Bartók Péterre emlékezve

Vásárhelyi Gábor

Bartók Péter 2020. december 7-én, az Amerikai Egyesült Államokban, helyi idő szerint délután 3 órakor, életének 97. évében, álmában, csendben végleg elaludt. Bartók Béla kisebbik fia 1924. július 31-én született, édesanyja Bartók Béla második felesége, Pásztory Edith volt.

Bartók Béla és Péter fia a Kavics utcai lakásuknál Budapesten
Bartók Béla és Péter fia a Kavics utcai lakásuknál Budapesten

Bartók Péter egész életét édesapja életművének gondos feldolgozására és a szerzői szándék mindenek feletti megőrzésére szánta. Hosszas pereskedéssel kellett visszaszerezze az édesapja amerikai hagyatékát bitorló ügyvédektől az őt megillető kéziratokat és örökséget. Ettől kezdve minden energiáját arra fordította, hogy édesapja műveinek nyomtatott kiadásaiban a fellelhető hibákat és hiányosságokat kijavítsa, és elkészítse Bartók Béla műveinek helyes és hibátlan kiadásait. A tökéletes hangfelvételek és hanglemezek megjelentetése érdekében megalakította a Bartók Records nevű magánkiadóját, a mindmáig működő kiadó később a javított kották és könyvek kiadását is elvégezte.

1988-ban – hosszas egyeztetés után – bátyjával, ifjabb Bartók Bélával közösen hozták haza az Egyesült Államokból Bartók Béla földi maradványait és temettették el a Farkasréti temetőbe, ahol most is nyugszik.

Bartók Péter és ifjabb Bartók Béla 1988-ban Édesapjuk koporsója mellett
Bartók Péter és ifjabb Bartók Béla 1988-ban Édesapjuk koporsója mellett

Péter megtett mindent annak érdekében, hogy édesapja szerzői szándékát műveivel kapcsolatban minél szélesebb körben megismerhessék. Az 1990-es évek végén az volt az elképzelése, hogy édesapja művei kéziratainak nála lévő részét a Magyar Tudományos Akadémián helyezi el letétbe, azonban az Akadémia ennek jogi hátterét nem tudta megteremteni. Ennek ellenére Péter saját költségén, akkori áron számolva mintegy 55000 amerikai dollár értékben a kéziratokról másolatokat készíttetett és azokat Budapestre szállíttatta és azt helyezte letétbe a Magyar Tudományos Akadémiánál annak érdekében, hogy a kéziratok Magyarországon is elérhetők legyenek. A magyarországi Bartók kutatók így ifjabb Béla és Péter segítségével mindig hozzáférhettek minden fontos forráshoz Bartók Béla szerzeményeivel és munkásságával kapcsolatban.

A két testvér, ifjabb Béla és Péter életük végéig szerető, jó kapcsolatban voltak egymással. Soha el nem felejtem, amikor 1994-ben, ifjabb Bartók Béla halála előtt két nappal Péterrel együtt álltunk Keresztapám, Béla ágya mellett, Ő megfogta mindkettőnk kezét és kicsit nyirkos szemmel, de mosolyogva azt mondta: Szeressétek egymást! Ez volt hármunk utolsó beszélgetése együtt. Péterrel még ezt követően sokszor személyesen is találkoztunk, Bartók Béla műveivel kapcsolatban pedig megszámlálhatatlan levelet váltottunk egymással. Fontos és hiteles forrás volt ő maga, hisz édesapját nem csak személyesen ismerte, hanem egyike volt azoknak, akik a legközelebb álltak hozzá. Olyan magyar ember volt, aki, noha élete legnagyobb részét az Egyesült Államokban élte le, tökéletes és akcentus nélküli magyarsággal beszélt még halála előtt is, és olyan szavakat is magyarul mondott, melyekre mi már régen idegen szavakat használnánk. Ezzel is hű maradt édesapja hazaszeretetéhez. A Jó Isten nyugosztaljon Péter békében, hitem szerint Ti hárman, Édesapáddal és Testvéreddel már találkoztatok odafenn.

Vásárhelyi Gábor,

Bartók Béla jogutódja