1919. január 27: Ady Endre halála

„[…] Nem láthatjátok többé mását,

emberformában élő társát

a Csodának, ki lánggal égett,

míg egy órában porrá égett.

Égig lobbant az égő fáklya,

könnyes szemem rémülten látta

a fényt, ami elemésztette.

Kezem még a kezét kereste,

kezembe tévedt finom ujját,

keskeny körmét, karcsu csuklóját.

Barna haja lobogó selyme

tegnap még vállam havát verte,

igéket hirdetett a szája,

vonagló ajka bús korállja

áldást és átkot hagyott rátok…

Emlékezzetek, fiuk-lányok. […]”

– hangzik Ady Endre feleségének, Csinszkának (Boncza Bertának) 1931 nyarán, tizenkét évvel a költő halála után keletkezett, Vallomás a csodáról című versének egyik részlete, mely Csinszka 1931 karácsonyán megjelent verseskötetében, az Ady Endre emlékének című egységben található.

Benedek István Ady Endre szerelmei és házassága című könyvében a költő családtörténetével kapcsolatban az olvasható, hogy az Ady család eredetileg a szilágysági Diósadról származik. A kutatók egészen II. Endréig vezetik vissza az Ady-családfát, mi több, a XV. század jelentős földbirtokosainak is vélik őket. Ennek ellenére „a nemesi névjegyzékek épp csak megemlítik az Ady nevet”. Ady Endre Érmindszenten született 1877. november 22-én, és 1919. január 27-én halt meg Budapesten, tehát még 42. életévét sem töltötte be.

A költő 1915. március 27-én vette feleségül Csinszkát, az esküvőt a Szilágyi Dezső téri református templomban tartották. Ezzel a dátummal kezdetét vette a költő életének utolsó stációja.

Az esküvőt követően egy ideig még Budapesten tartózkodtak, de aztán visszatértek Csucsára. Ott éltek egészen 1917 őszéig, majd ugyanezen esztendő novemberében felköltöztek Budapestre a Veres Pálné utcai lakásba. 1918-ban az utolsó közös csucsai nyarat töltötték a kastély kertjében és annak falai között.

Fontos tisztázni, hogy az a megfogalmazás, hogy Csinszka és Ady a „kastély falai között” éltek, valójában nem egészen pontos, hiszen ők a Csucsán együtt töltött éveik alatt a kastély mellett található épületben élték mindennapjaikat.

Ezt a kis fehér házat, amelyben csucsai ott-tartózkodásuk idején Csinszka és Ady élt, 1968-ban Ady-háznak nevezték el, majd 2014. március 8-án ebben az épületben Ady-emlékkiállítás nyílt meg. 1918-ban Ady Endre betegségei már súlyosbodtak, mindennek történetét és hatásait a költőre Czeizel Endre írja le A magyar költő-géniuszok sorsa című könyvében. A Kovalovszky Miklós által összegyűjtött és magyarázatokkal ellátott Emlékezések Ady Endréről című könyv V. kötetében Kovalovszky közli Diósi Menyhért szavait, aki úgy vélte, hogy Csinszka:

„Boldog mégiscsak Csucsán volt. Bandival, a fák alatt, a nagy, szép, régi nyarakban… Erről írt egyik utolsó levelében.”

Csinszka Életem könyve című önéletrajzi írásában Ady Endre külső jegyeinek részletes, jelentős irodalmi és esztétikai értékkel bíró leírását adja, mely valójában a költő vonásainak az utókor számára történő, egyfajta halottimaszk-szerű megörökítése is: „[…] Csoda volt.  Megszállott, gyönyörű emberpéldány, élő, elmúló, közöttünk járó csoda. […] Ady Endrét, az embert, asszír rajzokhoz hasonlóvá tette rendkívül széles válla, ami háromszögszerűen keskenyedett el a csipőtlen, karcsú, alsó végtagokba. […]

Az arc nagyvonalú, bizarr szépségét kis, nemes koponya fogta össze, mit dús, selymes, vöröses fényűn sötétbarna, hullámos haj diszített. Oldalt választva viselte ezt a pompás hajtömeget. Sehol nem volt rendellenesen hosszú, csak elől, hol egy makacsodó hajhullám fürtösen, gazdagon, minden ellenkezése dacára széles homlokába hullott. Bronzos, tiszta, az első napsütéstől, erősen megbarnult, mindég frissen borotvált arcbőre harmonikusan fogta össze dúltságában is klasszikus vonásait. […]

A szeme. Azóta se, azelőtt se látott döbbenetes misztérium. Sohase fogom megérteni: honnan jöttek és mivé lettek ezek az égő, külön életet élő szemek, mik rövidlátón falták a napilapok apró betűit, de világok Sorsát, korok pusztulását jelezték és látták előre, riadt biztonsággal. Ideges, kigyulladt, félelmes lámpásai a félelmes játékú agynak. Csalhatatlan jelzői a mámornak, láznak, testi szenvedéseknek, kis örömöknek, rettenetes halálfélelemnek.”

A költőnek rövid élete alatt keletkezett versei a magyar irodalom halhatatlan remekművei, és bár Ady Endrére a francia szimbolista költészet, Verlaine, Baudelaire nyilvánvalóan hatással voltak, Ady e költők műveinél mégis klasszisokkal magasabb színvonalon alkotott, költői életművén belül pedig az Isten kereséséről szóló, valamint feleségéhez, Csinszkához írt versei a bizonyosságai annak, hogy Ady Endre egész életében kereste az Istent, s végül életének végén meg is találta.

Ady Endre:    

Az Úr érkezése 
 

Mikor elhagytak, 
Mikor a lelkem roskadozva vittem, 
Csöndesen és váratlanul 
Átölelt az Isten. 
 

Nem harsonával, 
Hanem jött néma, igaz öleléssel, 
Nem jött szép, tüzes nappalon, 
De háborus éjjel. 
 

És megvakultak 
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom, 
De őt, a fényest, nagyszerűt, 
Mindörökre látom.