„1920. március 1-i rendeletem végrehajtandó”

Kísérlet a háború befejezésére 1944. október 15-én

Október 15-én a délelőtti koronatanácsban Horthy Miklós kormányzó bejelentette a háborúvesztést és a fegyverszünet kérését. Az előkészítetlen kiugrási kísérlet – amelynek részleteibe csupán egy szűk kör volt beavatva – eleve kudarcra ítéltetett.

Amikor 1942 tavaszán vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó nemes nagykállói és szuhakállói Kállay Miklóst kinevezte miniszterelnökké, azt a megbízást kapta, hogy a Magyar Királyságot vezesse ki a háborúból. Ebből adódóan kettős feladata volt. Egyrészt Németország szövetségeseként Magyarország továbbra is részt vett a keleti hadszíntér hadműveleteiben, de takarékoskodni kellett a „drága magyar vérrel”, azaz lehetőség szerint jelképesre csökkenteni a magyar katonai részvételt, hogy a hadsereg ütőképessége megmaradjon a háború végére, és ne ismétlődjék meg 1918 ősze, amikor az ország hadsereg nélkül maradt. Másrészt 1942 őszétől megkezdte a béketapogatódzásokat a nyugati szövetségesek irányába, hogy tájékozódjon a fegyverszünet vagy a különbéke lehetőségeiről (e titkos tárgyalások részese volt például a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert szegedi professzor is). A britek 1943. szeptember 9-én Ankarában adták át előzetes fegyverszüneti feltételeiket: adott időpontban a feltétel nélküli magyar kapituláció bejelentése, amikor a britek a magyar határra érnek, a honvédek kivonása a keleti hadműveleti területről, a magyar–német katonai és gazdasági kapcsolatok leépítése, a magyar légtér, repülőterek, közlekedési infrastruktúra, erőforrások átengedése a szövetségesek számára. A nyugati szövetségesek nem fogadták el az 1938–1941 közötti országgyarapítást, de a tárgyalások folytatódtak.

A háború előrehaladtával 1944. március 19-én Magyarországot megszállták a német csapatok, Horthy kénytelen volt Kállay helyére kinevezni a németbarát vitéz Sztójay Dömét, a magyar állami függetlenség korlátozott keretek közé szorult, ezt követően megindultak a magyarországi stratégiai célpontok elleni angolszász bombázások, és kelet felől feltartóztathatatlanul közeledett a Vörös Hadsereg. Augusztus 11-én a britek kezdeményezték, hogy Magyarország számára dolgozzák ki a fegyverszüneti feltételeket, amelyet az amerikaiak azzal egészítettek ki, hogy e kérdésben a szovjetekkel is egyeztetni kell – ugyanis az 1943 őszén átadott brit előzetes fegyverszüneti feltételek a német megszállással érvényüket vesztették. Vészesen felgyorsultak az események, a románok augusztus 23-án szövetségest váltottak, megnyitották az utat a szovjet csapatok előtt, és a „gépesített tatárjárás” három nappal később elérte a Magyar Királyság keleti határát. E pillanatban nyílott lehetőség Sztójay eltávolítására, helyére a kormányzóhű vitéz lófő csíkszentsimoni Lakatos Géza vezérezredes kapott miniszterelnöki kinevezést.

A magyar katonai és politikai vezetés ekkor még a háború folytatása mellett állt ki, de báró szentgyörgyvölgyi és galántai Bakách-Bessenyey György volt berni követ kormányzói megbízást kapott, hogy az angolszász hatalmakkal vegye fel a kapcsolatot, az amerikai külügyminisztérium pedig szeptember 2-án kijelentette, hogy Magyarországnak mindhárom szövetséges nagyhatalommal kell tárgyalnia a fegyverszünet kérdésében.

Míg az Északkeleti-Kárpátokban szilárdan tartotta állásait a magyar királyi 1. honvéd hadsereg, szeptember 5-én Kolozsvár térségéből megindult a magyar királyi 2. honvéd hadsereg preventív támadása, aztán szeptember 13-án a pécsi IV. hadtest (szeptember 21-től: magyar királyi 3. honvéd hadsereg) kisegítő támadása Arad térségében, hogy a szovjetek és a románok beérkezése előtt lezárják a dél-erdélyi hágókat, ám ezzel már elkéstek.

Horthy Miklós, Magyarország kormányzója. Képeslap 1944-ből (Babucs Zoltán gyűjteménye)
Horthy Miklós, Magyarország kormányzója. Képeslap 1944-ből (Babucs Zoltán gyűjteménye)

A koronatanács szeptember 7-i ülésén szóba került a fegyverszünet kérdése, így a németek értésére adták, ha nem vezényelnek sürgősen öt páncéloshadosztályt a magyarországi hadszíntérre, fegyverszünetet fognak kérni. A német válasz nem késett, kijelentették, Magyarországot úgy védik mint a Harmadik Birodalom területét, hamarosan négy páncéloshadosztályt csoportosítanak át, és minden belső felforgatási szándékot csírájában elfojtanak (vagyis megkezdték felkészülésüket a kiugrási kísérlet meghiúsítására). A titkos tanácsosok határozata alapján szeptember 11-én a kormányzó a minisztertanácsban bejelentette a fegyverszünet kérésének szándékát. Erre a Lakatos-kormány lemondott, mire a kormányzó visszavonta elhatározását. Lakatos vezérezredes a helyén maradt, s a német katonai segítség sürgetésére, illetve tájékozódásra vitéz nemes Vörös János vezérezredest, a Honvéd Vezérkar főnökét küldte a Führerhez.

Szeptember 22-én a kormányzó megbízásából vitéz Náday István nyugállományú vezérezredes Casertába repült a nyugati szövetségesek olaszországi főhadiszállására, ahol közölték vele, csak a feltétel nélküli megadás felajánlása után lehet szó tárgyalásról. Náday vezérezredes értesíteni akarta Budapestet, de rossz rejtjelkulcsa volt, így üzenetét nem tudták itthon desifrírozni, ráadásul megbízólevéllel sem rendelkezett. A kör bezárult, ugyanis a kormányzó és szűkebb környezete több jelzést is kapott: Magyarország fegyverszüneti kérelmével forduljon a Szovjetunióhoz.

Ugyanezen a napon (másutt: szeptember 24-én) egy másik – nem hivatalos – küldöttség is elindult, méghozzá kelet felé. Báró borosjenői Atzél Ede tartalékos zászlós, Faust Imre és Dudás József, a németellenes Magyar Hazafiak Szabadság Szövetség vezetői megérkeztek Moszkvába, ahonnan értesítették Budapestet, miszerint a Szovjetunió hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni. Ezt erősítette meg Fjodor Markovics Makarov alezredes, a szlovák „Szlávok a szabadságért” 2. partizándandár politikai biztosának levele is, aki Vjacseszlav Mihajlovics Molotov külügyi népbiztosra hivatkozva jelezte a szovjet fél tárgyalási készségét, és igen biztató ígéreteket tett, vagyis: Magyarország maga választhatja meg államformáját, a Szovjetunió nem fog rá nyomást gyakorolni, Erdély háború utáni hovatartozása tekintetében népszavazást kell tartani, a román csapatok további előrenyomulását és a bombázásokat azonnal felfüggesztik, ha a magyar delegáció megérkezik Moszkvába. A levél a kormányzóhoz is eljutott, ami sajnos blöff volt, hiszen a tárgyalások során a szovjet külügyér maga cáfolta meg annak pontjait.

Szeptember 28-án a vitéz Faragho Gábor vezérezredes vezetése alatt álló hivatalos delegáció (gróf széki Teleki Géza, a kormányzó bizalmasa, iklód-szentiványi és gálfalvi Szent-Iványi Domokos rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter) elindult Moszkvába. Faragho vezérezredes magával vitte a Joszif Visszarionovics Sztálin tábornagynak címzett kormányzói levelet, amelyben Horthy igyekezett megmagyarázni Magyarország háborúba lépését, és méltányosságot kért nemzete számára: „Végső veszélyben forgó népem nevében és érdekében fordulok Önhöz. A magyar nép nevében, amelyet ennek a háborúnak a kitöréséért semmiféle felelősség nem terhel. Ezer éven át, de különösen az utolsó évtizedben, népünk sorsát a szomszédos kolosszus befolyásolta. Ennek a befolyásnak a hatása alatt sodródtunk bele ebbe a Szovjetunióval folytatott szerencsétlen háborúba is. (…) Szíveskedjék hatalmas befolyását érvényesíteni szövetségeseinél, hogy népünk érdekeivel és becsületével összeegyeztethető feltételeket szabjanak, mert ez a nép valóban békés életet és biztonságos jövőt érdemel (…)” E levél azonban kiváltotta a szovjet vezető haragját, ugyanis az angol nyelvű volt. A magyar delegáció október 1-jén érkezett meg Moszkvába, de csak négy nap várakoztatást követően ült le vele tárgyalni szovjet részről Alekszej Inokentyevics Antonov hadseregtábornok, a szovjet vezérkar főnökének első helyettese.

A magyar küldöttség igyekezett feltételeket szabni, így azt óhajtotta, hogy a szovjet és román csapatok álljanak meg, a németek háborítatlanul hagyhassák el Magyarországot, illetve azt, hogy a megszállásban angol és amerikai csapatok is vegyenek részt. A szovjetek azonban világosan kijelentették, csak a feltétel nélküli megadást hajlandóak elfogadni. Október 9-én Molotov előterjesztette a fegyverszünet előzetes feltételeit: a magyar hadsereget és közigazgatást tíz napon belül vissza kell vonni az 1937. december 31-i (trianoni) határok mögé, be kell szüntetni a szövetségesek elleni háborúskodást, a honvédségnek fegyvert kell fognia a magyar területen álló német erők ellen. Amint ez megtörténik, a Szovjetunió hajlandó tárgyalni a végleges fegyverszünetről és katonai segítséget nyújt a németek kiűzéséhez. Más választás nem lévén, október 10-én ezt a koronatanács elfogadta, majd másnap Moszkvában Faragho vezérezredes aláírta az előzetes fegyverszüneti feltételeket. Budapest kérte, hogy a kiugrás sikeres végrehajtásának érdekében a szovjetek állítsák le a Duna–Tisza közén hadműveleteiket, amibe azok belegyeztek, azonban a 2. Ukrán Front a Tiszántúlon és Erdélyben továbbra is előrenyomult. Október 11-én a kormányzó két, illegalitásban lévő politikai vezetővel, a szociáldemokrata Szakasits Árpáddal és a kisgazda Tildy Zoltánnal tárgyalt, szóba került a fővárosi munkásság felfegyverzése, de konkrét lépések nem történtek ennek megvalósítására. Október 13-án a fegyverszünettel kapcsolatos konkrétumok megbeszélésre ujlaki Utassy Lóránd vezérkari ezredes a 2. Ukrán Front parancsnokához, Rodion Jakovlevics Malinovszkij marsallhoz utazott, ám nevezett törzstiszt, a Honvédelmi Minisztérium 21. (hadifoglyokkal foglalkozó) osztályának vezetője nem volt tisztában a hadműveleti helyzet részleteivel. Visszaküldték Budapestre, hogy helyette tájékozott vezérkari tiszt jöjjön, a Faragho-delegáció pedig ultimátumot kapott: a fegyverszünet bejelentése október 16-án reggel 8 óráig történjék meg.

Reagáltak a nyugati szövetségesek is: az angol miniszterelnök, Winston Churchill külügyminiszterével együtt a szovjet fővárosban tartózkodott, így személyesen fogadta el az előzetes magyar fegyverszüneti feltételeket, az amerikaiak pedig azokat távirati úton hagyták jóvá.

Mindeközben a hadműveleti helyzet is egyre súlyosbodott. Erdélyben Kolozsvártól délre a honvédek több heti kemény harc után kénytelenek voltak feladni állásaikat, hogy ne tudják őket átkarolni a szovjetek és a románok. Október 6-án a 2. Ukrán Front felmorzsolta a trianoni határ mentén támpontszerűen védekező magyar 3. hadsereget (amelynek parancsnokával, vitéz Heszlényi József altábornaggyal németbarátsága miatt nem számoltak a kiugrás végrehajtásában), és betört az Alföldre, így az Erdélyből hátráló német 8. és magyar 2. hadseregeket a bekerítés veszélye fenyegette, a német Dél Hadseregcsoport pedig az alföldi páncéloscsata megvívásával kívánta a visszavonulók útját biztosítani. Egyedül a magyar 1. hadsereg tartott ki az Északkeleti-Kárpátokban húzódó Árpád-vonalban. A szovjet és román csapatok megállíthatatlanul törtek előre Magyarország területén, utánuk csak a háborús pusztítás nyomai maradtak.

Október 15-én a délelőtti koronatanácsban a kormányzó bejelentette a háborúvesztést és a fegyverszünet kérését. A Lakatos-kormány erre lemondott, majd újjáalakult. Horthy nyílt sisakkal kívánt küzdeni, nem akarta a német fegyvertársat orvul hátba támadni, ezért tájékoztatta Edmund Veesenmayer teljhatalmú birodalmi követet, majd fogadta Rudolph Rahn nagykövetet, a Führer különmegbízottját. A másik fél nem fedte fel szándékait, ráadásul a magyar politikai és katonai elit németbarát tagjai révén tudomásuk volt a magyar fegyverszüneti szándékról (ezért is rabolták el október 8-án a Panzerfaust-akciót kis híján felderítő vitéz Bakay Szilárd altábornagyot), a kormányzót fia, ifjabb Horthy Miklós elrablásával akarták jobb belátásra téríteni (Mickey Mouse-akció), illetve fegyveres úton kívánták megakadályozni a kiugrást (Panzerfaust-akció), és az általuk támogatott nyilasok révén Magyarországot a háborúban tartani.

A rádióban három ízben, 12.30-kor, 13.10-kor és 14.10-kor olvasták be a kormányzói szózatot és a Legfelsőbb Hadúr hadparancsát, amely nem tartalmazott konkrét utasításokat: 

Honvédek! Hőn szeretett hazánk szívében folyó pusztító harctól, a küzdő erőket számba véve, immár döntő, az országra nézve kedvező fordulatot nem várok. Ezért elhatároztam, hogy fegyverszünetet kérek. Mint a fegyveres hatalom legfőbb hadura, felszólítlak benneteket, hogy honvédeskütökhöz híven, hűséggel és feltétlen engedelmességgel teljesítsétek elöljáró parancsnokaitok útján kiadott parancsaimat. További létünk attól függ, hogy a honvédség minden tagja a súlyos helyzetben kötelességtudó és végsőkig menő fegyelmezett magatartást tanúsítson.

Délután a kormányzó bezárkózott a Várba – és nem fogadta meg vitéz lófő dálnoki Miklós Béla vezérezredes, a magyar 1. hadsereg parancsnokának tanácsát, hogy Turán különvonatán utazzon Husztra, a magyar 1. hadsereg-parancsnokságra, és ott jelentse be elhatározását – így az események irányítása kicsúszott a kezéből. Az október 11-én megbeszélt az „1920. március 1-i rendeletem végrehajtandó” jelmondatot, amely a kiugrás meghatározott végrehajtását (vagyis a szovjetekkel szembeni harc beszüntetése és velük kapcsolatfelvétel, harc a németek ellen, a rend és fegyelem megőrzése) jelentette, ekkor kellett volna leadni a két hadseregparancsnokság számára, ám azt egyes vezérkari tisztek elszabotálták. A németek és a nyilasok több kormányzóhű tábornokot és törzstisztet lefogtak, így jutott erre a sorsra primor dálnoki Veress Lajos vezérezredes, a magyar 2. hadsereg parancsnoka is, akit a kormányzó akadályoztatása esetére helyettesének jelölt ki homo regiusként. 

A németek megszállták a főváros stratégiai pontjait – így a Rádiót is –, az 503. nehézpáncélos-osztály hetven tonna harci tömegű Királytigrisei a honvéd helyőrség laktanyái előtt demonstratív célzattal cirkáltak. A kiugrási kísérlet végrehajtására felrendelt honvéd alakulatok nem érkeztek meg, a kormányzó így csak a Magyar Királyi Testőrség helytállásában bízhatott. A németek körülzárták a Várat, és az előkészítetlen kiugrási kísérlet – amelynek részleteibe csupán egy szűk kör volt beavatva – kudarcra ítéltetett. A nyilasok aktivitása, a többnyire németbarát tisztikar és a hivatalnoki réteg passzivitása a németek malmára hajtotta a vizet. Tegyük hozzá, döntő jelentősége volt annak is, hogy a „szovjet paradicsomot” megtapasztaló honvédek mellett a lakosság is értetlenül állt az események előtt, és szinte mindenkit áthatott a szovjetektől való zsigeri félelem.

Horthy 1919-ben még oly magabiztosan kormányozta a nemzet hajóját, de negyedszázaddal később már nem volt ura a helyzetnek, a második világháború viharos tengerén a Magyar Királyság hajója menthetetlenül zátonyra futott és végzetes léket kapott.