1779. április 23-án csatolta Mária Terézia Magyarországhoz Fiumét

„[…] ott vár a Parttalan, ott, ott kezdődik, ami nincs, de van, ott a tenger, a Létező Csoda, a Végtelenség, mely eddig csak a nemlétező számokba fért bele…” – olvasható Szabó Lőrinc Fiume című versében. Azt, hogy a magyar fennhatóság alatt e terület milyen kiemelkedő szerepet töltött be, jól bizonyítja, hogy Szabó Lőrinc mellett irodalmunk több jelentős személye megfordult az adriai magyar partokon, többek között Abbáziában (mai nevén Opatija); így például Jókai Mór, Kosztolányi Dezső, Tamási Áron. Visszatekintve történelmünkre a magyar közélet több ismert alakja, sőt, országunk első emberei is komolyan kötődtek a magyar tengerhez. Voloscában (mai neve Volosko), a magyar tengerpart egyik takaros halászvároskájában (ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Fiume partjaira) töltötte életének utolsó heteit, és itt halt meg 1890-ben a Magyar Királyság miniszterelnöke, majd az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere, Andrássy Gyula gróf.

Könyves Kálmán király hódításai után a külföld a dalmát adriai partokat magyar partoknak tekintette. E tényt VII. Lajos francia király és aquitániai herceg az 1147. évben a saint-denis-i apáthoz írt levele is bizonyítja: „Magyarország tengeri réveiből írunk neked” – olvasható Pesty Frigyes Az eltünt régi vármegyék című könyvében. 1193-ban III. Béla Modrus megyét, 1223-ban II. András Vinodol megyét adományozta a Frangepánoknak, kik ezáltal a tengerpart uraivá lettek. Ettől kezdve Fiume birtoklása viszály okává vált a Frangepánok és Duino isztriai gróf között. A két viszálykodó fél között 1365-ben jött létre egyezség, mely által Fiume és a hozzá tartozó terület ismét Duinói Hugó grófhoz került. A középkorban tehát Fiume a duinói grófok birtoka volt, kiknek utolsó sarjával, Katalin duinói grófnővel 1399-ben a Wallsee-család birtokába került, majd 1466-ban III. Frigyes német császár szerezte meg a családtól, s ezután a terület jelentős kiváltságokat élvezett a Habsburgok alatt. Végül VI. Károly császár 1717-ben Fiumét Trieszttel együtt szabad kikötővé tette. Fiume történetének legnevezetesebb részét Mária Terézia uralkodása képezi. S nemcsak azért, mert a város kereskedelmét a királynő előmozdította, hanem azért is, mert a Magyarországgal való egyesítése által nemcsak Fiume fejlődése vett óriási lendületet, hanem hazánk ismét tengeri hatalomként kapcsolódhatott be a világforgalomba.

buccari
Buccari, 2013. A szerző felvétele.

Mária Terézia uralkodásának kezdetén Fiume függetlensége több szempontból sérült, hiszen a királynő a trieszti intendanza főhatósága alá helyezte a várost, sőt, a Grácban székelő belső-ausztriai kormány hatáskörét is kiterjesztette fölé. Mária Terézia fia, a trónörökös József hívta fel édesanyja figyelmét arra, hogy a monarchia előnyére válna, ha a tengeri forgalom számára nemcsak Trieszt szolgálna, hanem Fiume is, mert így a vámok és adók szaporodása a fejedelmi kincstárat jobban bővítené. A királynő a szomszédos Buccarival (ma Bakar) együtt Magyarországhoz csatolta Fiumét 1776. augusztus 9-én, majd egy másik oklevelet is kiadott, melyet a törvény- és kormányhatóságokhoz intézett, s amellyel megszüntette a Fiume és Trieszt közötti, kereskedelemre vonatkozó különbségeket.

fiume
Baross Gábor miniszter emléktáblája Fiumében, 2012. A szerző felvétele.

Az okmány kiadását követően megjelent Fiumében Majláth József királyi biztos, s 1776. október 21-én átvette a város területét és kikötőjét Ricci bárótól, a trieszti intendenza képviselőjétől. A nép a királynő küldöttjét elragadtatással üdvözölte, „ki nekik a magyar polgárság jogával a szabadságot is meghozta”. „A magyar jegyes, egy ujabb Perseus, Fiumét az idősb nővér, Triest zsarnoksága alól menti fel” – hangzott egy költeményben (olvasható Lázár Gyula Fiume – A Magyar Korona gyöngye című kötetében).

Horvátország többszöri tiltakozásaira Mária Terézia 1779. április 23-án adta ki azon oklevelet, melyben az ország igényeit egyszer s mindenkorra visszautasította. A királynő ekkor csatolta „corpus separatum”-ként Magyarországhoz Fiumét mint a magyar Szent Korona külön tagját. A nevezetes okmány főbb részei a következőképpen hangzanak:

„Mi Mária Terézia, Magyarország és a hozzá tartozó országok és tartományok közös javára irányzott számos intézkedéseink között […] az által is akarván a magyar kereskedésről gondoskodni, hogy a tengeri kikötőket és azon tengermelléket, mely rövid ideig ausztriainak neveztetett, de ősi joggal amoda [Magyarországhoz] tartozott, az országhoz legujabban visszakapcsoltuk, s hogy különös jóakaratunk és kegyességünk tanuságául Fiume városát és kikötőjét abba be is kebeleztük […] egyszersmind Fiumét más városok közül kiválasztván […] szabad kereskedelmi hellyé és várossá alkotni, s mindazon kiváltságokkal, mentességekkel, szabadságokkal és előjogokkal, melyek kereskedelmi helynek és községnek szükségesek, feldísziteni akarjuk […] mely kegyelmes szándékunk annál biztosabb foganatosítására azonfelül beleegyezünk, hogy Fiume kereskedelmi városa, kerületével együtt mint Magyarország szent koronájához kapcsolt külön test ezentul is tekintessék s mindenben kezeltessék, és a másik buccarii kerülettel, mely tudniillik elejétől fogva Horvátországhoz tartozott, semmiképen össze ne kevertessék […]” (Lázár Gyula idézi: Szalay László – Fiume a magyar országgyűlésen, Pest, 1861.)

Összegezve, a Mária Terézia által kiadott diploma 1. pontjában kimondja, hogy Fiume és kerülete Magyarországhoz tartozó külön területnek tekintendő, mely nem tartozik Horvátországhoz és nem tévesztendő össze a Horvátországba kebelezett buccari-i kerülettel. A 2. pontban a királynő megerősítette a város jogszabályait azzal a feltétellel, hogy amennyiben azok a magyar kormányzási rendszernek nem felelnek meg, akkor egy erre a célra kinevezett fiumei küldöttség által fogják átvizsgáltatni és átdolgoztatni őket. A királynő diplomája felhatalmazta a várost, hogy autonóm jogánál fogva saját jövedelmeit kezelhesse, de évi számadásait a magyar királyi helytartóság útján a királyhoz terjessze föl.

fiume
Bambuszerdő Voloscában, 2013. A szerző felvétele.

Fiumén és kerületén kívül Magyarországnak egyéb tengeri birtoka is volt, mégpedig az, melyet hosszú időn át magyar tengermelléknek neveztek (littorale hungaricum), a Lipót császár és király idején lezajlott háborús időkben pedig osztrák tengerpartnak (littorale austriacum). Az a terület, mely Horvát-Szlavónországhoz tartozott, vagyis többek között Cirkvenica (horvát neve Crikvenica), Buccari, Portoré és Novi, eredetileg közvetlenül a magyar koronához tartozó országrész volt, nem pedig a kapcsolt részek territóriuma. Bottka Tivadar szerint a magyar tengerpart a Quarnero közepétől délre Durazzóig (latinosan Dyrrachium), tehát egészen az albán partokig húzódott – olvasható a Magyar Adria Egyesület közlönyének, A tengernek 1913-as számában. A magyar fennhatóság alatt fellendült Fiume kikötői forgalma, kulturális élete: az 1840-es évek elejétől alakultak ki a mólók és a palotasor végig a tengerparton, ezek ma is láthatók. Ezekben az időkben a város lakosságának száma rohamosan nőtt, a dóm is felépült. A gyors fellendülésnek gátat szabtak az 1848–49-es események: Fiume ismét osztrák fennhatóság alá került, félig-meddig bekebelezve Horvátországba. A magyar–horvát kiegyezést jelentette az 1868. évi XXX. törvénycikk, mellyel Fiume és környéke Magyarország szerves részévé lett, s melyből ismét kiderült, hogy a magyar tengerpartot nem csak Fiume város és kerülete alkotta, hiszen e törvénycikk a magyar birodalom területének többi tengermelléki részét magyar-horvát-tengerpartnak nevezi. E törvény értelmében Fiume város és kerülete 3573 katasztrális hold nagyságban került Magyarországhoz.

fiume
Fiume magyar időkből származó épületei, 2012. A szerző felvétele.

A magyar állam a kiegyezést követően (Széchenyi gróf és Kossuth szavai értelmében) Fiume fejlesztésébe óriási összegeket fektetett: 1889-ben kiépült a modern fakereskedelmi kikötő, majd pedig a Baross Gábor miniszter tervei alapján elindított, róla elnevezett Baross-kikötő; itt ma emléktábla található, amelyet Baross Gábornak, a vasminiszternek és a város díszpolgárának állítottak. A dualizmus idején megtelepedett a kőolajipar és a hadiipar is, valamint megépítették a Budapest–Fiume vasútvonalat. A magyar Fiume Trieszt után az Adria legjelentősebb kikötőjévé fejlődött, püspöki székhellyé vált európai hírű múzeummal és oktatási intézményekkel. Megjelentek a tenger szerelmesei, köztük Sirály nevű híres vitorlásán Herczeg Ferenc is, aki a Szelek szárnyán című írásában, a magyar útinapló-irodalom egyik remekművében tengeri útjainak kalandjait meséli el.

A lakosság túlnyomó része olasz maradt ezután is, de a városban jelentős magyar, horvát és szerb lakosság telepedett le. A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása szerint a város majdnem 50 000 lakosának 51%-a olasz, 25%-a horvát, 13%-a magyar, a többi szerb, cseh és egyéb nemzetiségű.

Amikor 1915-ben Olaszország hadat üzent a monarchiának, Fiume olasz lakosságának fiatalsága önkéntes zászlóaljat szervezett és csatlakozott az olasz hadsereghez. Ezt Biró Béla is megemlíti Emlékezzünk a magyar Fiumére című írásában, mely a Californiai Magyarság 1980. október 3-i számában olvasható. A magyar kormányzóság az 1918-as összeomlásig a helyén maradt, de amikor a kormányzó elhagyta a várost, megszűnt a magyar uralom Fiumében. A magyar tengerpartot egy időre a horvát hadsereg szállta meg, de az olasz lakosság ennek is ellenállt, míg a város 1920-ban Olaszországé lett. Fiume Rijeka néven a második világháború után került jugoszláv uralom alá. Az 1990-es évek horvát-szerb háborúja idején szerb tervek szerint egész Dalmáciát Szerbiához csatolták volna.

Érdekesség, hogy a Magyar Szent Korona ékkövének legfényesebb idejében nyomtatott különböző magyar lapokból hazánk időjárását illetően kiderül, hogy országunkban a legalacsonyabb hőmérsékletet gyakran Gyergyóban mérték, míg országunk legmelegebb pontja legtöbbször Cirkvenica mellett, Fiumében volt. „Legmelegebb volt tegnap Fiuméban 10.5 fok, leghidegebb Csáktornyán és Budapesten 2 fok” – olvasható a Budapesti Hirlap 1893. december 3-i számában.

A fentiekből kiderül, hogy Fiumének és egész Dalmáciának nagy szerepe volt Magyarország történelmében.

Most 200-400 fő közé teszik a fiumei magyarok lélekszámát, és a városban a magyar jelenlét fönntartásáért több magyar egyesület működik.