A múlhatatlan Ipolyi Arnold

A püspök 1886. december 2-án hunyt el

Fabó Edit

Több mint három évtizeddel ezelőtt, 1986. december 12-én az esztergomi Keresztény Múzeum emlékülést tartott Ipolyi Arnold halálának századik évfordulója alkalmából, ahol a megjelentek különböző szempontból méltatták a történész püspök munkásságát.

Felvidéken, Hont vármegyében vezető tisztséget betöltő, nemesi Stummer-család gyermekeként született Disznóson 1823. október 18-án. A papi pályára készítő tanulmányai során a számára meghatározó tanárok – a teológia és az irodalom mellett – a magyar nyelv és a történelem felé terelték érdeklődését. Későbbi műgyűjtői szenvedélye már diákévei alatt megnyilvánult, hiszen könyvtárának tekintélyesebb darabjait ekkor sikerült megszereznie. A nevelői és segédlelkészi állások után Zohor lelkésze lett, ahol már minden szabadidejét főleg a gyűjtő munkának szentelte, amelynek eredményeként 1854-ben közreadta – a korabeli kritikát is túlélő – nagyhatású munkáját, a Magyar mythologiát. 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, s már számos más külföldi tudományos testület tagja volt, amikor 1867-ben belépett a Kisfaludy Társaságba, illetve a Magyar Történelmi Társulat alapító tagja lett. A fiatal történész, Kubinyi Ferenc és Henszlmann Imre konstantinápolyi tanulmányúton vettek részt 1862-ben, amelynek alkalmával beazonosítottak néhány Corvinát az akkori szultáni könyvtár rendelkezésükre bocsátott állományából. A nagy munkabírású tudós egyházi pályáján is kitartóan haladt előre: 1863-tól egri kanonokként működött, 1869-től a pesti központi papnevelő kormányzója volt 1871-től Besztercebánya, majd 1886 elejétől Nagyvárad püspökévé nevezték ki. Ipolyi egyházi elfoglaltságait úgy rendezte, hogy aktív szerepet tudott vállalni egyéb más kulturális, tudományos, művészettörténeti szervezetekben. Tevékenysége elismeréseként többek között a Vaskorona-rend I. osztályú lovagi címét is megkapta 1880-ban.

Benczúr Gyula: Ipolyi Arnold, 1892.
Benczúr Gyula: Ipolyi Arnold, 1892. Forrás: Wikipedia

Ipolyi Arnold ahhoz a reformkorból induló nemzedékhez tartozott, akik a polgári társadalomban kívánatosnak gondolt, a köznép, a nemzet kultúráját és tudományos igénnyel megírt történelmét – egy szélesebb bázison nyugvó –, történetírást akartak kialakítani. A pozitivista szemléletű elhatározás úttörő voltát nehezítette a módszer kiforratlansága, a felderítendő területek járatlansága. Alapvető kérdések vártak tisztázásra: mi a magyar történelem, mi a történetírás; s amelyek megválaszolásához számba vették a fellelhető forrásokat, illetve kútfőnek tekintettek mindent, ami a múlt nyomát magán hordozta: épületmaradványoktól kezdve a tárgyi emlékeken és a szóbeli hagyományokon át az írott dokumentumokig. A heroikus vállalkozás egyik jeles képviselője volt a tudós egyházfi, akinek megállapításai máig helytállóak, illetve felvetései, javaslatai napjainkban is korszerűek. Az általa jegyzett áttekintő nagy összegzések leírásai olyan adatgazdagok, hogy maguk is a források tárházává váltak. Műveire elsősorban a néprajztudomány és a művészettörténet támaszkodik, de történelemtudomány számára is tartogat értékes részleteket. Ezek közé tartozik példának okáért a Szent Jobb apátságának a 14. századból származó pecsétlenyomatainak közlése a „Magyar ereklyék” című tanulmányban, amely az 1863-as Archaeologiai Közlemények 1. számának 113. oldalán, ahol látható, hogy a helységnevet a következőképpen írták: „Sent Iog”, „Zent Iog”, „Zenth Jog”. A „jobb” és „jog” jelentése ekkor még nem vált el egymástól.

Szent Jobb apátságának pecsétlenyomatai a 14. századból.
Szent Jobb apátságának pecsétlenyomatai a 14. századból. Az Archaeologiai Közlemények 1863-as kötete itt érhető el.

Ipolyi Arnold a dualizmus korának meghatározó személyiségévé vált, amelyhez jelentős mértékben hozzájárultak a Magyar Történelmi Társulat éves tanácskozásai. A rendezvények országos eseménynek számítottak, s a megnyitóbeszédeket a napilapok szinte teljes egészében közreadták. A tudós püspök az általa választott tárgyat a lehető legárnyaltabban mutatta be, így alkalom nyílt arra, hogy a tágabb összefüggések nyomán teljes kultúr- és társadalompolitikai programot fogalmazzon meg. Az 1876. évben is ő nyitotta meg a társulati találkozót, „A magyar nemzetegység és államnyelv történeti alakulása” címmel tartott beszédét különösen nagy sajtófigyelem övezte, amelyben a nemzetpolitikai egység és a nemzeti összetartozás mellett érvelt. Az elhangzottakat egyaránt leadta a kormánypárti, a mérsékelten kormánypárti (vagy ellenzéki) és az ellenzéki újságok. Utóbbiak közül az egyik, az Egyetértés augusztus 29-i számának 2. oldalán megjegyezte, „vajha minden pap ily nemzeties irányu, tetőtül talpig magyar szellemen müködnék s terjesztené a tudomány áldásait.” A beszédet a Századok az az évi 7. számának mellékletébe is megőrizte. Ipolyi Arnoldnak a hazafiságot, a nemzetet és a művelődést előtérbe helyező nézetei sokáig mérvadóak voltak a korabeli közgondolkodásban. S mivel a Magyar Történelmi Társulat rendszerint augusztus 20-a körül bonyolította le az éves gyűlését, ezért a nyitógondolatok a Szent István-napi ünnepségek lezajlása után – a megemlékezések eszmeiségének időszerű, gyakorlati értelmezéseként – nyomatékosabb iránymutatást jelentettek a közvélemény számára.

A köztiszteletnek és megbecsülésnek örvendő püspök 1886. december 2-i halála váratlanul érte a kortársakat. Művei megkerülhetetlenekké váltak, s a tartalmas életműbe beletartoztak azok a műgyűjtemények is, amelyek ma Szépművészeti Múzeumban, a Nemzeti Múzeumban és az esztergomi Keresztény Múzeumban találhatóak. Emlékezetének adóznak a róla elnevezett tudományos és művészeti díjak.