1568. február 17.: drinápolyi béke

A II. Miksa magyar királyt és német-római császárt képviselő küldöttséget egy tapasztalt diplomata, Verancsics Antal vezette, aki korábban már több diplomáciai küldetést is teljesített az Oszmán Birodalomban, s akinek ez volt az utolsó jelentős küldetése.

A békeokmány aláírását több hónapos előkészítő munka előzte meg, ahol jó néhány vitás kérdést sikerült hosszú időre rendezni. Ugyan a Habsburg fél egy hosszú távú békeszerződést szeretett volna megkötni II. Szelim szultán udvarával, a Porta képviselői ebbe nem mentek bele, s csak nyolc évre voltak hajlandók biztosítani a békét, azzal a kitétellel, hogy ezt a későbbiekben meg lehet újítani.

A Drinápolyban aláírt egyezmény nemcsak a Habsburg Monarchia és az Oszmán Birodalom viszonyát szabályozta, hanem közel két évtizeden keresztül viszonylagos békét biztosított a Magyar Királyságban és az oszmán uralom alatt élők számára egyaránt. Erre azért is volt szükség, mert Szulejmán szultán uralkodása idején a Magyar Királyság területének java része mintegy négy évtizeden keresztül folyamatosan csatatér volt. Jóllehet az oszmán csapatok hatalmas területeket hasítottak ki a Magyar Királyságból, de a folyamatos háborúskodás a birodalomra is egyre nagyobb terheket rótt.

A Habsburgok sem lehettek maradéktalanul elégedettek, hiszen a magyar rendek hiába koronázták meg Székesfehérváron I. Ferdinándot 1527-ben, az ország keleti területeit, köztük Erdélyt, a Habsburgok nem tudták tartósan megszerezni. Ez vezetett oda, hogy 1556 után szembe kellett nézniük azzal a ténnyel, hogy a keleti területeket talán sohasem tudják megkaparintani. Nem véletlen, hogy a Drinápolyban tető alá hozott egyezmény 25 pontja közül néhány a születőben lévő Erdélyi Fejedelemség státuszával foglalkozott, többek között kijelölte annak határait.