Fegyverszüneti megállapodás a szövetséges hatalmakkal

1945. január 20-án az Ideiglenes Nemzeti Kormány küldöttsége Moszkvában aláírta a fegyverszüneti egyezményt. A magyar delegációt Gyöngyösi János külügyminiszter vezette, aki az FKgP színeiben politizált, és nézeteit erős szovjetbarátság határozta meg. A fegyverszüneti megállapodás aláírásakor Budapest még ostrom alatt állt, és egészen tavaszig folytatódtak a harcok hazánk területén. A magyar honvédség egy része a Vörös Hadsereg ellen harcolt, miközben az Ideiglenes Kormány az ország kis hányadán gyakorolt főhatalmat, de ellenőrzési jogait ott sem tudta igazán érvényesíteni, hiszen a szovjet katonai közigazgatás alapján felálló helyi szervek bitorolták a közhatalmat a kommunista párt helyi komisszárjainak támogatásával. A fegyverszüneti egyezmény előírásai hűen tükrözték a delegáció mögött álló kormányzat tehetetlenségét és érdekérvényesítő képességének teljes bénultságát.

vörös katonák
Vörös katonák Budapesten. Forrás: Fortepan / Vörös Hadsereg

A megállapodás szerint Magyarország kénytelen volt visszavonni csapatait az 1938 előtti határok mögé, be kellett kapcsolódnia a németek elleni harcokba, és fel kellett oszlatnia minden németbarát és fasiszta szervezetet; de a két legérzékenyebb pont talán a Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia számára fizetendő jóvátétel meghatározása és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, a SZEB ellenőrzési jogkörének elfogadása volt. Az egyezmény 300 millió dollár értékű jóvátételt állapított meg, ezt hat év alatt kellett teljesíteni, és már 1945-ben esedékes volt az első részlet. Gyöngyösiék megpróbáltak a szigorú feltételeken kissé lazítani, de a szovjet fél nem egyezett bele, hogy a teljesítést kitolják tíz évre, és abba se, hogy az első részlet fizetéséig haladékot kapjon a végsőkig kimerített és legyengült ország. Az egyezmény szerint Magyarországot terhelte a SZEB fennállásáig itt állomásozó szovjet haderő ellátása is, amelyet a győztes fél nem volt hajlandó a jóvátételi teljesítésbe beleszámítani. Hazánk a német megszállás és a front átvonulása után gyakorlatilag kirabolva állt a szövetséges hatalmak előtt. A németek leszerelték és elszállították az ipari vállalatok gépállományát, a hajókat és a vasúti szerelvények döntő többségét, elhajtották az állatokat, magukkal vitték a műkincseket és a nemzet nemesfémtartalékát, de még a kórházi felszerelések jelentős hányadát is.

Ami itt maradt, az a Vörös Hadsereg szabad prédája lett. A földek nagy része parlagon hevert, az iparvállalatok gyártókapacitás nélkül árválkodtak, a munkaerőt jelentő magyarok százezrei pedig úton voltak a szovjet kényszermunkatáborok felé. Szinte a semmiből kellett a jóvátételt előteremteni úgy, hogy közben elinduljon az élet, és megkezdődjön az ország újjáépítése is.
A SZEB felügyeleti jogkörének elismerése szintén súlyos következményekkel járt. A szovjet vezetéssel működő intézménynek gyakorlatilag teljes beleszólása volt az ország bel- és külpolitikájába, részt vett a háborús bűnösök felkutatásában, és az ítélkezési gyakorlatban is. Előkészítették a terepet a kommunista hatalomátvételhez.