Hegyeshalomnál hullott ki a berlini fal első téglája

A határnyitásra szeptember 11-én hajnalban került sor, amelyet a magyar kormány 10-én az esti hírműsorban jelentett be. Kilenc nap alatt 12 121 keletnémet távozott Ausztria felé, de az országba beutazók száma is egyre gyarapodott.

1989-ben, a Páneurópai Piknik utáni napokban a magyar kormányt egyre sürgetőbben terhelte a határnyitás körüli kérdés rendezése, hiszen tízezrével táboroztak hazánkban az NDK-s menekültek. Németh Miklós és kabinetje hónapok óta hintapolitikát folytatott, lavírozott a Nyugat és a Kelet között: a rendszerváltás egyértelműen a küszöbön állt ugyan, a kerekasztal-tárgyalások zavartalanul folytak, de az országot körbeölelő kisantantgyűrű és a hazánkban állomásozó szovjet hadsereg még mindig fenyegetést jelentett.

Augusztus 19-én Sopron határában átengedték a keletnémet turisták egy kisebb csoportját, ugyanakkor a következő napokban a magyar kormány az NDK vezetése részére is igyekezett gesztust gyakorolni. Megerősítették a rendfenntartó erőket, a határ felé vezető utakat lezárták, a közeli kempingekből a németeket az ország belseje felé terelték, és még a munkásőrséget is kivezényelték a térségbe.

Augusztus 23-án egy komolyabb incidensre is sor került, amely a sopronpusztai és kópházi csata néven híresült el. Az állambiztonság jelezte a határőrség számára, hogy bérelt buszokkal nagyjából 150 főnyi NDK-állampolgár érkezik a határ közelébe, nyilvánvalóan szökési szándékkal. Határőrök és kivezényelt munkásőrök várták a konvojt. A határáttörési kísérlet tömegverekedésbe torkollt, a határőrök gumibottal verték az embereket, egy gazdasági épület falához szorították őket, és éles tölténnyel kezdték lőni az épület tetejét, amelynek törmeléke a menekülők fejére hullott. Az emberek nem tehettek mást, megadták magukat. A szökési kísérlet szervezői feltehetően a nyugatnémet ZDF televízió munkatársai voltak, akik szenzációs felvételeket akartak készíteni arról, miképpen lépik át az egykori vasfüggöny vonalát keleti nemzettársaik.

Miközben a fegyveres erők beavatkozásának hírére az NDK üdvözölte a magyar határőrizet szigorítását, a magyar kabinet augusztus 22-én arról határozott, hogy a nyugatnémet követségre menekült embereket elszállítják az országból. A kivitelezés korántsem volt egyszerű. Egyrészt el akarták kerülni, hogy az akció nyilvánosságot kapjon: elsősorban nem a keletnémet diplomáciai visszhangoktól féltek, hanem attól, hogy az országban várakozó több tízezer menekült hasonló elbánást fog követelni. Másrészt meg kellett győzni a követség védelmét élvező embereket, hogy nem kell tartaniuk a hazatoloncolástól.

A „szövetséges” titkosszolgálatok is komoly fejtörést okoztak, hiszen a Stasi fokozottan figyelte állampolgárai mozgását, de a román nagykövetség is aggasztóan közel volt – éppen szemben a nyugatnémet külképviselettel. Mivel a határkerítés bontásának hírére a megelőző hónapokban nemcsak magyarok, de román nemzetiségű menekültek is ezrével jelentek meg hazánkban, akik tovább szerettek volna menni Nyugat felé, a Securitate is ugrásra készen várakozott. A nem kívánt tekintetek elől rejteni kívánták az akciót, így ponyvás teherautókat rendeltek az épület elé, amelynek takarásában ültették buszokra az embereket. A reptéren egy svájci felségjelzésű gép várta a Vöröskereszt által kiállított útlevelekkel rendelkező csoportot, erre azért volt szükség, hogy megnyugtassák az embereket: valóban a szabad világ felé indulnak.

Magyarország,
Hegyeshalom
a megnyitott határátkelő, NDK-s Wartburg 353W (1989. szeptember 10.).
Magyarország, Hegyeshalom a megnyitott határátkelő, NDK-s Wartburg 353W (1989. szeptember 10.). Forrás: Fortepan/ Urbán Tamás

A magyar és a nyugatnémet kormányfő külügyminisztereik társaságában augusztus 25-én a Bonn melletti gymnichi kastélyban titkos tárgyalást folytatott. A zárt ajtók mögötti megbeszélésről még feljegyzések sem készültek, csak az érintettek kissé ellentmondó visszaemlékezéseiből ismerhetjük a részleteket. Valószínűleg ezen a megbeszélésen már elhangzott az az ígéret Németh Miklós részéről, hogy megnyitják a határt a keletnémetek előtt. Kohl kancellár annyit kért, a határnyitást úgy időzítse a magyar kormány, hogy az még a CDU brémai kongresszusa előtt megtörténjen. Kohl hálájáról biztosította Németh Miklóst, és megkérdezte, mit kér ezért cserébe Magyarország. Állítólag ekkor hangzott el Németh híres válasza, miszerint „Magyarország nem ad el embereket.” (Ezzel a kormányfő a korábbi román gyakorlatra célzott, amikor tízezrével árusították ki a szász és zsidó nemzetiségű embereket fejkvóta fejében az anyaországoknak.)

Természetesen az NSZK később meghálálta Magyarország tevékeny szerepét a berlini fal leomlásában, de a felajánlott hitelek elfogadását el kellett halasztani, nehogy emberkereskedelemmel lehessen vádolni a magyar kormányt. A szigorúan titkos tárgyalás hamar közismertté vált. A magyar kormányzat egy rövid MTI-hír keretében adott róla tudósítást, míg Kohl kancellár fontosnak tartotta Moszkva értesítését. Gorbacsov állítólag annyit felelt a kancellár bejelentésére, hogy „A magyarok jó emberek.” A nyugatnémet kormány ezután úgy ítélte meg, hogy nem kell tartani a szovjetek beavatkozásától, így a határnyitás biztosan nem fog fegyveres konfliktusba torkollni.

A keletnémetek aggodalmuknak adtak hangot, és követelték a magyar kormánytól, biztosítsák őket, hogy a titkos tárgyaláson nem hangzott el olyasmi, ami sértené az NDK érdekeit. Horn Gyula megnyugtatta a keletnémet diplomáciát, de egyben közölte Gerd Vehressel, az NDK budapesti nagykövetével, hogy Magyarország nem kíván gigantikus méretű menekülttáborrá válni. Kilátásba helyezte, hogy felfüggesztik a két ország között 1969-ben kötött szerződést, amely szerint meg kell akadályozni a másik állam polgárait abban, hogy hivatalos engedély nélkül egy harmadik országba távozzanak. A keletnémet kormány tiltakozott az egyoldalú döntés ellen, mire Horn Gyula felajánlotta: kapnak egy hetet arra, hogy a német biztonsági szervek, vagyis a Stasi emberei megpróbálják rábeszélni az országban lévő menekülteket, térjenek vissza hazájukba. A szocialista Németország kevésbé volt csábító, a menekültek nem adták fel a reményt.

Szeptember 8-án a Magyar Népköztársaság hivatalosan felfüggesztette az 1969-es egyezmény bizonyos pontjait, ezzel szabaddá vált a keletnémetek számára az út Nyugat felé. A határnyitásra szeptember 11-én hajnalban került sor, amelyet a magyar kormány 10-én az esti hírműsorban jelentett be. Kilenc nap alatt 12 121 keletnémet távozott Ausztria felé, de az országba beutazók száma is egyre gyarapodott: a határnyitás hírére olyanok is megpróbálkoztak a szökéssel, akik nem vállalták korábban a bizonytalanságot. Az NDK-határőrizetet megerősítették, szigorú ellenőrzéseket vezettek be a közutakon, vonatokon, repülőgépeken, de a csehszlovák biztonsági szervek is folyamatosan ellenőrizték, vizsgálták, zaklatták a Magyarország felé tartó keletnémeteket. Sokat már nem tehettek: a berlini fal első téglája kihullott.