„A tudomány az életért van, s a mi életünk legyen a tudományért.”

In memoriam Pais Dezső

135 éve e napon született Pais Dezső, Kossuth-díjas nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budapesti egyetem néhai professzora. Tudományos pályáját irodalomtörténészként kezdte meg, később hely- és személynevek kutatásával, nyelvtörténettel, nyelvemlék-magyarázattal és művelődéstörténettel foglalkozott. Műveit tanulmányozva gyorsan kiviláglik: ennél lényegesen több mindenhez értett – jól mutatja ezt a címbe foglalt, tőle származó idézet is.

Pais Dezső 1886. március 20-án született Zalaegerszegen Pais Kázmér tisztviselő és Shmiliár Ilona gyermekeként. Érettségi vizsgát is ott tett az akkori főreál gimnázium (napjainkban: Zrínyi Miklós Gimnázium) végig jeles rendű tanulójaként. Innen került a méltán neves intézménybe, az Eötvös József Collegiumba, illetve a budapesti egyetem bölcsészkarára, ahol 1908-ban magyar, latin és görög szakos diplomát szerzett. Tanári tevékenységét 1911-ben a soproni főreál iskolában kezdte meg helyettes tanárként. 1924-ben lett a pesti egyetem tanára, majd 1933-tól egykori alma materének, az Eötvös Collegiumnak tanára, 1937-től 1959-ig pedig a fővárosi egyetem tanszékvezető professzora.

Pais Dezső akadémikus, egyetemi tanár
(Forrás: Arcanum)
Pais Dezső akadémikus, egyetemi tanár (Forrás: Arcanum)

Tudományos munkássága irodalomtörténeti tanulmányokkal vette kezdetét. Első írásai közé tartozik a Janus Pannonius Eranemus-a és a latin klasszikusok című tanulmánya (EPhK. 1910: 760–76), illetve a Báró Kemény Zsigmond és az irodalmi élet (Bp., 1911) című munkája. Jelentős értékű irodalomtörténeti írása az Árpád- és Anjou-kori mulattatóink (Kodály-emlékkönyv, Bp., 1953). Pais Dezső munkássága révén indult útnak a magyar irodalmi nyelv történetének kutatása, éspedig A magyar irodalmi nyelv (Bp., 1954) és a Kázmér Miklós által közreadott A magyar ősvallás nyelvi emlékeiből (Bp., 1975) című művekkel.

Csakhamar áttért a nyelvtudomány berkeibe, majd annak vezéregyéniségévé lett: nincs olyan ága, amelyet ne művelt volna, ahol maradandót nem alkotott volna. Mégis legszívesebben a szószármaztatással és a szótörténettel foglalkozott. Számos új utat nyitott a tudományos kutatás számára. Többek között ő rendszerezte a magyar történeti személynévkutatás elméletét, s megteremtette a középkori személynévadás jelentéstanát. Új műfajt hozott létre a teljes szócsaládok vizsgálatával. Egy-egy különösen gazdag szócsaládnak sok irányban szétfutó szálait követve teremtett rendet a bonyolult összefüggésekben, fölmutatva nyelv és társadalom, szókészlet és kultúra mindenkor szoros kapcsolatát. Különös jelentőségét adja munkásságának, hogy részben olyan művelődéstörténeti kérdések megválaszolásához is hozzásegített bennünket, amelyeket más tudományok oldaláról nem vagy csak alig lehetne megközelíteni; részben pedig eredményeivel, következtetéseivel további tudományközi kutatásokhoz nyújt kiindulópontokat, vizsgálati ötleteket és lehetőségeket.

Munkásságának másik jelentős területe a nyelvemlék-magyarázat. Legrégibb nyelvemlékeinket aprólékos filológiai pontossággal elemezte: többek között példaértékű A veszprémvölgyi apácák görög alapítólevele mint nyelvemlék (MNyTK. 50., Bp., 1939) és A Halotti Beszéd olvasása és értelmezése (MNy., 1942: 159–62) című munkája. Jakubovich Emillel közösen publikálta az Ó-magyar olvasókönyvet (Pécs, 1929). Anonymus krónikáját lefordította magyarra (Magyar Anonymus, Bp., 1926). Mondatelmélettel és a hangtörténet kutatásmódszertanával is foglalkozott, erről értekezik az Irányelvek a magyar hangtörténet tárgyalásában (Bp., 1950) című művében. Rengeteg tudományos szakcikket és tudományos ismeretterjesztő írást adott közre. Helynévmagyarázatok és etimológiák tömege őrzi nevét s munkásságát.

Ortutay Gyula akadémikus (b) köszönti 85. születésnapja alkalmából
Pais Dezső professzort (j) az Akadémia Tudósklubjában rendezett ünnepségen
(Forrás: MTI, Fotó: Molnár Edit)
Ortutay Gyula akadémikus (b) köszönti 85. születésnapja alkalmából Pais Dezső professzort (j) az Akadémia Tudósklubjában rendezett ünnepségen (Forrás: MTI, Fotó: Molnár Edit)

1930-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1941-től rendes tagja lett. 1924-től egyre jobban bekapcsolódott a Magyar Nyelv című folyóirat szerkesztésébe, s több mint 40 évig szerkesztette azt, éppúgy, mint a Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai című sorozatot, amelynek indulásától fogva szerkesztője volt. 1949-től kezdődően sok éven át elnöke volt az Akadémia helyesírási bizottságának és nyelvtudományi bizottságának egyaránt. 1951-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Pais Dezső 1973. április 6-án hunyt el. Földi maradványai a Farkasréti temetőben leltek örök nyugalomra.

Pais Dezső sírja a Farkasréti temetőben
(Forrás: zaol.hu)
Pais Dezső sírja a Farkasréti temetőben (Forrás: zaol.hu)

Pais Dezső tudósként és tanárként új iskolát teremtett: szellemi örökségébe beletartozik mindaz a tudományos eredmény, amelyet a magyar nyelv történetének s a magyarság művelődéstörténetének a vizsgálatában elért. Továbbá megbecsülésre és elismerésre egyaránt méltó tudósi és tanári példaadása, amely közvetlen és közvetett tanítványok hosszú sorára volt és van ma is maradandó hatással.

Pais Dezső – sokak „Tosu tanár ura” – nemcsak nagy alkotó, nagy tudományszervező volt, hanem kivételes emberi egyéniség is. Zárásként álljon itt egy emléktöredék, amelyben Tolnai Gábornak Pais Dezsővel folytatott egyik utolsó beszélgetése elevenedik meg: „Egy alkalommal tőle szokatlan kérdést tett fel: Tudod, mit mondott Plinius? Választ nem várva folytatta: Nem változik semmi! – Majd ez következett: – És Hegel? – Azután ezt is folytatta: – Minden változik! – Kérdései megleptek. De nem lepett meg, ami ezután következett: – Nehogy azt hidd, hogy én olvasom Pliniust és Hegelt. – A festőnek és írónak egyaránt kiváló Bernáth Aurél egyik cikkében olvastam a két citátumot. Még ennyit fűzött hozzá: – Bernáth Aurél nem tudott dönteni, a kettő közül melyik az igaz. Én döntöttem: Mind a kettő! Ez is Pais Dezső volt” (1987: 274).

 

 

Irodalom

 

Bárczi Géza 1973. Pais Dezső búcsúztatása. In. Magyar Nyelv, 2: 129–31.

Benkő Loránd 1973. Pais Dezső búcsúztatása. In. Magyar Nyelv, 2: 131–3.

Kenyeres Ágnes főszerk. 2001. Magyar életrajzi lexikon 1000–1990. Budapest: Arcanum https://mek.oszk.hu/00300/00355/ (Utolsó hozzáférés: 2021. március 9.)

Kiss Jenő 2003. Pais Dezső életművéről. In. Magyar Nyelv, 3: 257–9.

Pusztai Ferenc 2011. Pais Dezső katedrája. In. Magyar Nyelv, 4: 478–83.

Tolnai Gábor 1987. Pais Dezső századik születésnapján. In. Magyar Nyelv, 1: 272–4.