Az aversai gyilkosság

I. Károly király (1301–1342) törvényes fiú utódai közül hárman érték meg a felnőtt kort. Apjuk külpolitikai terveiben mindhármuknak szerepet szánt. Az egyik legfontosabb terület, amely I. Károly figyelmét lekötötte, Itália volt. Szülőhazájából, a Nápolyi Királyságból gyermekként a Magyarországon törvényesen uralkodó III. András (1290–1301) hatalmának megdöntésére úgy indították útnak, hogy fiatalon elhunyt apja, Martell Károly örökségéből kizárták, Nápoly örökösévé helyette nagybátyját, Róbertet tették meg.

A bizonytalan útra indult ifjúnak nehéz küzdelmek árán sikerült megszereznie a magyar koronát, a nápolyi örökség visszaszerzése mégis élete végéig foglalkoztatta. Először nagyapja, II. (Sánta) Károly nápolyi király halálakor (1309) tett erre sikertelen kísérletet, később uralomra jutott nagybátyja, Róbert nápolyi király egyetlen fia, Károly calabriai herceg halálakor (1328).

Ekkor immár nem a saját, hanem a fiai számára igyekezett lehetőséget teremteni atyai örökségének megszerzésére. Céljának elérése érdekében tárgyalásokba kezdett nagybátyjával, Róbert királlyal, aki két leányunokája (Johanna és Mária) közül az egyiket, elsősorban az idősebb Johannát szerette volna utódjává tenni.

A magyar király a helyzetet oly módon igyekezett saját javára fordítani, hogy kettős házasságot ajánlott Róbertnek: elsőszülött fia, Lajos feleségül veszi Johannát, és ezáltal Nápoly királya lesz, vagy legalábbis vele egyenrangú uralkodó, András herceg pedig eljegyzi Máriát. Ezt az ajánlatot Róbert visszautasította, mert leányunokái egyikének akarta fenntartani az uralkodói jogokat, és nem akart kettős házasságot sem. Ezért 1332 elején olyan szerződést kötöttek, amely szerint a magyar és a nápolyi király elsőszülöttjei, Lajos és Johanna házasodjanak össze, ha pedig valamelyikük idő előtt elhunyna, a testvére lép a helyébe.

Ebből a szerződésből I. Károly hátrált ki, mivel időközben megszületett a legkisebb fia, István. Az 1333-ban létrejött utolsó megállapodás alapján András herceg veszi feleségül Johannát, vagy ennek halála esetén Máriát, s ha András herceg hunyna el, a magyar király valamelyik fia lép házasságra Róbert unokáinak egyikével.

I. Johanna nápolyi királynő Kép forrása: wikimedia commons
I. Johanna nápolyi királynő. Kép forrása: wikimedia commons

E megállapodás értelmében András és Johanna között megtörtént az eljegyzés még 1333-ban, majd nem sokkal I. Károly halála után, 1342-ben az esküvőt is megtartották. A következő év elején, 1343 januárjában elhunyt Róbert nápolyi király is, aki végrendeletében egyedül unokáját nyilvánította utódának, Andrást nem.

András, aki ekkor már csaknem 10 éve a Nápolyi Királyságban tartózkodott, arra várva, hogy ott uralkodhasson, a királyi férj szerepébe nem akart belenyugodni, Johanna azonban nem kívánta megosztani vele hatalmát, s ehhez jó hivatkozási alapot nyújtott számára nagyapja végrendelete.

Nápoly ebben az időben pápai hűbérnek számított, ami azt jelentette, hogy a Szentszéknek beleszólása volt az utódlás kérdésébe, s a megkoronázott király hűségesküt tartozott tenni számára. VI. Kelement természetesen András és az őt – súlyos aranyakkal is – támogató magyar királyi udvar, de Johanna és tábora is igyekezett megnyerni magának. 1345 júniusában végül a pápa engedélyt adott a fiatal pár megkoronázására, annak időpontját 1345 szeptemberére tűzve ki. András megkoronázása esetén sem lett volna Nápoly egyeduralkodója, mégis félő volt, hogy előbb-utóbb a teljes hatalom a kezébe kerül, ezért a nápolyi udvar Johanna mellett álló kegyencei merényletet terveztek ellene, s még a koronázása előtt, szeptember 18-ról 19-re virradó éjszaka Aversában kegyetlenül megfojtották.

aversa
Karl Brjullov: András herceg meggyilkolása

A 18 éves ifjú herceg meggyilkolása, amellett, hogy hatalmas megdöbbenést és felháborodást keltett, a két ország konfliktusát tovább fokozta. Miként I. Lajos király (1342–1382) történetírója, Küküllei János írja:

„Testvére halálának bekövetkezte miatt Lajos király szívének kimondhatatlanul heves fájdalmától megsebzetten, fájdalmasan és gyötrődve kezdett gondolkodni és foglalkozni a bosszúval, nehogy ez az oly átkos bűntett büntetlen maradjon….”