100 éve született Elekfi László

Száz évvel ezelőtt, 1920. április 24-én Szegeden született a XX. század egyik legkiválóbb, legsokoldalúbb magyar nyelvésze, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, Elekfi László.

Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakán végezte, s felvételt nyert az Eötvös Collegiumba. Érdeklődésének sokoldalúságát mutatja, hogy a Zeneakadémia orgona szakára is beiratkozott, méghozzá Zalánfy Aladárhoz, összhangzattanra pedig Kodály Zoltánhoz. Az egyetemen érdekelte az általános nyelvészet, ezt Laziczius Gyula tartotta, de órái ütköztek Kodályéval. Mivel itt Kodályt választotta, később Deme László számolt be róla neki, mit tanított Laziczius. A sok elfoglaltság miatt abbahagyta a Zeneakadémiát, hogy többet foglalkozhasson szakdolgozatával, melynek témájául a magyar templomokban felcsendülő német karácsonyi dallamok vizsgálatát választotta. A dolgozatot Schwartz Elemér, Pais Dezső és Brandenstein Béla bírálta. Olyannyira megfelelőnek bizonyult, hogy elfogadták bölcsészdoktori disszertációnak is.

Egyetemi tanulmányainak végeztével megközelítőleg egy évtizeden át általános iskolákban tanított: először az Érseki Katolikus Gimnáziumban, emellett prefektusa volt a Rákóczi Kollégiumnak. Itt 1943-tól 1949-ig működött. Közben 1943-tól 1944-ig a Pester Lloyd zenekritikusa volt. A háború után, 1945 februárjában visszatért a Rákóczi Kollégiumba, s részt vett az épület helyrehozásában. 1948-ban államosították az Érseki Gimnáziumot, ez lett a mai Rákóczi Gimnázium. Innen 1949-ben átkerült a Mester utcai általános iskolába, ott fél éven át magyart tanított. A következő évben Angyalföldön, a Kilián György utcai általános iskolában tanított oroszt, ugyanis közben oroszul is megtanult. 1951–52-ben párhuzamosan tanított a II. kerületi Dénes utcai és a Vörös Hadsereg úti (napjainkban: Hűvösvölgyi út) általános iskolában.

Rövid ideig szótári értelmezőként dolgozott, majd – Pais Dezső ajánlására – 1952-ben lett az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa, 1976-tól nyugdíjba vonulásáig pedig tudományos főmunkatársa. Itteni tevékenységét a nyelv – és szorosabban: a magyar nyelv – szinte minden jelensége iránti érdeklődés, a sokoldalúság jellemezte. Foglalkozott magyar, német és általános nyelvészettel, fonetikával, verstannal, mondattannal, alaktannal, stilisztikával, lexikográfiával, sőt nyelvműveléssel és helyesírási kérdésekkel is. Mindenekelőtt azonban a logikai, a nyelvtani és a lélektani alany és állítmány kérdései érdekelték. Mindegyik területen maradandót alkotott. – A grammatikával kapcsolatban Sági István hívta fel figyelmét Brassai mondatszemléletére, Pais Dezső pedig a mondattan alapkérdéseire.

Részese volt a hétkötetes értelmező szótár (Bárczi Géza – Országh László főszerk. 1959–1962. A magyar nyelv értelmező szótára. Akadémiai Kiadó) összeállításának; továbbá részt vállalt a Petőfi-szótár (J. Soltész Katalin et. al. szerk., Akadémiai Kiadó, 1973–1987), illetve a Magyar értelmező kéziszótár (Juhász József et. al. szerk., Akadémiai Kiadó, 1962–1972) megszerkesztésében is. A kétkötetes Nyelvművelő kézikönyv (Grétsy László – Kovalovszky Miklós szerk., Akadémiai Kiadó, 1980, 1985) anyagának hozzávetőlegesen tizedrészét ő írta.

elekfi
Elekfi László (Forrás: Wikipédia)

A nyelvtudományi kandidátusi fokozatot 1976-ban nyerte el, Petőfi verseinek mondattani és formai felépítése: különös tekintettel az aktuális mondattagolásra című disszertációjával. Nagyszámú összegző munka, könyv vagy könyv méretű, nagy lélegzetű tanulmány kötődik nevéhez. Ezek közül kiemelve néhányat: A magyar hangkapcsolódások fonetikai és fonológiai szabályai (MTA Nyelvtudományi Intézete, 1992), a Magyar ragozási szótár (MTA Nyelvtudományi Intézete, 1994), Strukturális magyar nyelvtan I. Mondattan (ismertető tanulmány) (MNy. 1995: 385–401), Részleges szóhasadások mint határesetek (MNy. 1996: 151–8, 268–97), Nagyszótári tervek és lehetőségek (MNy. 1997: 183–99, 296–311; MNy. 1998: 233–53, 374–8), valamint a Tagmondatok szubjektív igazságértéke kételemű tételkapcsolatokban (MTA Nyelvtudományi Intézete, 1998).

A magyar nyelv szóalakrendszerének még részletesebb kidolgozása már a 2000-es évekre maradt (Szókincsünk nyelvtani alakrendszerének munkálatai a Magyar ragozási szótár megjelenése óta. Nyr. 2002: 88–97). A Magyar grammatika – és ami utána következhet című tanulmányában (MNy. 2002: 11–32, 155–64) tette közzé a Magyar grammatika (Keszler Borbála főszerk. Nemzeti tankönyvkiadó, 2000) című egyetemi tankönyvről írt alapos lektori véleményének tömörített változatát. Jelentős állomása tudományos munkásságának a 2003-ban megjelent, a kiejtési kézikönyv munkálataként Wacha Imrével közösen írt Az értelmes beszéd hangzása. Mondatfonetika című monográfiája (Semimpex Kiadó). A magyar nyelv nagyszótárában (Ittzés Nóra főszerk., Akadémiai Kiadó, 2006–) található ragozási táblázatok összeállítása szintén az ő nevéhez fűződik. Ennek előzménye a már említett ragozási szótár.

2006-ban megvédte „Predikatív viszonyok értelmezése és szerepe” című nagydoktori értekezését, majd ennek témáját kibővítve 2008-ban nagyszabású tanulmányt írt a Nyelvtudományi Közleményekben A hatodik mondatrész címmel (NyK. 2008: 46–79).

Számtalan grammatikai, helyesírási, nyelvhelyességi és stilisztikai cikket is közzétett a Magyar Nyelvőrben, a Magyar Nyelvben, az Édes Anyanyelvünkben, a SzóVilágban stb. Mindezek mellett foglalkozott versfordítással is. Stefan George-versfordításokat adott ki, az eredeti versekkel párhuzamosan (Auswahl aus den Gedichten von Stefan George költeményeiből [válogatás]. Uránusz Kiadó, Bp., 2003), magyarázó jegyzetekkel és George németsége és európaisága című bevezetéssel.

Tudományos tevékenységét 1997-ben Pais Dezső-díjjal, 2004-ben Révai Miklós-emlékéremmel, 2007-ben pedig Kazinczy-díjjal ismerték el. Írásaira a tudományos éleslátás és megalapozottság, adatainak nagy pontossága és hitelessége a jellemző. A tudományos vitákban mindig az őszinteség és a vitapartnerek iránti tisztelet jellemezte, az indulat mindig távol állt tőle. Mindez nagyfokú szerénységéből is fakad. Nyelvészeti érdeklődése azonban sokkal tágabb és sokoldalúbb az itt felvázoltaknál. Élete végéig alkotott. 2018. december 10-én hunyt el Budapesten, szerettei körében.

 

Irodalom

  • Bodnár Ildikó 2002. Tudósportré Elekfi László nyelvészről. In. Magyar Filológiai Közlemények, 2: 60–4.
  • Bolla Kálmán szerk. 2005. Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások. Budapest. 474–96.
  • Grétsy László 200. A 80 éves Elekfi László köszöntése. In. Magyar nyelv, 4: 505–7.
  • Keszler Borbála 2010. Elekfi László 90 éves. In. Magyar Nyelv, 2: 246–9.