Először lett március 15-e államilag elismert nemzeti ünnep

Fabó Edit

A magyar törvényhozás először avatta nemzeti ünneppé állami szinten az 1848–1849-es szabadságharchoz vezető 1848. március 15-ei forradalom napját 1927. november 25-én. Ezen a napon fogadta el a magyar felsőház is azt a törvényjavaslatot, amely március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánításáról és Kossuth Lajos emlékének megörökítéséről rendelkezett.

Azonban azt megelőzően is nemzeti ünnepnek tekintették március 15-ét, amelynek évfordulójáról rendre megemlékeztek – nem hivatalos formában, hanem – alulról szerveződő polgári, ifjúsági társaságokban, függetlenségi körökben. Az 1867. évi kiegyezés után a hatalom megtűrte az ünneplő összejöveteleket, valamint a sajtó is tudósított róluk. A forradalom félévszázados jubileumához érve, 1898-ban a Bánffy-kormány az uralkodó I. Ferenc József érintettségét is szem előtt tartva, az április törvények kihirdetésének napját, április 11-ét tette meg állami nemzeti ünnepnek, amely magába foglalta volna a forradalom emlékét is. Az élet nem igazolta vissza a törvényhozói szándékot. Ugyanis a március 15-i megemlékezéseket továbbra is megtartották a fiatalok és más magántársaságok, az áprilisi dátum pedig gyakran egybeesett a húsvéttal, amely elfedte az állami ünnep megjelenítésének lehetőségét. Az ünneptorlódások súlytalanná tették az április 11-ét, s úgy tűnt, hogy a rendezvények „érdeklődés hiányában vagy elmaradtak”, vagy nem kaptak elég visszhangot. A felemás párhuzamosság megmaradt a háborús évek alatt is, és az után is. Az egyre tarthatatlanabbá váló helyzetet az 1927. évi törvény szüntette meg.

Wlassics Gyula, vallás- és közoktatásügyi miniszter (1895–1903), a felsőház elnöke (1927–1935)
Wlassics Gyula, vallás- és közoktatásügyi miniszter (1895–1903), a felsőház elnöke (1927–1935). Forrás: Wikimedia commons

A törvényjavaslat felsőházi benyújtásakor a politikai elit megfogalmazhatta az ünneppel kapcsolatos eszmei szempontjait, a követendő értékeket. A Budapesti Hírlap (1927. november 26., 4. o.) híradása szerint egyöntetű lelkesedéssel fogadták a beterjesztést. Elsőként a felsőház elnöke, báró Wlassics Gyula rámutatott arra, hogy a 19. század három korszakos egyéniségében, gróf Széchenyi Istvánban, Kossuth Lajosban, Deák Ferencben történelmi távlatból már nem a kiegyezést elfogadó, illetve elutasító ellentétet kell keresni, hanem a tevékenységük nyomán megvalósult nagyobb teljesítmény összefüggő egységét kell becsülni, sőt kiemelte, hogy e nagyságok a sorscsapások idején az élni akarás, az elszántság, és a történeti hivatás mintaképei.

Gróf Bethlen István, Magyarország miniszterelnöke (1921–1931)
Gróf Bethlen István, Magyarország miniszterelnöke (1921–1931). Forrás: Wikipedia

A megszólaló képviselők közt volt Glattfelder Gyula csanádi püspök is, aki üdvözölte az előterjesztést, mert az örvendetes változást hozó 1848-as forradalmat széles támogatottság övezte, és remélte, hogy az ifjúságot áldozatvállalásra és tettekre fogja sarkallni. Végül a miniszterelnök, gróf Bethlen István indoklásában elmondta, hogy mivel az április 11-ei ünnep nem tudta betölteni szerepét, ezért a törvényhozás – figyelembe véve az egykori „közérzületet” – illeszkedik a március 15-ei megemlékezéseknek a szabadság eszméjét őrző hagyományához, és ezt a napot jelöli hivatalos nemzeti ünnepnek. A kormányfő röviden vázolta az emléknap történetét, majd főként Kossuth Lajos politikusi szerepét méltatta, s felszólalását a következőképpen zárta: „A mai nehéz helyzetben arra van szükségünk, hogy vezesse ezt a nemzetet Deák bölcsessége, Széchenyinek a realitások iránt tanúsított nagy érzéke és organizátori képessége, és Kossuth lánglelke, mert csak ez a három tulajdonság együttvéve mentheti meg a nemzetet.”

A beszédeket éljenzések kísérték, a törvényjavaslatot elfogadták, a nemzeti ünnepről szóló jogszabályt az 1927. évi XXXI., illetve a Kossuth emlékét megörökítőt pedig az az évi XXXII. törvénycikkelyben rögzítették. Az 1928. esztendőben március 15-e 80. évfordulójára már állami keretek között rendezett ünnepséggel (is) készülhettek.