 67.

[6] Karácsonyi Béla: A magyar nép története. A középiskolák számára. I. rész. Tankönyvkiadó, Budapest, 1952. 75.

[7] Uo.

[8] Uo. 81.

[9] Walter Mária: Történelem II. osztály. Tankönyvkiadó, Budapest, 1992. 8. javított kiadás.

[10] Uo. 117.

[11] Uo. 122.